Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Nem megyek szalagavatóra. Ha...

Nem megyek szalagavatóra. Ha az igazgató ezt máshogy gondolja, tehet valamit? 18/l

Figyelt kérdés

Szép napot!


Szakképzős vagyok, néhány hónap múlva szalagavató. Megmondtam az osztályfőnöknek, hogy nem táncolok, nem veszek semmilyen ruhát, konkrétan el se megyek, mert nem érdekel. Öten vagyunk összesen az osztályban, ebből hárman mennek, a másik lány aki nem megy, bár lehet ez még változik, nincs pénze rá, mert annyiból tartja el magát egy hónapban (otthonban vagy miben lakik).


Nemrég, az utolsó előtti órán voltunk, akkor jött meg a tánctanár. Budapesti vagyok, az iskolám viszont az eltérőtől jóval kisebb, méretben és létszámban is. Gyülekeztek a próbálok a többi osztályokból, én kérdezem, mit csináljak, mert ugye nem táncolok, ofővel is megbeszélve, és tudja, nem tud meggyőzni és elrángatni se. Ekkor az új igazgatónő elkezdte mondani, hogy ilyen nincs, el kell mennem, ha nem is táncolok, de olyan nincs, hogy nem megyek. Én megmondtam neki (merthogy mondta, erről ofővel is beszélni kell), hogy már beszéltem ofővel, dirinek neki is megmondtam, amiket fentebb már leírtam. Aztán mondta, mondta, mondta tovább, többek között azt, hogy sok kötelező program van az életben, amihez nincs kedvünk, ez az egyik. Végül nagyjából annyival lett lezárva, hogy kérdezte a nevemet és figyelmeztetően szólt burkoltan vagy nem burkoltan, apámmal beszélni akar erről.


Tud bármit csinálni ellenem, ha én és apám is tartjuk magunkat?


Semmiképp nem megyek el, megbánni se fogom. Ha lenne párom (mármint szerelmem, párkapcsolatom), akkor látnám értelmét, mert valami közös, szép este, de így csak pénzkidobás és unalom. Elmenni meg minek, ha csak ülök, a szalagot pedig a végén egy dobozba repül, mert ami szép emlék, azt nem a szalag fogja eszembe juttatni.



2019. nov. 8. 13:09
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem semmit nem tehet. Nem lehet erre kényszeríteni senkit. Nem is értem miért kell ennyi hülyeséget kitalálni a tanulóknak. Àltalánosban, középsuliban egyaránt. Mintha olyan nagy csoda lenne hogy kijárjátok az iskolát. Ha nagyon emberkedne neked a tanár vagy az igazgató, akkor apád tegye helyre. Ennyi.
2019. nov. 8. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Ment a zold pacsi. Koszonom a valaszodat. :)


Egyebkent azert is vicc, iskola elvegzes szempontbol, hogy utana az erettsegi miatt meg maradok 2 evet, mert ezzel vegre a szakmamat szerzem meg. :'D

2019. nov. 8. 13:18
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

A szalagavató pont hogy nem kötelező dolog. Iskolába/munkába bejárni kötelező (persze csak ha fizetést is akarsz), adót fizetni kötelező, de a szalagavató nem. Az én apám se volt a sajátján (bár annak már 32 éve).


Elrángatni nem tud, ha az apád se akarja hogy elmenj akkor pláne. De még a magaviseleted se tudná lehúzni, vagy ilyesmi.


Ami viszont fontos: ha megint szóba hozza, illedelmesen beszélj vele, még akkor is ha ökörségeket mond és felb@$$za az agyad, hogy ne találjon benned semmi kivetni valót.

2019. nov. 8. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Mindig illedelmesen beszélek, szerencsémre, apám falhoz is vágott volna kisebb koromban, ha nem adom meg a másik embernek a tiszteletet. :D


Egyébként, lehet hülyeség amit most írok, de mivel elmúltam már 18 éves, ha be akarja hívatni apámat, simán mondhatok nemet, mert egyrészt ne menjen kárba a szabadnapja, másrészt képviselhetem magam, főleg ilyen dologban? Hivatalosan már felnőtt vagyok, de bármelyik 16-17 éves "gyerek" is el tudja dönteni, hogy igen vagy nem.

2019. nov. 8. 13:52
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

Neki ebbe nincs beleszólása. Ha kihagyod ezt az élményt, te bajod.


Csak fontos, hogy minél előbb tájékoztasd erről az osztályfőnököt, hogy a táncból tudják, hogy nem mész, ha eddig benne voltál a próbákban;


Másik meg, hogy minálunk anno névszerint szólítgatták az emberkéket; négy oszlop volt a négy osztálynak, és akkor úgy volt összerakva, hogy mindig az oszlop elején lévőnek a neve volt felírva,és azt olvasta fel egy 11. évfolyamos; tehát, ha abból kimaradsz, akkor megborítod az egészet. Mindig másik oszlopból hívnak egyébként. Vagy hát arányosan, hogyha valamelyik osztályban több diák van, akkoris nagyjából egyszerre fogyjon el a négy oszlop.


Szal elég kellemetlen lenne a névfelolvasónak, hogyha beolvasná a neved, aztán ott állna mindenki, és nem történne semmi, tehát szóljál még időben, hogy úgy tervezzék, hogy rád ne szólítsanak.

2019. nov. 8. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
*ne számítsanak.
2019. nov. 8. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Év elején, amikor elkezdtek készülődni a szalagavatóra, már akkor szóltam az osztályfőnöknek, így ezzel nem hinném, hogy gond lesz.
2019. nov. 8. 14:12
 8/10 anonim ***** válasza:
91%
Nem tehet semmit. Én se mentem el anno a sajátomra, ott is hőbörögtek, az osztályfőnököm és az igazgató is fenyegetőzött, de nem érdekelt, tudtam, hogy nem tehetnek semmit. Azt is mondták, hogy ez egy életre szóló élmény és meg fogom bánni.. hááát azóta is várom, hogy mikor bánom meg, pedig ennek már sok sok éve :)
2019. nov. 8. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
35%
A szalagavató utáni vodkázás nagyon jó volt. Hajnalig kint voltunk. Az tényleg felejthetetlen volt.
2019. nov. 8. 18:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

Semmit nem tud csinálni, sz4rd le mit mond.

Én se mentem szalagavatóra, nem volt belőle gondom

2019. nov. 11. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!