Miért kezdett el velem barátkozni a szaktársam?

Eleinte én nem igazán beszélgettem senkivel az olyan óráink előtt, ami közös. De még csak ilyen elveszett szerencsélten jellegűen se viselkedtem, hogy az lenne az oka. Inkább ez az el van magamban típus voltam, aki így kezdeményezni nem fog, de ha valaki hozzámszól, akkor tök jó, nem fogom lerázni. Szimplán vannak kommunikációs problémáim, autizmusból adódóan (bár azt mondják nem látszik, csak fura vagyok, jelentsen ez bármit is), így sok baráti kapcsolatot nem tudok fenntartani, ezért ha úgy érzem, hogy van elég barátom, akkor szinte soha nem barátkozom új emberekkel. Szóval nem hiszem, hogy a szimpatikus ember benyomását keltettem volna. Összesen egyszer, így október közepéig beszéltünk 5 mondatnál többet, de akkor is hárman, egy másik csoporttársunk is ott volt, akivel már akkor barátok voltak. Az első öt mondatnál hosszabb beszélgetésünk óta úgy hivatkozik rám, hogy barátok vagyunk. November vége óta egy csomószor volt olyan, hogy, ha ezzel a másik csoporttársunkkal együtt mennek valahová, akkor rámír, hogy akarok-e csatlakozni. És eddig mindig az történt, hogy a másik srác ott tudta meg, hogy én is megyek velük az adott helyre. És én azt vettem észre, hogy többnyire próbál a közelemben lenni. Először azt hittem, hogy többet akar tőlem, mint barátság, kicsit örültem is neki, mert már majdnem kezdtem érezni valamit, de aztán rájöttem, hogy amúgy ő meleg és van párja. (Tök random összefutottam vele és a párjával egy másik városban)

Szóval, amúgy el nem tudom képzelni, hogy milyen megindíttatásból kezdett el velem barátkozni(aminek amúgy így örülök, de nem értem, hogy hogy kezdődött el ez). Tuti nem érdek (van pár ilyen a szakon egyébként), hogy legyen kitől jegyzetet kérni, vagy segítséget, kettőnk közül ő az aki be is jár minden órára hiányzások nélkül, meg a legtöbb tárgy neki megy jobban. Azt el tudom képzelni, hogy valami furcsa okból szimpatikus lettem, de nem értem mi lehet ez az ok. Mármint nem hiszem, hogy túl sok okot ad a szimpátiáta, ha valaki csak csendben van, amíg hozzá nem szól valaki, meg többnyire jó távolra ül le mindenki mástól.