Osztálytalálkozón miért nézik le az embert emiatt?

Szerintem is meg volt ott az irigyseg mindenkiben egy kicsit feled.

Lehet te ertetted felre és teged meg ez a gyerek tema erint erzekenyen.

Szerintem amugy mashogy viszonyulnak egymashoz a gyerekesek es a gyerek nelkuliek az azonos korosztalyban.

En csak facen latom, hogy a volt osztalytarsaim hazasodnak, gyerekuk lesz én meg lemaradva erzem magam neha. Pedig tudom, hogy ez hulyeseg, mert mindenki ugy el, ahogy akar...

Tudják nagyon jól, hogy ők is ráértek volna. Persze rögtön jön a "de akkor nem lenne a kis Ricsike", meg persze racionalizálni kell, lehetőleg úgy, hogy a csupasz valagukra is gyereket vállalók is többet érnek, mint akiknek a karrier az első. A karrier bűn, nélkülöző gyerekeket nevelgetni hót idiótán, leharcolt idegekkel, természetesen erény, mert sokan állítják.

Annyi igazuk azért van, hogy már valószínűleg többszörösen megteremtetted annak a gyermeknek a képességei és indíttatásai alapján legörömtelibb és leghasznosabb felcseperedés feltételeit. Kicsit az van, hogy minél tovább vársz, annál kevesebb időt töltesz velük itt a Földön. És ezt tudod te is. Különben miért verné ki a biztosítékot pár csodás kis babafotó?

Szerintem nem irigység az.

Az élet nem a munkáról szól. Persze amíg nincs, addig nagyon kelletlen, de amúgy csak egy szükséges kiegészítő, hogy élni tudd az életed. Semmi más. Az hogy Svájc, meg vállalkozás, az csak a hasraesős fiataloknak nagy szó, valójában én is azt kérdezném, hogy na és azon túl? És aztán jön a nagy semmi. Leginkább egy sajnálattal vegyes szánakozást éreznék én is.

Amúgy én sem szeretném ezt a nyilvánosan számotvetést, nem is magam miatt, hanem mert biztos valakinek ez kellemetlen, aki nem érzi magát elég sikeresnek vagy szorongóbb típus, aki versenyt csinál ebből. Egy kicsit ilyennek gondolom a kérdezőt is, mert ezen azért elég könnyű túllendülni, csak ha az ember a félelmeit kivetíti, akkor lát bele gondolatokat más tekintetébe.

Felesleges volt elmenned. Lehetett valahol sejteni, hogy ez lesz. Alakoskodás képmutatásról, közhelyekről szólnak ezek a találkozók. Ha esetleg egy volt osztálytársaddal akarsz találkozni akkor azt megteheted ot. nélkül is, és akkor elkerülheted az ilyen kellemetlen egyéneket.

Ha évekig nem találkozol valakivel az utána már olyan már mint egy idegen. (Főleg, hogy ha a középiskolában sem haverkodtál vele) Ennyi idő után meg pláne így van.

Teljesen igaz, irigyek.

Akiknek életük egyetlen valamennyire értékelhető "alkotása" a gyerek, és arról szólnak a napjaik, hogy dolgoznak, gyereket kiszolgálnak, öregszenek, azok még szép hogy irigyek valakire, aki velük egyidős, de mégis mintha fiatal maradt volna hozzájuk képest.

Utazol, szabad vagy, elismert, sikeres ember, sok pénzzel, karrierrel, nekik ilyenjük nem lesz soha, a gyerek készítéshez nem kell ész, nem kell semmi, utána pedig valahogyanis elnyűglődnek.

Nincs olyan életük, mint amilyen neked van, illetve nem is lesz, mert ők maradtak egy szinten, te pedig levelt ugrottál.

Nem az övék az életük, hanem gyerekmártíroknak állítják be magukat.

Baromira bosszantja ám őket, és biztos, hogy csak az az irigy, aki nem boldog az életében - egy boldog ember örül a másik sikerének, és érdeklődő, egy boldogtalan, irigykedő kis senki az pattogtatja a kis gúnyos megjegyzéseit.

Ez amúgy az ötéves találkozón elkezdődik már, anno a legjobb barátnőm volt a csaj, akivel orvosira együtt felvételiztünk, engem felvettek, őt nem, végül egészségügyi főiskolát végzett, de azóta is oltogatni próbál szánalmasan, hogy "hát az az orvosi nem is olyan nagy cucc, minek is doktori cím az orvosoknak, az csak egy tradíció, de nincs mögötte semmi, nagyon örülök, hogy nem lettme orvos, és senkinek nem kívánnám" - helyette a falusi házával és a két kölykével dicsekszik, és leszólja, aki magasabbra jutott. A férje pedig csalja. Na, innen van az irigység.

Nem mondom, hogy mindenkinél így van, de aki irigy, ott mindig ott vvalami hiányállapot.