Mennyire jellemzőek az introverált pedagógusok a szakmában?

Én is azt hittem, hogy intro vagyok.

Most meg olyanok az óráim, mintha stand up humorista lennék.

AZ ÉLET NEM KÍVÁNSÁGMŰSOR!!!

Sok sikert!

3as vagyok, inkább az extrovertáltra tudok példát, én a tesitanárokat gondolom ilyennek, én mindig a tesitanarjaimhoz edzőimhez tudtam fordulni...

Az introvertáltakhoz nem lehet fordulni, ha baj van v. ilyesmi pl ilyen lehet egy olyan tanár, aki bejon köszön elmomdja az anyagot és a hft aztán elköszön és kimegy, míg az extrovertált hamarabb jön, beszélget, kérdez, tud rólunk dolgokat

Csak ennyi...

3as még mindig Az introvertalt ember nem feltetlenul felenk, batortalan. Plusz a gyerekek masok mint a felnottek, illetve felnottkent mas gyerekekkel beszelni, mint gyerekkent gyerekekkel, vagy felnottkent felnottekkel.

Szerintem ez nem az introvertaltsagon mulik, hanem sok egyeb mas tulajdonsagon. Az introvertaltsag kb csak annyit jelent, hogy magadban dolgozod fel a dolgokat es nem halsz bele, ha tarsasag nelkul kell toltened egy hetet otthon.

Másoltam egy régebbu gyk-s választ

Én világ életemben visszahúzódó, gátlásos egyéniség voltam, tipikusan az a fajta ember, aki nagyon nehezen teremt kontaktust, szólít meg mást. Még barátaim sem igazán vannak, soha nem tudtam igazán senki felé nyitni, kapcsolatokat kialakítani. A tanáriban is csak akkor szólok a többi tanárhoz, ha tényleg van valamilyen mondanivalóm, feleslegesen nem beszélek senkivel. Ha valaki, akkor szerintem én éppen az introvertáltság szobra vagyok.

Ha viszont belépek az osztályterembe, egyszerre minden gátlás lehull rólam, szinte megrészegít az a tudat, hogy rám figyelnek és előadhatom magam, és arról beszélhetek, amiről szeretek, és ezzel jót teszek, másokat tanítok, átadhatok valamit. Imádom. És belőlem is dől a hülyeség ilyenkor, ahogy azt fentebb valaki írta. Egyszerűen jól érzem magam, és elkezdek viccelődni, a gyerekekkel elkezdek beszélgetni, és azt hiszem, hogy jófej, kedves, humoros tanárnak tartanak, aki jól tanít. Mivel imádom a tárgyamat, ezért imádom az egész szituációt, hogy beszélhetek róla, talán ez ennek az egésznek a magyarázata. És mivel én jól érzem magam, a gyerekek is jól fogják magukat érezni. A tanár akkor a leghitelesebb, ha érzik rajta a diákok, hogy a tantárgy az ő személyisége is egyúttal... Ha ez így van, akkor onnantól kezdve az a tanár rossz tanár már nem lehet.

Sokszor volt olyan, hogy a szülő bejött hozzám fogadó órára, és a beszélgetés közben elmondta, hogy a gyereke imádja a tantárgyamat, mert jól felkészült tanárnak tart, örül, hogy én taníthatom, és emellett még kedves, megértő, jófej, vicces tanár is vagyok. Nem dicsekvésnek írom ezt, tényleg ez az igazság. A tanár kollégáimmal viszont nem jövök ki, visszamegyek a tanáriba, és nem nagyon szólok senkihez. És úgy az életben általában sem szoktam a társaság közepe lenni.

Úgyhogy szerintem az, hogy ki a jó tanár, egyáltalán nem az introvertáltságtól függ. Ezzel nem mondom azt, hogy minden introvertált ember alkalmas tanárnak. De ez ugyanígy igaz, hogy az extrovertáltak közül sem mindenki alkalmas rá. Az a lényeg, hogy ha szereted, amit csinálsz, és jól tudsz előadni, van pedagógiai érzéked, tudsz másokkal bánni, empatikus vagy, akkor lehetsz jó tanár. Ezek a dolgok nem attól függnek, hogy introvertált vagy-e vagy extrovertált!

Ugyanis egy introvertált ember is lehet, hogy jól tud előadni, ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy magánemberként hogyan viszonyul más emberekhez. Attól, hogy ha valaki csendes és zárkózott, ha arról van szó, hogy van egy téma, amit imád, és azt másoknak elő kell adnia, lehet, hogy örömmel és nagyon élvezetesen tudja előadni. Ez az egyik.

A másik, hogy tanárként tisztában vagyok azzal, hogy a munkám része, egy szerep az, ahogyan nekem viselkednem kell. Tehát az osztályteremben simán megcsinálok olyan viselkedési dolgokat, amiket a való életben nem tudnék a gátlásaim miatt. Pl. beszélgetéseket kezdeményezek, mosolygok és felesleges dolgokról dumálok, csak hogy jófejnek tűnjek, ha egy lány új hajat csináltatott, észreveszem és megdicsérem. Bókolok, viccelek, megkérdezem a véleményüket erről-arról. Ha kell felemelem a hangom, fegyelmezek. Szigorúan egyest adok, dicsérve ötöst adok. A való életben felnőttek között minderre képtelen lennék. Ennek az az oka, hogy akikkel foglalkozok, azok gyerekek. És gyerekekkel szemben egy felnőttben nem alakul ki gátlás, ha arról kell beszélnie, hogy milyen szépen süt a nap, vagy bármiről...

Van még egy dolog, mégpedig az, hogy a tanár kommunikációja a gyerekek és a szülők felé is eléggé kötött. Pl. egy tanóra menete is meg van szabva, hogy kell, hogy kinézzen. Szinte panel mondatokból áll az egész, le lehet úgy is vezényelni egy órát, hogy csak a panel tanári szövegeket mondja el a tanár. Ezt persze a tanári magyarázatokkal tölti fel, de ezeket úgyis fújja, hiszen ennek a szaktanára. Ugyanez van a szülőkkel is. Sablonszövegek, udvariassági formulák halmaza a velük való kommunikáció, kitöltve a pedagógiai véleménnyel, szakszövegeléssel a gyerekről. Így ha egy tanár előadja magát, könnyen tűnik olyannak, mint aki fossa az okosságokat, dől belőle a sok szó, azaz extrovertált. De igazából egy kis gyakorlat után ezek már úgy is jönnek, ha meg sem erőlteti magát, gondolkozni sem kell rajtuk. Innentől kezdve pedig az, hogy a tanár magánemberként introvertáltabb típus, nem igazán befolyásol semmit.

A kutya ugyanis ott van elásva, hogy nincs olyan, hogy valaki introvertált és extrovertált. Szituációk vannak, amiknek egy ember vagy meg tud felelni, vagy nem. Minden szituációban másképp viselkedik egy ember. Pl. én saját magamról tudom, hogy ha arról van szó, hogy a tanárnő kollégáimat dicsérjem meg, hogy milyen jó a hajuk vagy az új ruhájuk, vagy nőnap van, és kedveskednem kéne nekik, akkor elkap az undor, mert felszínes, hazug alakoskodásnak tartom, és egyszerűen képtelen vagyok rá. Viszont ha tanári szituációban, egy óra alatt egy gyerek pl. felel, és nem jót mond, akkor ez a szituáció azt hozza ki belőlem, hogy kijavítsam, és elkezdjek az imádott tantárgyamról beszélni, hogy ezt nem így kell mondani, mert ez ezért és azért így van, és ne értsük félre, mert valójában.... és máris fosom a szót. Vagy pl. imádom felkelteni az érdeklődésüket valami iránt. Veszünk egy új leckét, és én már előző nap erre készültem, hogy fogom felkelteni az érdeklődésüket. Videókat, képeket is szedtem le a netről, megnéztem a tankönyvben a kapcsolódási pontokat, és amikor ott van az alkalom, örömmel és önfeledten vetem bele ebbe magam, és mivel látom, hogy jól reagálnak, ez - mint a drog - feldob, és máris elkezdek poénkodni is, mert egyszerűen jól érzem magam. A kolléganőimnek viszont egy db cukorkát sem vagyok kiosztani nőnapkor.