Soha nem lesz normális életem?

Nagyon szorongós vagyok. Nem tudok ismerkedni. Senki nem ért meg, még a legjobb barátnőm is folyton piszkál, hogy ha így állok a dolgokhoz egyedül fogok meghalni. Semmi nem sikerül, tènyleg semmi. Suli után muszáj volt kihagyjak egy évet a szorongásom miatt, aztán elkezdtem az egyetemet, annyira negatívan éltem meg tele volt minden napom stresszel, szorongással, barátok nélkül, amit otthagytam, nem bírtam lelkileg, családom nem ért meg néha még gúnyolódik is rajtam. Már emiatt is egy nagy lúzernek tartom magam. Soha nem volt párkapcsolatom, mindig első a tanulás volt, baromi sokra jutottam vele. Úgy szeretném már egyenesbe hozni az èletem, de nincs erőm rá, semmi jövőképem, motivációm nincs és annyi negatív tapasztalatom van. Egyszerűen nem érzem azt, hogy valaha jobb lesz, nagyon megrekedtem.Félek, hogy soha nem lesz párkapcsolatom, amiatt mert nem tudok nyitott lenni. Annyira szeretem a gyerekeket és mindig is fiatal anyuka akartam lenni, de ez sem fog összejönni, mindenképp szeretnék diplomát, és ameddigre talán stabil lennék anyagilag ott lennék 30 éves.Visszahúzódó vagyok és nem szeretem a felszínes embereket, nem járok bulikba. Úgy érzem semerre nem tart az életem és abból, amit elterveztem semmi nem fog megvalósulni.Egyre gyakrabban jön rám a pánik és a sírás. Nem érzem jól magam. Adna valaki tanácsot? Hogy kezdjek dolgozni magamon? Hogy merítsek erőt, hogy valahogy mozduljon már valami? Volt már valaki hasonló cipőben? Hogy sikerült kilábalni belőle? Sajnálom, ha nyavajgásnak tűnik, de tényleg ez van bennem, annyira feleslegesnek és értelmetlennek érzem magam, előre is köszi a válaszokat, 23/L