Miért gúnyolják, nevetik ki, vagy szólják meg sokan a testi rendellenességgel élő embereket?

Hát mi a pontosan a betegséged? Nem egyszerűbb lenne megszűntetni, és tenni ellene?

Mert az emberek már csak ilyenek. Pontosan az ilyen és ehhez hasonló mentalitás miatt van elegem a teljes emberiségből... De krvára.

Lehet, hogy nem fog jólesni, de ezt öniróniával le lehet győzni. Ha viccet csinálsz a saját állapotodból, akkor nem találnak rajtad fogást, látják, hogy simán együtt élsz a bajaiddal és kész.

Ja, ha látják hogy elfogadod magad és jól érzed magad a bőrödben akkor előbb-utóbb leszállnak rólad, mert csak azért cikiznek, hogy szembesítsenek a problémáiddal és hogy ezáltal rosszul érezd magad

Szomorú, amikor sérült gúnyol sérülteket. Ugyanis a legtöbb gúnyolódó MENTÁLISAN sérült.

Nekem a felső ajkamon vannak műtéti hegek, nem jelentős, de észre lehet venni. Sokan ezért, szinte már azonnal szellemi fogyatékosnak is néznek és hülyén kezdenek el beszélni hozzám én meg akkor el szoktam kezdeni neki filozófiáról beszélni, amivel foglalkozom már több mint 15 éve. Akkor aztán néznek tág pupillákkal, hogy most akkor mi van... A beszólások már rég óta nem zavarnak, ma már inkább egyszerűen csak kinevetem az ilyeneket. De régebben volt egy olyan időszakom, hogy nekiestem embereknek akár a nyílt utcán is. Egyszer meg is vertem valakit nagyon, amit nem kellett volna, utólag megbántam. De ez már nagyon sok évvel ezelőtt volt, még szinte tinédzser koromban. Legújabban súlyzókat emelhetek, futok és mindezek meglátszanak rajtam, azóta elég, ha csúnyán nézek, azonnal befogják a bagólesőt és keresik merre van a legtávolabbi sarok. Egyébként nekem egy csan buddhista tanítás segített a legjobban, ami arról szól, hogy az ember arca az a testrésze, amit legkevesebbet lát életében: tehát majdhogynem olyannak képzeli el, amilyennek akarja. Lehet, hogy van akinél a műtét, az eltűntetés segítene, nálam nem hiszem, mert a sérültség tudat gyerekkorom óta elég erősen belém exponálódott, tehát már akkor sem hinném el magamról, hogy ugyanolyan vagyok mint a többi ember, ha ez valóban így is lenne. A vicc az a dologban, hogy nem vagyok túlságosan csúnya férfi, az értelmi és érzelmi intelligenciámmal sincs különösebb baj, sokan kifejezetten okosnak, érzelmesnek, gyengédnek stb. tartanak. Volt már barátnőm, de most a barátnőtalálással komoly problémáim vannak. Nem találok egyetlen olyan lányt sem, aki ezzel a testi sérülésemmel együtt be merne vállalni és ez az, ami teljesen tönkretesz. Mert egyedül képtelen vagyok bármire is, rettenetesen hiányzik egy társ, aki mellett tényleg értelme lehetne az életemnek. És, hogy igazán őszinte legyek, a szex hiányzik a legjobban, de szerintem ezzel mások is így vannak, legfeljebb nem merik bevallani. Pontosan benne vagyok a legszebb férfikorban, teljesen egyedül, barátnő, barátok nélkül, kínomban már majdnem a falat kaparom... Egyelőre a kutyám van, szeretem és tízszer annyi szeretetet kapok tőle vissza amenyit részére kiutalok. De mindegy is, a lényeg nem ez, hanem, hogy amióta olvastam az említett bölcs tanítást, azóta nem érdekel, hogy milyen az arcom, teszek rá nagy ívben... Azóta bárhol, akár az utcán is simán megnézek minden nőt, határozottan a szemébe nézek és gyönyörködök abban amit látok, megnézem a fenekét és ettől jól érzem magam, nekiállok csajozni bárkivel és elmegyek bárhány randira, voltam is már néhányon (az eredményről inkább ne beszéljünk :-( ). Szóval szerintem is ez a titok nyitja, roh*dtul le kell sz*rni az egészet és onnantól kezdve nyugodtan elkezdhetsz saját magaddal megbarátkozni, azután meg már minden megy majd magától. S ez miatt még pszichológushoz sem érdemes elmenni, kidobott pénz, ugyanezt fogja mondani, legalábbis nekem ezt mondta jó sok pénzért, amit aztán lehúzott az illemhelyen. Na, bocsánatot kérek, azt hiszem ezt most jól megmondtam... :-) Remélem van olyan, akinek tudtam ezzel segíteni.