Nem tudok senkiben megbízni. Hogyan tovább?

A barátaimnak nem tudok mesélni a fájdalmaimról. Egyszerűen senki nem ért meg. Közömbösen mondanak rá valamit aztán ennyi. A családom pedig a saját gondjait rám hárítsa. Elnyomva érzem magam. A folytonos családi veszekedés pedig lelkileg kikészít. Ebben nőttem fel és nincs is ez miatt önbizalmam. Észrevettem hogy új társaságban egyáltalán nem tudok megnyilni. Nincs magánszvérám sem. A szobám egy átjáró. Nem tudok egyedül maradni a gondolataimmal. Több éve mindennap ugyan az a veszekedés. Egyszerűen már ez sok. Ezek mellett pedig a munkahelyemen is kapom a rosszat. Szarkavarás, uszítás, alaptalan pletykák rólam. Úgy érzem nincs senkim. Nem vagyok boldog. Most is kint vagyok a teraszon és írom ezeket a sorokat. Miközben belül már meghaltam.

23 éves vagyok. Kétszer már elköltöztem, de egyszerűen olyan magányosnak éreztem magam hogy inkább maradtam itthon ahol amúgy lelkileg jobban lehúznak de mégis maradtam csak hogy legyenek körülöttem emberek. Talán azért is voltam magányos mikor elköltöztem mert nem tudtam megnyílni és beilleszkedni egy új társaságba/munkahelyre. Jelentéktelennek érzem magam és úgy érzem hogy senki nem kíváncsi rám. Egy nulla vagyok.