Mi az oka, hogy szoba sem allnak velem?

Masodikos gimnazista lany vagyok. Elsoben volt egy lany, akivel nagyon joban lettem, mindent egyutt csinaltunk. Masodikra o csatlakozott a menokhoz, es engem le sem szarnak. Azt sem vennek eszre ha egyik naprol a masikra meghalnek, es nem mennek tobbet.

Ez nekem iszonyatos lelki teher, mert nagyon szeretem a tarsasagot. Elejeben mindig odamentem hozzajuk beszelgetni, de mindig olyan elutasitoak, lenezoek voltak. Mintha egy senki lennek.

Es most, most annyira bant, mikor egyedul ulok szunetben, es latom milyen jol szorakoznak egyutt. Viccelodnek, elik az eletuket.

Utaztunk egyutt, es nem tudtam ki melle ulni... nem tudom miert, de nem tudtam sirni sem, de belul annyira fajt ez az egesz.

Nem tudom meddig birom meg ezt.

Ugy tudok csak a sulira gondolni, hogy meg ki kell birnom ketto evet. De nem ezt szeretnem. En at akarom elni a gimis eveket, nem pedig tulelni..

Altalanosban rengeteg baratom volt, az egyik legjobb baratnom is a sulimba jar, ovele sokat talalkozom.

Felek, hogy ez befolyassal lehet majd a tanulmanyaimra ez az allapot. De ami a legrosszabb, hogy lelkileg is befolyasol. A minap meglattam facebookon egy posztot, hogy barati tarsasag nyerhet vitorlazast, es eleg rosszul erintett- azota sek tudok felengedni, gorcsos vagyok, es rossz a hangulatom.

Hogyan tudnek ezen tullepni? Neha azon gondolkodom, ha ilyen unszimpatikus vagyok az emberek szamara, hogyan lesz parom, vagy mar sosem lehetnek barataim?

Igazabol azert nem ertem, mert baratkozosnak, kedvesnek es segitokesznek tartanak a korulottem levok. Nem szokasom kibeszelni senkit, oszinte vagyok.

Mar azt sem tudom, ki vagyok valojaban... meg kellene valtoznom, hogy ne legyek maganyos?

Sokszor erzem magam egyedul, mikor csak osztalytarsak vannak korulottem, es akkor oriasi nyomas van a mellkasomban.

Neha annyira megalazo egyedul lenni, hogy szivesen lennek ongyilkos azokban a pillanatokban. Persze valojaban nem csinalnek ilyet, mert stabil csaladi hatterem, es nagyon jo baratnom van, de ha megfordult a fejemben, az mar rossz, ugy gondolom.

Talan egy parkapcsolat jot tenne, de ez a helyzet elveszi az onbizalmam, es mar nem tudom elhinni magamrol, hogy barki is szerethet egy lanyt, akit 40 ember kozul senki sem kedvel igazan.

;(

Lehet valamit tenni?