Miert nem kedvel senki?

A képesség új kapcsolatok kialakítására az sokkal fontosabb az életben, mint a tantárgyak 70%-a.

Szóval nem késő elkezdeni társasági életet élni!

Nyilván alapvetően azonos érdeklődésű emberek társaságát könnyebb megtalálni első körben.

Utána lehet eggyel nehezebb szintet lépni.

Általában nem a hobbi a fő szempont. Van olyan ismerősöm, aki munka után a gép előtt tesped és nyomatja a játékokat, mégis csomó haverja van, de ismertem nőt aki mindenhova ment és mindent csinált és nem voltak tartós barátságai, általában egy idő után menekült tőle az aktuális spanja. A különbség a természetük volt.

A csendesség sem felétlenül az. Nyilván van különbség aközött, hogy valaki egyszerűen nem akar beszélni és valakivel lehet beszélgetni, de ő egy nyugodt természetű valaki, aki amúgy jól elvan magában.

Viszont hidd el, a nyitott emberek is tudnak olyanok lenni akiktől menekülne az ember. Sokaknak nem vonzó az a tipikus ember aki első találkozásnál elmeséli a gyerekkorától az egész életét. Én ismertem ilyen nőt, kb az ismerettségünk elején rámhányta az egész magánéletét, mi kezdődött a kiskorától, hogy megértsem, ő miért szenved.

Amit az emebrek nem szeretnek a másikban, amikor vagy

- a viselkedése túl sok, megállás nélkül pörög

- nem lehet kiigazodni rajta, mert egyszer egy igazi társasági lény máskor pedig nem lehet hozzászólni sem, mert úgy be van fordulva és látszik rajta hogy idegesíti mindenki

- túl élesek a hangulatváltásai, egy beszélgetés során is hirtelen lehet vidámból komor

- paranoiásn viselkedik, minden tettednél hangosan filozofál azon, hogy ezt biztos azért tetted rossz szándékkal mert

- túl csendes, nem lehet vele beszélgetni, mert semmire sem reagál vagy csak szűk szavakban (itt azt érezteti, mintha nem lennél neki szimpi)

- nem tudja hol a határ, túl gyorsan lesz közvetlen vagy túl hamar léptet egy még éretlen kapcsolatot a következő szintre

- túl esetlen (ez azt az érzést is keltheti, hogy csak kihasznál másokat, esetlennek tetteti magát, hogy mindent helyette csináljanak)

- mindenkinek kiforgatja a szavát vagy mindenbe beleköt, számonkér, stb

- okoskodik

- keveri a szart

- túl negatív, borongós, lelkileg instabil (nem csak azért, mert leszívja az energiádat, de egy idő után kellemetlenül érzed magad, hogy olyan gondjai vannak amiknek a megoldására te nem vagy specializált)

Általában azt szeretik aki

- nyugodt, nem nyüzsög, csak akkor aktív, ha megigénylik tőle, de akkor is csak kismértékben

- olyan a kisugárzása, hogy te jól érzed magad mellette, ha kell tud vidám lenni, ha kell tud komoly lenni, midnig megtalálja azt a formát amit a szituáció megigényel

- nem keresi direktben mások társaságát, de szívesen fogad másokat

- nem ontja magából a tudását csak úgy random, de ha egy konkrét kérdéssel odamennek akkor arra tud válaszolni

- mindig tudja mikor kell segíteni és csendesen segít, a segítséget nem hősies tettnek veszi csak természetes dolognak és el is felejti utána, hogy segített

- bármiről lehet vele beszélgetni

- általános információkat ad ki magáról ami a szituációhoz szükséges és mindig akkor, ha ez beleillik a kontextusba, amúgy magától nem teszi meg és nem is ad privát infókat, nem is önti ki az egész magánéletét másra

4 először is köszönöm a választ! Tudom, ez nem egy csevegős plaform, de remélem nem bánod, hogy kicsit csevegni kezdek. Ha ezt kellemetlennek érzed, akkor kérlek ne haragudj a kommentemért és megértem, ha nem olvasod végig!

Másodszor, amit írok, ne vedd semmiképpen sértésnek! Nem szeretnék beléd ötni, nem ez a célom. Azért írok, mert hátha vagy neked vagy bárkinek segíthetek.

Én általában azt veszem észre, hogy aki úgy látja, hogy a személyiségével nincs gond és mégsem tud barátságokat kötni, ő nem vesz észre valamit.

Velem pont ez volt a helyzet.

Sosem értettem, mi lehet az emebreknek velem a baja. Amikor a kérdező arról írt, hogy nyáron magányos, én majdnem leejtettem a mobilomat, mert mintha az én egyetemista éveimet írta volna le.

Nemrég jutott eszembe, hogy az egyetemen pont ilyentájban kezdtem el izgatott lenni, mert augusztusban kezdett feléledni az egyetemi csoport a Facebookon, akkor kezdtek el jönni a hívások, az üzenetek, akkor lehetett a tanároknak is írni tárgyfelvétellel kapcsolatban. Odáig pedig a nyár nekem nem volt kellemes, mert magányos voltam. Májusban már enyhe rosszkedvem volt, hogy pikk-pakk itt a nyár aztán ahogy levizsgázott valaki, köddé vált, júniusban jó, ha még az utolsó vizsgáknál 1-2 emberrel sikerült találkoznom, aztán június legvégén mint a kámfor mindenki eltűnt. Mi meg anyagilag nem is álltunk, úgy, hogy akkor legalább utazgassak, nyaraljak, lekssem a figyelmemet.

Azt vettem észre én is, hogy az egyetemi barátságaim az egyetemen is maradnak. Elsőben még volt pár lány akikkel órákon kívül is összeártunk, de utána csak hallgattam a kifogásokat, hogy miért nem érnek rám vagy néztem, ahogy kirakják Facebookra a közös képeiket amik az összeröffenésen készültek ahova nem hívtak meg.

Aztán azt is láttam, hogy egyre jobban elfordulnak tőlem az emberek, többet be is szólnak nekem és fájt, mert én azt láttam, hogy mindenkinek segítek és mindent megteszek a környezetemért. Aztán ez is vátotta ki belőlem, hogy én mint egy áldozatra tekintsek magamra, akit nem szeret senki és csak kihasználják és lényegében az egyetemet is így végeztem el.

Aztán jött a munka és én akárhova mentem, ugyanezt a folyamatot vettem észre.

Egyszer mondta valaki, hogy lehet kicsit át kéne gondolnom, hogy biztos nem velem van-e a baj mert az már gyanus, hogy ennyi társaságban nem találom a helyemet.

Akkor kellett rájönnöm, hogy sok mindenen kéne javítanom. Például

1. igaz, hogy segítettem, és sokszor csendesen, de akaratosan, nem tartottam tiszteletben azt, aki nem akart segítséget, magának akarta megoldani vagy sokszor pont a segítséggel okoztam a bajt vagy hoztam mást kellemetlen helyzetbe.

2. Igaz, hogy általános információkat adtam ki magamról, de mondjuk elfelejtettem azt, hogy társaságban vagyok, sokszor úgy mondtam ezeket az infókat, mintha az én történeteim lennének a fontosak, mármint, ha más elmesélt valamit, nem arról beszélgettem, hanem a saját sztorimmal rákontráztam. Tehát emiatt egoistának éreztek engem.

3. Igaz, hogy bérmiről lehetett velem beszélni, de a komoly témákat úl energialeszívósra vettem.

4. Nyüzsögtem és folyton szervezkedtem, olyan programokat, vgy tevékenységeket amiket senki sem akart különösebben vagy nem ért rá, aztán ők jöttek ki rosszul, mert hogy ők az inaktívak.

5. Gyártottam a gondokat, kb mindig volt velem valami probléma, ami igazából csak a fejemben volt gond, a valóságban nem. Példáak okáért egyszer azon sírtam, hogy a nagyszüleim idősek és mi lesz, ha meghalnak, amikor k.urvára nem volt fizikailag és egészségileg semmi bajuk, de valami miatt akkor mégis úgy éreztem, hogy aggódnom kell (ás nem, nem kellett, mert ez 10 éve volt, a nagymamám azóta is él, a nagypapám pedig csak 2 éve halt meg). Tehát folyton azt látták, hogy nekem mindig bajom van, mindig bőgök vagy ideges vagyok valami miatt.

6. Nagyon érzékeny voltam ami miatt néha előbb beszéltem mint gondolkodtam és senkine sem volt vonzó, hogy nem mernek mondani semmit, mert akkor megsértődök, aztán meg sűrűn bocsánatot kérek.

Látod, mennyire egy antipatikus perszónát írtam le? Pedig én akkor olyannak láttam magam, mint amilyet az “általában azt szeretik aki” részben írtam és sosem értettem, hogy miért nincsenek barátaim.

Ezt pedig tetézte az, amikor eljutottam oda, hogy bosszantott az, hogy kiteszem másokért a lelkem és nem szeretnek. Akkor a személyiségem is változott és akkor végleg nem tudtak velem mit kezdeni. Egyrésszt néha csak úgy random napokra is eltűntem, vagy amikor úgy éreztem, hogy nem jófejek velem, akkor nagyon oda tudtam szólni a másiknak és nagy drámát le tudtam vágni, de másrészt a régi természetemből is megmaradt bennem valami, ami néha felbukkant, aztán elnyomta az új énem. Volt például, hogy szerveztem egy eseményt, majd pár nappal rá meg akartam tudni, hogy hányan leszünk és ezt úgy kérdeztem meg, hogy. "Ki jön erre a szarra?". A többiek meg nem értették, hogy pár nappal korábban milyen lelkesen kezdtem szervezni most meg úgy állíom be, mintha ezt kényszer hatása aatt tettem volna meg és jobb dolgom is volna.

Plusz ez a felismerés hogy kihasználnak az emberek is csak azt eredményezte, hogy tudtam indokolatlanul undok lenni. Képzeld el hogy bemész az iskolába és kedvesen megkérdezed a másiktól, hogy hogy van ő meg rád förmed, hogy semmi közöd hozzá és nem érted, hogy mi a baja.

Tehát tényleg igaz, aki úgy látja, hogy a személyiségével nincs gond és mégsem tud barátságokat kötni, ő nem vesz észre valamit.

Én is így voltam, azt hittem, én egy segítőkész, visszahúzódó kedves valaki vagyok, aztán kiderült, hogy rengeteg mindenen kell dolgoznom.

Hát én elolvastam amit írtál, de kb 2 dolog fogalmazódott meg bennem komolyabban. Te ennyire unatkozol hogy ilyen hosszan írsz vagy csak ez a megszokott nálad?

Másrészt amikor azt írtam az vagyok akit te leírtál az nem az volt amit te most pontokba szedtél magadról. Meg azért én is tudom mindenkinek mást jelenthet a segítőkészség fogalma és a többi dolog. De azért csak feltűnt volna ha úgy lennék segítőkész hogy másokra erőltetem magam konkrétan és nagyon de nagyon kedves akarok lenni már szinte taszítóan. Mert valljuk be a kedvességet is csak 1 fokig tudják az emberek normálisnak értelmezni ami mögött nincs semmi rosszindulat netán. A visszahúzódó éned meg nem értem, szerintem elég messze áll ez tőled ha neked ez az volt. Ha szeretnéd tudni milyennek írom le magam akkor jelezd és privátban elküldöm. Feltéve ha ez neked elég volt válaszként.

16, Nem tudom, hogy számodra hasznos lenne-e, hogy küldesz nekem egy jellemzést magadról az alapján, amilyennek te magadat látod és én sem megcáfolni, sem igazat adni nem tudok, mivel nem ismerlek személyesen.

Ez úgy lenne hasznos, ha te összeírnád a listát, majd egy ismerősöddel leülnlél és felolvanád neki. Egy olyan ismerősöddek aki nem konfliktuskerülő és ami a szívén, az a száján. Így gond nélkül elmondja, hogy, ha van olyan pont a listádon, amivel nem ért egyet, akkor miért nem ért egyet és mond konkrét példát is.

Valósznűleg az, amilyennek gondolod magad és az aki valüjában vagy, nem egyezik és jó, ha segít abban valaki, ha látod, hol vannak az eltérések, így azt is tudod, miben lenne érdemes változtatni.

Látod, én is láttam magam valamilyennek, visszahúzódónak, segítőkésznek, kedvesnek, és csak utána jöttem rá, hogy nem, hanem engem azok a tulajdonságok jellemeznek, amit a regényemben is leírtam. Tehát van az úgy, amikor teljesen torz az énképünk.

Olyan tényleg nincs, hogy a gond másokban van, ha az illetőt sehol sem tudják elfogadni, ha az illető sosem tud tartós barátságokat kialakítani - és jó, ha az ember eljut oda, hogy elgondolkodik azon, hogy mi állhat a háttérben, mit nem vesz észre a személyiségében, ami ezt a gondot okozza és, hogy hogyan változtasson rajta.

Sok sikert kívánok Neked! <3

Nem úgy értettem, hogy nem szeretném, csak arra céloztam, hogy szerintem neked nem lenne hasznos. Elküldöd, én elolvasom és utána hogyan tudok bármilyen építőjellegűt írni neked? Elvégre nem ismerlek élőben, nem látom azt amiket csinálsz, nem hallom azt, amiket mondsz, így nem tudom sem azt leírni, hogy mivel értek egyet, sem azt, hogy mivel nem értek egyet.

Ha nincs ismerősöd, akivel ezt megoszthatnád, vannak szakemberek is, akikkel ezt meg tudod beszélni. Ők kiismernek téged a foglalkozások során így a jellemzéseddel is tudna segíteni, hogy mi az, amit jól látsz és mi az, amit nem. Utána te is megérted, hogy min változtass és hogyan.