Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Viszonylag új munkahelyen...

Viszonylag új munkahelyen mennyi idő után nem "ciki" elmenni szülni?

Figyelt kérdés

27 éves nő vagyok, a férjemmel 8 éve együtt, 2 éve házasok vagyunk. Már nagyon szeretnénk mindketten babát, de eredetileg 1-2 év múlva terveztük csak, hogy elkezdünk próbálkozni, anyagi okok miatt - mindenképpen szerettünk volna előtt saját lakást, és egy kicsit biztonságosabb anyagi helyzetet teremteni. Ezen kívül azonban semmi nem állta az útját, nagyon szeretnénk már.


Az elmúlt hónapokban váratlanul sokat javult az anyagi helyzetünk. Én munkahelyet váltottam, némileg jobb fizetésért, de az igazán nagy változás a férjemnél történt, előléptették középvezetőnek és közel kétszeresére nőtt a fizetése. Ezen kívül egy örökségből is kaptunk 2 millió forintot, így már a lakásvásárlás is reális lehetőség.


Szóval, eddig csak anyagi okok álltak az ellen, hogy most elkezdjünk próbálkozni a babával, ez viszont most megoldódni látszik, biztos háttérrel tudnánk várni, ha most kezdenénk próbálkozni.


Csak egy dolog aggaszt: én a munkahelyemen csak 6 hónapja dolgozom. Igaz, a próbaidő csak 3 hónap volt, és ugye valószínűleg nem is rögtön az első hónapban jön össze a baba, de én mégis úgy érzem, hogy ha most fél év után teherbe esnék, akkor cserben hagynám a céget, legalábbis ők úgy éreznék, és GYES után nem vennének vissza. Persze tudom, ezt sose lehet előre tudni. De jó lenne megtartani a munkahelyet, megőrizni a jó viszonyt. Félek, hogy ha 6 hónap munkaviszony után bejelentem hogy terhes vagyok, akkor azt hiszik, hogy csak azért jöttem át ide dolgozni, hogy több GYED-et kapjak a gyerek után....

Ugyanakkor szeretnénk elkezdeni próbálkozni, hiszen ki tudja, mikor sikerülne, és már most nagyon szeretnénk...


Nektek mi a véleményetek erről?


2017. júl. 3. 20:08
 1/6 anonim ***** válasza:
Amikor egy munkaadó felvesz egy 27 éves, pár éve házas nőt, tisztában van vele, hogy bármikor babázás lehet a vége. Az egyetlen dolog, ami nem korrekt, ha már az interjún babát vársz, de nem mondod meg. Utána bármikor "illik" teherbe esni.
2017. júl. 3. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

És ha azt hiszik, hogy csak a Gyed miatt mentél oda, akkor mi lesz? Mindenképp oda akarsz szülésből vissza menni?


Ha nekem most lenne az életem aktuális a gyerekvállalásra, akkor engem nem izgatna hogy mit gondolnak meg mit nem.

2017. júl. 3. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Ha a főnököd olyan, hogy GYES után elküld, mert kiestél a munkából, akkor akkor is el fog küldeni, ha egy vagy két éve vagy ott. Ha meg nem olyan, akkor fél év után sem fog kirúgni.


Te ismered a munkahelyedet, a fönőködet, a saját munkaerőpiaci értékedet, a későbbi elhelyezkedési lehetőségeidet stb. Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy ha most azonnal teherbe esel, akkor is csak kilenc hónap múlva szülsz vagyis több mint egy évig fogsz dolgozni előtte ezen a helyen. Továbbá egyáltalán nem garantált, hogy azonnal teherbe esel.


Ha a férjed helyzete stabil és a fizetése önmagában is elég arra, hogy kihúzzátok azt az időszakot, amíg egy esetleg munkahelyváltás esetén jövedelem nélkül maradsz, akkor nekem nem tűnik felelőtlenségnek belevágni. Egyszer úgyis meg kell lépni, ha gyereket akartok.


Amúgyis mire van garancia az életben? Kb. arra, hogy ha nem ízlik az akciós joghurt, akkor visszaadják az árát.

2017. júl. 3. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Én azutàn kezdenék bele, miutàn nyélbeütjük a lakàsvàsàrlàst. Tehàt ha megkaptuk màr rà a hitelt és beköltöztünk és elkezdtünk ott lakni életvitelszerūen. Mert akkor màr 100%-osan làtom, hogy mennyi lesz a havi kiadás, mennyi spórolt pénz marad a baba beszerezendõ dolgaira és ha véletlen tp-re kell menni elsõ hónaptól kezdve, akkor elég lesz-e a bevétel. Nem tudom biztosan, de ha véletlen tp-re kell menned elsõ hónaptól kezdve, akkor nem csak 6 hónapra mehetsz? (mert annyit dolgoztàl le ott)
2017. júl. 3. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
50%
Család > Munka. Röviden ennyi a véleményem.
2017. júl. 4. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Azért ha rögtön össze is jön a baba, attól még optimális esetben tudsz dolgozni hónapokig is, tehát már valószínűleg több, mint 1 éve ott leszel mire szülsz.


Anno én is így jártam, kicsit több, mint egy év után elmentem szülni, gond nélkül visszavettek, aztán dolgoztam még ott 5 évig, amíg a válság tönkre nem tette a céget :(


Másrészt ez csak egy munkahely, biztos lenne másik, ha úgy alakulna, de ezen is ráérsz évek múlva gondolkodni :)

2017. júl. 4. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!