Mi motiválja azokat, akik pedagógusok akarnak lenni?

Hasonló ismerőseim:

- korán belátta, hogy amihez ért, abból nem elég jó ahhoz, hogy ne tanárként keressen belőle pénzt (amúgy tanárnak sem jó, csak azon a pályán többet kell tudni ahhoz, hogy megéljen - jelen példában matek és számtech)

- pedagóguscsaládból származott, és nem is volt kérdéses, hogy belőle is az lesz

- élt benne az a romantikus gondolat, hogy ő majd okítja, tanítja, neveli a jövő nemzedékét, meg mennyire szereti a gyerekeket

- szünetek

- szeret előadni, magyarázni, hallatni a hangját

Lol a tanár mint pszichológus... ez azért vicces. A tanárok többsége főleg a humán vonalon annyira sötét, hogy egyrészt nem tudna elvégezni egy pszichológus szakot, másrészt a pont a tanárok termelnek eszméletlen sok pszichológiai problémát.

Szerintem tanárnak az igazi szadisták mennek. Akik védtelen emberek felett szeretnek uralkodni, kínozni és elnyomni őket.

12 évig voltam a pályán. Elhagytam.

Mi motivált anno? A szünetek. Hol másutt van egy évben 40+ nap fizetett szabi? Sehol.

Szóval nem valami magasztos célért mentem tanárira anno. A szünetek. Nyári őszi téli tavaszi. Hol másutt van ilyen-sehol.

És miért hagytam el? Az anyagiak. Mert sokat nem ér a 2 hónapos nyár, ha annyi pénzem sincs, hogy a helyi strandra belépőt vegyek.

És állítom hogy aki tanárnak megy, annak 90%-a azért megy mint én.

Egy kis hányaduk valóban tanítani akar.

Tapasztalatom szerint a többség egyszerűen tudja magáról, hogy nem állná meg a helyét a versenyszférában, ott, ahol nagy a felelősség, vagy egyszerűen buta ahhoz, hogy elvégezzen egy komolyabb szakot/megtanuljon nyelveket NORMÁLISAN, nem „kamu felsőfokon”, mint a legtöbb nyelvtanár.