Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mindenütt ilyenek a gyerekek,...

Mindenütt ilyenek a gyerekek, vagy én kerültem hülyék közé?

Figyelt kérdés

Nagyon rossz osztályunk volt általánosban, és bár már 10 éve kijártam, néha még mindig rossz érzésem van a gyerekkori traumák miatt.

Elég sokan voltunk az osztályban, több, mint 30-an.

Sajnos én is kiközösített voltam, abból az egyszerű okból, hogy csendesebb voltam, és nem engedtem, hogy a fiúk velem is azt csinálják, amit a többi lánnyal.

Azokat a lányokat, akik engedték fogdosni magukat, megmutatták a mellüket, esetleg mást is, azokat aztán nem bántották. Én nem engedtem, így engem állandóan bántottak, gúnyoltak, utáltak.

Annak idején a torna előtt a lányoknak az öltözőben, a fiúknak az osztályban kellett öltözni, de rendszeresen néhány lány a fiúknál öltözött át az osztályban.

A tanárok ezzel nem foglalkoztak, mert hogy ez életkori sajátosság, aki nem akar beilleszkedni, viselje el, hogy kiközösítik, aztán jól van.

A szüleim meg nem hittek nekem, ha elmondtam, mi megy otthon, mindig megkaptam, ez maximum az én beteg fantáziámban lehetséges, és szégyelljem magam.

Meg nem vertek az osztálytársaim, de megkeserítették a mindennapjaim teljesen. Két olyan incidens volt csak, amikor közel tettlegességig ment a dolog, egyszer biztatatták egymást, hogy tegyenek bennem fizikailag kárt (konkrétan gyújtsák meg a ruháim), illetve egyszer valóban kiégették a kabátom egy öngyújtóval. Otthon persze én kaptam, hogy el kellett volna venni tőlük, ne legyek hülye.



Nem voltam csúnya lány, se duci, se lapos, se görbe, szóval semmi nem volt rajtam, amiért a gyerekeket többnyire csúfolják. Csak nem mentem bele abba, amibe a többiek igen.

Emlékszem, mennyire csalódott voltam, mikor a legjobb barátnőm is inkább engedett nekik, csak hogy ne piszkálják.


Valóban velem volt a baj?


2019. márc. 1. 10:04
1 2
 1/12 A kérdező kommentje:
Illetve nem csak a fiúk, de a lányok közül is néhányan csinálták a fentieket egymással.
2019. márc. 1. 10:05
 2/12 A kérdező kommentje:
-otthon
2019. márc. 1. 10:08
 3/12 anonim ***** válasza:
4%
Nàlunk ilyen nem volt. Sajnos. F
2019. márc. 1. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
100%
Nem veled van a baj, te normális vagy és ennek örülök, hogy vannak még normális emberek. Engem is kiközösítettek, de még vertek is, aztán senki sem hitt nekem, mindig én kerültem az igazgató elé. Ez odáig fajult, hogy lógtam a suliból. Már szerencsére vége, ahogy neked is.
2019. márc. 1. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

A tanárok nem tudták kezelni a helyzetet, sajnos. :-(

Nagyon sajnálom, hogy át kellett élned ilyet. :-( :-(

Akik kialakították e szemléletet, hogy "meg kell mutatniuk nekik" bizonyos dolgokat, azokkal és szüleikkel kellett volna a tanároknak elbeszélgetni...

Persze szemet húnyni meg áldozatot hibáztatni azt könnyebb, mert akkor nem kell semmit tenni meg azzal se kell szembesülniük, hogy jó lenne valamit tenni...

2019. márc. 1. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk is ez volt egyébként, csak annyi volt az eltérés, hogy a tanárnőnél bevágódottak irányítottak és irányíthattak mindent olyan szinten, hogy amit valakire mondtak, az úgy is volt elkönyvelve, a másik véleményét a tanár meg se hallgatta: "nem vagyok kíváncsi rá, már elmondtak nekem mindent".
2019. márc. 1. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
95%
Fiukent en peldaul annak idejen altalanosiskolaskent nem fogdoztam a lanyokat, mert ugy gondoltam nem illik es olyan pofatlansag, erre a tobbi fiu kikozistett, allandoan gunyoltak, lebu$iztak, reggel allandoan rettegve mentem be, de mar ott vartak... aztan egy ido utan nem birtam tovabb es az egyik fo hangadot megvartam iskola utan, kirugtam a labat es belevertem a fejet az aszfaltba, ugy hogy agyrazkodasa lett, utana tobbet nem bantottak,a srac pedig utana szannyira szegyellte szerintem, hogy elvertem, hogy azt hazudta hogy leesett a lepcson.
2019. márc. 1. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
77%
Ez csak azt akarom mondani, hogy neha muszaj az embernek kiallni a onmagaert. Akkor is ha megkockaztatja hogy eltancsoljak az iskolabol. Mert iskolaba lehet jarni mashova is, de akit lelkileg megnyomoritanak abnol sosem lesz normalis ember.
2019. márc. 1. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Hát nálunk nagyon nem ilyen volt az osztály. Mindenki normális volt.

Szívatások persze voltak de lightosak. Nagyon erős volt az osztályközösség, majd minden évben van osztálytalálkozó.


Szóval tedd helyre magadban ezt a dolgot, mert a többiek nagyon rossz erkölcsi szintről indulnak, és ezzel iszonyat szenvedéseknek teszik ki magukat. Nagyobbnak, mint amit te élsz át...

2019. márc. 1. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Nem,nem veled volt a baj,és gratulálok,hogy ilyen környezetben önmagad tudtál maradni,kitartottál az elveid mellett!


Az én osztályomban is voltak hasonló emberek,de azért nem ennyien,mint nálatok.

2019. márc. 1. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!