Mivel tehetem jobbá az egyetemi életet, ha egyébként már egyáltalán nem szeretem? Hogy húzzam még ki az utolsó évet?

3 - Szakkoliba esélytelen, hogy bekerüljek, ezért nem is jelentkeztem soha. Már a jelentkezéshez le kell adni egy munkatervet, hogy mivel szeretnél majd foglalkozni, ajánlások is kellenek több oktatótól és már fel kell mutatni valamit (pl. korábbi tudományos tevékenység, valamilyen elismerés mondjuk TDK, publikáció, közéleti tevékenység stb.). Nekem nincsen semmiféle ilyen eredményem vagy tapasztalatom, hiszen eddig csak szimplán egyetemre jártam és igazából nem is promotálták az ilyesféle lehetőséget, a szaktársaim közül sem volt senki szakkolis. Nálunk nincsenek öntevékeny körök, igazából nem is nagyon tudom, hogy ez konkrétan mit takarna, nem hallottam még ilyenről. Az óráim nagy részén pedig ugyanazokkal az emberekkel voltam mindig, mióta bejöttek a szakirányok a második évtől kezdődően. Szóval nem nagyon volt vegyülés, max. az elsős alapozós órákon és a szabálokon, de nekem ezek alatt nem sikerült kapcsolatba kerülnöm másokkal. Külföldön tanulni mindig szerettem volna, de ez több okból sem jött össze és nagyrészt az anyagiak miatt (voltam több tájékoztatón, utánaolvastam a dolgoknak, kérdezgettem és próbáltam minél több információt szerezni, a legtöbben pedig arról számoltak be, hogy az ösztöndíj önmagában semmire nem elég és nekem nem voltak olyan anyagi forrásaim, amikből fedezni tudtam volna egy külföldi félév költségeit). Az utolsó évre pedig már nem tudnék kimenni tanulni és nem is terveztem (főként a szakdolgozat miatt), max. még a diploma utáni külföldi szakmai gyakorlat lehetősége van meg (de ott ugye ugyanúgy szükség van plusz pénzre, és kérdés mégis milyen szakmai gyakorlatot végezhetnék, mert BTK-s vagyok, nálunk nincsen gyakorlat és semmiféle gyakorlati tudásom, tapasztalatom nincs is).

4 - Szóba állok másokkal, nem ez a gond. Akivel jóban lettem őt is én szólítottam meg, én hívtam mindig programokra stb., de még így is mindig nagyon nyögvenyelősen tudtam csak rávenni bármire. Rajta kívül is próbálkoztam másoknál, én próbáltam tényleg minél nyitottabb és barátságosabb lenni, de ennyire futotta. Sokaknál azt éreztem, hogy egyszerűen egyáltalán nem is akarnak nyitni mások felé, nem akarnak barátkozni, ismerkedni stb., mert nem vágynak többre, vannak már barátaik és az bőven elég, nem akarnak újakat, jó az úgy. Nem csak én vagyok ilyen véleménnyel és tapasztalattal, ha az egész szakot nézem akkor is azt kell mondjam, hogy szinte semmit nem változott a felállás az első naptól egészen az utolsóig (szóval nem igazán alakultak ki új kapcsolatok, mindenki azzal van jóban, akit már korábbról is ismert vagy éppen ugyanúgy senkivel) és például a koliról sem hallottam pozitívabb tapasztalatokat. Mindig maximum csak ilyen funkcionális beszélgetésekig jutottunk el, hogy pl. jegyzet, házi, mikor kezdődik az óra, hol a kulcs stb., de a közös programokra vagy tartalmasabb beszélgetésekre már nem került sor, hiába kezdeményeztem.

5 - Ezt megmondom őszintén, hogy annyira nem értem. Mivel ez már egy évek óta, tehát szerintem mondhatom tartósan fennálló állapot, ezért igazából nem tudok már rá pozitívan tekinteni. Szóval valakinek biztosan jól esik az egyedüllét és élvezi, hogy pl. több ideje van magára, jobban tud magára fókuszálni, független, önálló, szabad, több lehetőséget lát így stb., de nekem már inkább arról szól, hogy nincsen kivel beszélgetni, nincsen kivel találkozni, mindig mindenben egyedül vagyok, egyedül kell helyt állnom, kevesebb külső inger ér, kevesebb érzelmi támogatást kapok és én sem tudok kihez kötődni érzelmileg, kinek segíteni stb., szóval inkább a hátrányait érzem a helyzetnek. Elfogadni elfogadom, ez van, de ettől még nem érzem magam jobban.