Hogy lehet elviselni egy munkahelyet, ahol nincs lehetőség fejlődésre és előrelépésre?

Én például nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy hogy lehet valaki buszvezető, villamosvezető vagy vonatvezető. Oké, mostmár ezek a munkák egész jól fizetnek, de ettől függetlenül számomra olyan nehéz elképzelni, hogy valaki mondjuk villamosvezető, és őt egyáltalán mi motiválja? Van előtte bármilyen kép, hogy hmmm, ha jól dolgozom (egyáltalán mit jelent a villamosvezetőként a jól dolgozom: pontos vagyok, nem bunkózom az utasokkal és nem megyek neki senkinek), akkor lehet majd 10 év múlva én vezethetem a Combinot? :) Van-e egyáltalán bármiféle teljesítményértékelés, hogy te most jó vagy rossz villamosvezető vagy? Egyáltalán van bármiféle előrelépés? Mert ha nincs, akkor egy ilyen munkakört, hogy lehet elviselni? Bemész, ledolgozod a 8 órád, akár jól, akár rosszul tök mindegy, mert úgysem fognak előléptetni, nem lesznek beosztottjaid, nincs semmiféle hierarchia stb.

Ebbe egy ember nem fásul bele?

Én olyan helyen dolgozok, ahol van félévente teljesítményértékelés, ha jól dolgozom, kapok fizetésemelést, magasabb pozíciót, nagyobb kihívásokat, új projektet, több embert stb., és nekem olyan nehéz elképzelni egy állást, ahol egyszerűen bármilyen jól is dolgozom (bármilyen jól vezetem is a villamost), sose tudok előrelépni, mert nincs hova.

Az ilyen emberek vajon keresnek a magánéletükben valami mást, ahol van bármi esélye a fejlődésnek?

Akárcsak eljárnak rendszeresen edzeni, ahol egy idő múlva több súlyt tudnak felemelni, vagy elkezdenek futni, és idővel félmaratont/maratont futnak, vagy akárcsak megpróbálnak minden héten valami új ételt főzni, vagy akárcsak keresnek egy random online játékot, ahol napról napra magasabb szintű a karakterük?

Vagy tényleg van olyan, aki el tud viselni egy olyan életet, ahol semmilyen szinten semmiben sem tud fejlődni, csak telnek ugyanúgy a napja éveken, évtizedeken át?