Szerintetek ha most, általánosban nincsenek barátaim, majd középiskolában/gimiben lesznek?

Biztosan lesznek barátaid gimiben, de nem biztos hogy minden veszve van ált. Suliban. Probalj meg nyitottabb lenni, csak mindig egy picit tobbet beszélni/ érdeklődni.

Sok sikert! :)

Egyáltalán nem úgy fogalmazol, mint egy tizenpár éves aspergeres lány.

Mindenesetre az hogy valakinek nincs barátja, még nem feltétlenül jelenti, hogy ő egy szaralak. Sokan, akik a legjobb emberek, némán ülnek a szobájukban, és hiába tépték a hajukat kiskorukban, hiába a meggondolatlan családjuk, mégis jók maradnak. Egyedül.

Persze nem mondom, hogy vigaszt találnak, de kibírják.

Kibírják és ha egyszer akarják, szeretnék, lesz barátjuk, kiskutyájuk, vagy mit tudom én.

Minden rajtad áll, kivéve ha be akarsz csajozni és én vagy, akkor túl furának találnak, és otthagyják a kis lelkecskéd, és akkor szomi leszel egy pillanatra. De remény az van mindig ugyebár.

Ezt nem lehet tudni, mert osztályfüggő.

Én két osztályba is járok/jártam, az első számodra pokol lett volna (amúgy én se éreztem jól magam ott), a másodikban viszont rendesek, nem közösítenek ki senkit stb.

Nekem általánosban nemhogy barátaim nem voltak, hanem egyenesen kiközösítettek és mindenért cs*szt*tt*k. Főleg fizikai terrort alkalmazva Bármit is követtem el előző életemben (ha feltételezzük azt a sokakat megosztó elképzelést, hogy létezik ilyen - én ilyenről nem tudok), azt már rég megbűnhődtem.

Középiskolában nekem ugyanez volt, csak ott undorodtak tőlem, menekültek előlem, kirekesztettek, senkire nem számíthattam. Még magamra sem. Csoda, hogy valahogy átvészeltem.

És most, amikor végre egyetemista leszek, úgy néz ki a gólyatábor óta, hogy befogadtak engem, nem bántanak, nem közösítenek ki. Úgy néz ki, hogy barátaim is lettek, ami szokatlan számomra, mert nem tudom, hogy mit jelent az, ha barátaim vannak. Csak annyit tudok, hogy az elvileg jó. Nyugtalanít, hogy hogyan tovább, mert teljesen más vagyok, máshogy fejezem ki magam másra vagyok érzékeny, minden fekete és fehér, valamint ragaszkodom a rendszerműködési alaplátásmódi működéshez ami körülöttem kell legyen.

Manapság azt tapasztaltam, hogy sokan dobálóznak ezzel, így megkérdem Kedves Kérdező, hogy diagnosztizáltak téged valamikor életed során hivatalod helyen, vagy csak szimplán fel vagy magadról tételezve? Mert nagyon nem mindegy, a kérdéshez is szorosan megtartozik.

Barátokat szinte bárhonnan szerezhetsz. Lecsó után szabadon, az eredetit átírva: "Barátkozni bárki tud". Viszont az tényleg nem mindegy, hogy kivel. Mindenképpen olyannal barátkozz, aki szívesen barátkozik veled és nem csak ott van a közelben.

A fentieket összevetve következtetésképpen arra vagyok jutva, hogy elmondjam, hogy ne add fel, bárki bármit mond. Azt nem mondom, hogy majd egyszer eljön az ideje, mert ha én is várnék az extrém hőmérsékletnek alávetett szárnyasra, akkor nem tartanék itt. Ha nyújtják érted a kezüket, neked is nyújtanod kell. De nézd meg, hogy kinek. Aki igazán elfogad, annak nem kell megjátszanod magad. És ha ténylag van Aspergered úgy, mint nekem, akkor az ebből eredő logikus furcsaságok se okoznának gondot, hanem az csak úgy lenne.

Amennyiben gondolod, szívesen meghallgatlak és adhatok tanácsokat. Pontosan tudom, hogy milyen ki lenni közösítve. És azt is pontosan tudom, hogy milyen, amikor a tesióra rémálom. És azt is, hogy mit jelent lehangolva lenni azért, mert hogy ki tudja hogyan tovább.

Én csalódtam abban a középiskolában, amelybe felvettek (ott akartam továbbtanulni). Fantáziáltam arról, hogy "sztár" leszek, és mindenkit megnevettetek, de nem így lett. Na jó, ez részben összejött, mert nevettetem az osztálytársaimat, de nem azért, mert viccesnek tartanak, hanem mert röhejes vagyok a számukra. Szerintem inkább ők a röhejesek, vagy inkább a siralmasak.

Nem tudom, hogy képzeltem azt, hogy népszerű leszek. Ahhoz tenni is kellett volna valamit. Bár mondjuk az osztálytársaim barátságtalansága is hozzájárult ehhez. Általánosban népszerűbb voltam. Sőt, negyedikes koromban vicces történeteket írtam, és felolvastam azokat az osztályomnak! Bár gondolom erre senki nem emlékszik rajtam kívül... (Amúgy már nincsenek meg azok a sztorik.)

Az, hogy lesznek-e barátaid középiskolában, az függ tőled is, és az akkori osztálytársaidtól is. Szerintem főleg az akkori osztálytársaidtól.

Sok szerencsét kívánok neked!