MIért van az h engem mindig, iskolában és munkahelyen is utálnak, kiszekálnak? De csak engem.

Ebben a leírásban most összefoglaltad az életemet. :)

Ez állítólag az "önbizalomhiányomból" fakad, de hallottam már más véleményeket is. Végülis lehet benne valami. :) Természetesen ez a mi hibánk, még véletlenül se fordulhat elő, hogy simán csak ilyennek születtünk. Meg kell szokni, rengeteg ember van, aki soha nem fogja ezt megérteni, mert elképzelni se tudja, hogy milyen lehet. De akadnak olyanok, akik elfoagdóbbak, az ő társaságukat kell keresni. Én azt tapasztalom, hogy vannak egyenesen olyanok, akik szeretnek velem beszélgetni, annak ellenére, hogy csendes vagyok, mert végighallgatom őket, nem okoskodok, normális hangnemben tudunk véleményt cserélni stb. Szerintem ne átokként gondolj erre, csak próbálj picit nyitottabb lenni, hogy megtalálhasd a pozitív embereket magad körül. Még csak beszélgetést sem kell kezdeményezned, elég ha mosolyogsz. :)

És ha szereted a munkádat, akkor ne add fel más emberek miatt, hisz neked is ez a megélhetésed. Sok sikert. :)

Nézd, simán lehet a kisugárzásod az oka.

Középiskolában én is mindig én voltam a ronda, lökött, szerencsétlen hülye, még leszbinek is néztek, soha senki nem beszélt velem, kerülték a társaságom, kibeszéltek, röhögtek rajtam, nem voltak barátaim.

Depressziós voltam. Szerencsére orvoshoz kerültem, aki kikupált, ma már a régi énem ellentéte vagyok, barátságosnak és kifejezetten szépnek tartanak, keresik a társaságom mindenhol nők férfiak is.

Nem értettem, hogy mi történt, hiszen külsőre egy fikarcnyit se változtam?

Épp nemrég akadtak a kezembe a régi képek. Majdnem hanyatt estem.

Összeszorított ajkak, összehúzott szemek, mogorva, jó hogy nem agresszív tekintet. Gyakorlatilag ordított rólam, hogy "ne merj a közelembe jönni"!

Tévedtem, iszonyatosan sokat változtam. Összefutottam egy akkori osztálytársammal és háromszor nézett meg, mert nem akart felismerni, pedig pont akkor még az öltözetem is a régihez hasonló volt.

Átok nincs rajtad, viszont van benned valami, ami taszító mások számára. És nem a külsődre gondolok. Vagy a viselkedésedben, egy furcsa mozdulat, a testtartás, a hanglejtésed, a tekinteted, valamivel te üzensz kifelé negatív dolgokat, a környezeted csak alkalmazkodik hozzá.

Szóval én csak azt tudom tanácsolni, hogy figyeld meg magad. Esetleg érdeklődj a családodban, hogy nincs-e valami dolgod, ami kívülről zavaró lehet.

Mert te hiába tudod, hogy jó és barátságos ember vagy, a környezeted a viselkedésedből indul ki. Ők nem ismernek téged, csak ahhoz tudnak viszonyulni, amit látnak rajtad.

Ha te úgy viselkedsz, mint egy áldozati bárány, akkor annak fognak elkönyvelni. Ha ellenségesen viselkedsz, ők is ellenségesek lesznek. Ilyen egyszerű.

Azért az ember ha tudat alatt is, de nem csak a szemével méri ám fel, hogy barát vagy-e, vagy ellenség.

Csatlakoznék... Az egész életem erről szólt/szól.

Mindig én vagyok az, akit azonnal kiutálnak vagy akit semmibe vesznek vagy akire rákenik a balhét. Pedig kedves vagyok, udvarias és mások szerint is jól dolgozok... és mégis. A középiskolában is folyton beszólogattak, hogy ronda vagyok, csendes, furcsa, stb.

Én már nem tudom mit csináljak, se gyakram vannak öngyilkos gondolataim emiatt. Szerintem elmegyek egy pszichológushoz, hátha segít.

#4

Úristen, ez mekkora baromság! Amúgy meg az gáz, hogy te akarsz megfelelni másoknak, és hazudsz is magadnak, nagyon gáz ember vagy. Egy nyalis kis nyomorék lett belőled. Szerintem köpd le tükörképed, mert undorító vagy!