Mennyire illetlen temetés előtt inni menni vagy bulizni?

#1 Nem úgy értem, hogy vérig sértődne, persze, meg értené,meg értette azt is, mikor kétszer visszamondtam. Ami a családomat illeti, nem vagyunk túl összetartóak, együtt élünk, de vannak ilyen "tabu emberek" akikkel egyesek nem beszélnek. Én olyan vagyok, akihez még mindenki úgy-ahogy vagy normálisan hozzászól.

Annyit szeretnék ebből kihozni, hogy nem olyan a dinamikánk, hogy "Egy szerető család, ahol mindenki közösen, egy egységként siratja a halottat és emlékezik rá" inkább mindenki elnyomja az érzelmeit (én is, a szobámban se merek sírni, mert "jaj, mi van, ha valaki meghallja") vagy magában rendezi el azokat, esetleg mással, családon kívül osztja meg őket.

Terveznék szólni egyébként, hogy megyek XY-hoz, másnap kora délután jövök vagy hasonló, csak meg kell győznöm magam, hogy nem vagyok szaralak emiatt.

#2 Phu, hát nem vagyunk mi olyanok, hogy mind el tudjuk viselni egymást, akik a temetésen leszünk. Kb annyi emberre számítok, mintha valaki celebet temetnének (ami annyira nem baj, legalább nem leszek olyan feltűnő) és van köztük mindenféle, egymásnak barátja/ellensége, ateista és vallásos, fideszes/nem fideszes, alkesz/antialkesz, gyerek és aggastyán, ismerős és ismeretlen. Szerintem el se férne mind a házunkban, a temetésen se tudom, mennyire tudunk majd elférni.

Azt nem tudom, Facebookra ki van rakva, hogy meghalt, X időben lesz a temetés, akkor aki "😢" emojival reagált/részvétet nyilvánított és nem lakik messze, annak mekkora része szokott ott lenni? Mert ezek az emberek+idős ismerősök+anya néhány ismerőse is jön elvileg.

Bocsánat, nem akartam nagyon specifikus lenni, hátha felismerés valaki, de végülis mindegy🤷‍♀️

Egyik nagyszülőm halt meg, aki velünk élt. Nagyon közel állt hozzám, meg merem kockáztatni, közelebb, mint mindkét jelenleg is élő szülőm. Mikor meghalt, nagyon sokat hibáztattam magam, a körülményekst és őt is. Gyakran érzem magányosnak magam és érzem azt, hogy szívesen beszélgetnék vele a kis hülyeségeimről és hallgatnám meg a sztorijait, de olyankor eszembe jut, hogy "ja, basszus, meghalt" meg gyakran érzem úgy, hogy szívesen lennék egy hangszigetelt szobában egy adag 100-as zsepivel és nézegetnék régi képeket sírás közben, miközben az egyik tipikus sütijét eszem, amit régen szokott csinálni.

De most, hogy ezeket leírom, nem sírok, csak kicsit szontyolodott vagyok. Azért se mertem múlt héten találkozni senkivel, mert féltem, hogy egy energiavámpír vagyok aki csak sírni és kiabálni tud (ez így kb vasárnapig így is volt), de az utóbbi 4 napban jobban vagyok valamennyire.