Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szociális Fóbia?

Szociális Fóbia?

Figyelt kérdés

Barátnőm nagyon félénk, velem egy 10es skálán 8as fokon nyitott, de a munkahelyén is az iskolában nagyon félénk. Lakott velem és a szüleimmel, és ők harapófogóval húztak ki belőle szavakat, de ha én kérdeztem akkor több szóval is tudott válaszolni, személyesen meg ha akartam volna se tudtam volna lelőni :)


3 éve ismeri a családom, ráakartuk venni hogy anyutól kérjen egy pohár vizet (ő nem tudta hogy csak próbára tesszük) de anyu mosogatással az útját állta, és ő nem mert megszólalni, azt mondta h elszédült, leverte a víz, gyomor görcse lett és nem jött ki hang a torkán. Ugyan ez van a suliban is a tanárokkal, diákokkal.


Újabban viszont nekem se mer sokat mondani, sokszor valamit nem mond el, megkérdezem hogy: mért nem szóltál?! az a válasz hogy "féltem".


Az apja "nagy ember" azon a környéken, híres sokan ismerik, és ezért kitagadták általánosban, nem beszéltek vele ha igen lejáratták és kiröhögték. Ha hazament az anyja üvöltözött vele az apja meg nem nagyon ért rá vele foglalkozni.


Viszont ennek ellenére imád fellépni, versmondó versenyeket nyer vagy részt vesz. a gyerekekkel rettentően jól kijön, unokahugom most született nem rég és imádja ha elmegyünk egész nap vele foglalkozik utánna meg vidáman mesél róla nekem. de ha eljutunk a szüleihez vagy az enyéimhez vagy haverjaimhoz akkor elkomorodik, elbújik mögém és meg sem szólal, ha kell egész nap a "szoknyám alatt lenne" ha egész nap velük lennék.

ja, nálunk ha akar valamit a szüleimtől megkér h: te kérdezd meg ezt kérlek..! vagy ha suliba volt valami akkor: te, meséld el anyukádnak hogy a suliban kaptam egy 3ast.


Ez mi, és mit kezdjünk vele?


2014. márc. 5. 13:11
 1/4 anonim ***** válasza:

Pszichológushoz vigyétek el, ez a gyerekkorára vezethető vissza szerintem, arra, ahogy a szülei bántak vele.

Esetleg keress fel egy pszichológust kérj tőle időpontot és esetleg mesélj a barátnődről neki, de majd megmondja úgyis, hogy mi a teendő.

Nagyon fontos, hogy támogasd mindenben és érezze, hogy nem kell félnie.

Remélem sikerül kimozdítani ebből az állapotból! :)

2014. márc. 5. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Tipikusan az a gyerek akit a szülei terrorizáltak otthon , de úgy hogy nem volt nevelési célja ,tehát bármit tett ,ha volt rajta sapka ha nem akkor is kapott .Nem feltétlen verést csak kioktatást, leszidást , ordítást. Így megtanulta ,hogy ha csendben marad nem kér ,nem kérdez, akkor nem bántják. Erre az iskolai kedves osztálytársak még rátettek egy lapáttal.

Türelemmel ki lehet hozni ebből a dologból ,gyakoroltatni kell,viccesen és nem megalázóan helyzetekbe hozni. Nem reménytelen az eset ,ha közönség előtt mer szerepelni.

2014. márc. 5. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
eleinte azèrt lépett fel mert 5t kapott èrte meg mert szereti ha mosolygunk és.mosolygunk ha fellèp. mert tehetséges. csak sajnos lehangoló verseket vállal. :/
2014. márc. 5. 17:42
 4/4 anonim ***** válasza:

itasd le! :) :P


amúgy neki kell megoldania ezt a problémát. amíg ő nem akarja, addig nem tudsz segíteni neki.


ha ez kipipálva, akkor neked csak annyi a dolgod, hogy fokozatosan beviszed a számára félelmet keltő szituációkba, és a jelenléteddel támogatod őt. neki kell beszélnie. aztán meg utána kibeszéled vele az eseményeket, és megnyugtatod, hogy nincs mitől félnie, nem történt semmi gáz dolog, és mindenképp pozitívan kell értékelni a történteket.

2014. márc. 16. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!