Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit mondjak nekik, hogy...

Mit mondjak nekik, hogy kezeljem az egészet?

Figyelt kérdés

Idén kezdtem a gimit és most sikeresen elcsesztem pár dolgot. Még nyár elején elköltöztünk a szüleimmel, ami azt jelenti, hogy a gimiben senkit sem sem ismerek. Eléggé be voltam parázva, mikor megkezdődött a tanév, de aztán próbáltam teljesen nyitott lenni és barátkozni mindenkivel. Ahhoz képest, hogy eléggé társaságkerülő vagyok, találtam pár embert az osztályomban, akikkel egészen jól kijövök. Viszont a többiek eléggé ellenségesek velem, mivel új vagyok, nem ismernek ők meg aránylag összeszoktak, legtöbben egy suliból jöttek, így elég sok beszólást kapok, kombinálnak, történeteket gyártanak rólam. Nem mondom, hogy nem zavar, mert eléggé, de úgy voltam vele, hogy ezt meg lehet szokni, meg amúgy is, majd elmúlik ez náluk.

A balszerencsés történetem ott kezdődik, hogy múlthéten szombaton feljött hozzám három barátnőm, akikkel még általános iskolában lettem jóba és nagyon hiányoztak már. Este lementünk együtt sétálni, pizzáztunk, aztán már kicsit későre járt és elindultunk haza. Mivel még új vagyok ebben a városban és elég rossz a tájékozódásom, sikerült ráeszmélnem, hogy gőzöm sincs, hol vagyunk. Láttam az utcában tőlünk nem messze pár srácot, gondoltam megkérdezem tőlük, hogy merre jutok haza. Odamentünk hozzájuk hárman, ők négyen voltak. Megkérdeztem, hogy merre találom az utcánkat, de ahelyett, hogy elmondták volna ránk nyomultak. Ahogy közeledtek megcsapott az alkohol bűze is, ráadásul ők tipikusan azoknak az agresszív részegeknek tűntek. Az egyik srác lefogta az egyik barátnőmet én pedig dühömben bokán rúgtam. Elengedte a barátnőmet a srác és nekem esett. Ököllel megütötte az arcomat, én nekiestem a falnak onnan meg a földre. A barátnőim felsegítettek, a srácok látszólag megijedtek, talán azt hitték, komoly bajom lett. Gyorsan elszaladtunk ők pedig nem követtek, szóval ennyivel megúsztuk. (utána még egy darabig bolyongtunk, mire találtunk egy nőt, aki hazairányított minket, de ez már lényegtelen).

Otthon a szüleim erőltették, hogy másnap tegyünk feljelentést, de igazából szerintem teljesen felesleges lenne, nemigazán tudom pontosan felidézni a srácok arcát sem, nem tudnék róluk semmit sem mondani. Elmentem dokihoz, ugyanis mikor nekiestem a falnak sikerült valahogy a karomat is eléggé felhorzsolnom.

Na a kérdés az lenne tehát, hogy mikor jövő hétfőn bemegyek a suliba, mit mondjak, mitől kék a szemem alatt a fél arcom? Kezdjem el magam sajnáltatni, hogy megtámadtak, vagy legyek én a nagylány, aki hétvégén bunyózott? egyik sem én vagyok... Nem tudom, mit kezdjek az egésszel, nem szeretném, hogy emiatt is bántsanak a többiek, hogy kiközösítsenek vagy csak szimplán ne fogadjanak el. Tudnátok segíteni? Nagyon megköszönném.


2014. okt. 3. 01:46
 1/1 anonim ***** válasza:

Sajnáltatni nem kell magad, de felesleges hazudozni szerintem.

Remélhetőleg a 4 faxkalap a kijózanodás után kicsit elszégyellte magát, biztos nem volt gyerek szobájuk...

2014. okt. 3. 02:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!