Úgy érzem, hogy kicsit "elmaradtam" a korombeliektől. Más is érzett már így?

Bár nem vagyok egy extrovertált típus, sok szociális készségem sem fejlődött ki rendesen, az oszályközösségembe anno viszonylag jól be tudtam illeszkedni, voltak akik utáltak, de voltak, akik kedveltek. A legtöbb dolog iránt, ami iránt a fiatalok érdeklődnek, meg valamilyen szinten menő, jóval a többiek előtt, kb. elsőként érdeklődtem. Ilyenek mint alkohol, cigi, facebook profil, csajozás, mobiltelefon, okostelefon, ilyesmik. Úgy éreztem, hogy bár voltak akik eleinte nem kedveltek, vagyok valaki, talán ki is tűntem, megosztó is voltam, sok baromságot gondoltam és csináltam, de pont ez, hogy megosztó voltam, tett személyiséggé. Aztán idővel elkezdtem kicsit lenyugodni, és kevesebbeknek volt velem problémája velem, így kb. a legjobb megítélésem volt, ami ugye abból következett, hogy nem voltam megosztó. Aztán teltek az évek és valahogy ebben a folyamatban túlságosan megfeltettem magam az elvárásoknak, emiatt kicsit eltávolodtam mindentől, kevésbé voltam már az, aki, magánéleti problémák is elég komolyan érintettek. Aztán másfél évvel ezelőtt végre eljött a suli vége, azt hittem, hogy ez a változás majd aok jót hoz, de a lehetőségek ellenére ez nem így lett. Egészségügyi problémák miatt teljesen elvesztettem a motivációmat, ilyen fiatalon ezekkel a problémákkal úgy érzem, hogy egy szar vagyok. A motivációm elvesztése miatt az utamat sem találtam meg, habár csinálok előremutató dolgokat, nincs mögöttem az az erő, ami előretolna ezeken az utakon.

Körülnéztem a volt osztálytársaim közösségi médiás profiljain, és bár jellemzően egy torz képet adnak, mégis úgy érzem, hogy lemaradtam tőlük. Emlékszem, hogy milyen szinten voltak régen, aztán ma már homlokegyenest nézek fel rájuk, hogy hol tartanak.

Köszönöm, ha valaki végigolvasta a kiöntött baromságaimat, ha te is érzel/éreztél így, vagy úgy gondolod, hogy építő gondolatod lenne, megköszönöm, ha megosztod egy válasz formájában.