Van itt olyan aki szintén nehezen találja a helyét a munka világában?

Többnyire a céltalanság és az informálatlanság.

Én nem tudtam 18 éves koromig hogy mi az ami igazán érdekel, egyrészt azért mert nem volt lehetőségem belelátni különböző munkákba( többnyire fizikai munka jutott) másrészt mert ennyi idősen az ember mindenbe belekap és vagy megelégszik vagy továbbmegy.

Az másik probléma volt hogy mikor iskolát kellett választani nem láttam át hogy milyen irányba menjek. Gondoltam jól keres egy gépész, elindultam rajta de nem tetszett. Jobban érdekelt a sport mint bármi más, pedig 18 éves korom előtt tesin se voltam hajlandó futni.

Akkoriban fogalmam se volt arról hogy hogy lesz valaki személyi edző, gondoltam egyet és otthagytam a sulit,letettem a tanfolyamokat és rájöttem hogy ezt szeretem és ez az amit szeretnék csinálni.

A lényeg hogy elmondják a sablonos dumákat fiatal korunkban hogy vagy soron dolgozol vagy rendőr leszel vagy épp gépész..és a gyerekek ezt fogják látni. Ha nem mozdulnak ki kicsit informálatlanok lesznek és nem azt a munkát fogják végezni ami motivációt ad nekik.

Ez az én személyes meglátásom, lehetőségeket kell adni. Lehetőség megismerni, kipróbálni és választani.

Én is így vagyok, én most jelenleg nem dolgozok, anyummal élek, meg ami van egy kis megtakarításom abból finanszírozom a saját dolgaimat. Mondjuk én azért még fiatal vagyok.

De a jövőre gondolva frászt kapok attól, hogy 8 órában, főállásban, egy helyen dolgozzak. Inkább jobban feküdne a részmunkaidő, vagy pedig egy kis ideig dolgozás, aztán kis ideig pihenés. Nagy igényeim nincsenek, nagyutazások wellnes meg akármi, még autó sem kell.

De hát majd elválik hogy mi lesz a jövőben. De a kérdésre visszatérve, úgy érzem, hogy az ember életében túl sok időt vesz el a munka, ráadásul emellé a felelősség, a túlórák, meg hogy hajtson az ember helyt álljon, a sok hülye embert elviselni stb. És ez egy egész életen át.

Sokat számít, de ezzel nem azz mondom hogy törvényszerűen a nem dolgozó szülők gyereke sem fog. Vannak jó ellenpéldák akol belátják hogy így nem működik és pont hogy dolgozni akarnak majd.

Nekem ez leginkább ott mutatkozott meg hogy a családban mindenki kétkezű munkát végzett. 15 éves koromtól ugyanúgy dolgoztam mint ők iskola mellett egészem addig amig úgy döntöttem hogy amint végzem az iskolával egy egész más beállítottságú munkahelyet keresek, ezalatt azt értem hogy nem fizikai hanem szellemi munkát.

Én azért találom nehezen a helyemet, mert nagyon utálom, ha dirigálnak nekem. Ha nagyon besokallok, lelécelek, és keresek másik helyet. Kb. huszonöt éve bolyongok.

Az önfoglalkoztatáshoz pedig gyáva vagyok, mert szorongok amiatt, hogy elveszítem az egzisztenciámat.