Mire vall az, ha 27 évesen még nem találta meg a párját? Hány éves korban "ideális"?

Szerintem azért mert csak "várja" az igazit. De el szokott járni mondjuk sportolni, szakkörbe, társaságba (nem hajnalig tartó részeges bulizásokra gondolok a belvárosban) ?

Úgy jóval könnyebb, ha olyan helyekre jártok, ahol nagy valószínűséggel olyan pasikat találtok, akikkel megegyezik az értékrendetek, és világszemléletetek.

Nincs ideális időpont manapság, mint az átkosban, amikor 16-17 év volt a divat. Manapság szerintem a 26-35év amikor házasodnak. Sok olyan van akik fiatalon 20-25 házasodtak, mert a szerelem elvakította őket és 30évet se töltötték be, amikor szétmentek.

És attól, hogy szép a nő, még lehet pont azért nem tud megfelelő partnert találni, mert olyanok akarnak vele összejönni akiket nem akar vagy ő nem talál magának megfelelőt.

"okos, intelligens" e kettő szó, 100%ban ugyan azt jelenti.

Szóval mit tudunk? Vagy egy okos, szép és kedves nő. S szerinted ez a majdnem tökéletes, oké te buta és nem gonodlkodom vagy, elnézzük.

Mert túl sok retardált mászkál s közöttük elég nehéz megtaláni aki megfelelő.

12-halál elötti napokig.

"Annyit mondott, hogy várja az »igazit«"

Lehet, hogy itt a kulcs. Várja, de nem megy elébe. Vagy csak egy kitérő válasz volt, nem akar róla beszélni.

Kérdezd meg tőle, hogy jól érzi-e magát így, és hogyan képzeli el a jövőben. Abból megtudhatod, mi az "ideális". - neki.

Én 30 elmúltam, és sohasem volt párom, nem is kerestem. Nekem az az ideális, hogy egyedül vagyok, így érzem jól magam. Másnak más az "ideális".

"Eddig mindig azt mondták nekem az idősebbek, hogy hát lányom ha 25 éves korodra nem találtad meg azt, akivel le szeretnéd élni az életed, akkor el vagy késve. A véleményetekre lennék kíváncsi, mert szerintem ez butaság."

Szerintem nem butaság, csak anakronisztikus. Amikor ők voltak fiatalok, ez számított; konzervatívabb volt az általános felfogás. Ma már eleve kitolódtak az általános közvélemény alkotta korhatárok, ráadásul a személyes hozzáállás is szabadabb lett.

Nem tudok egyetérteni a "boldog vagyok egyedül s" témával.Valóban nagyszerű, ha az ember elfogadja önmagát. De az, hogy jól érzi magát egyedül, no ezzel vitatkoznék: szerintem az ember nem érzi magát jól egyedül, már evolúciósan sem, hisz társas, falka-lény.

Az, hogy elvagy mint a nagyi befőttje egyedül is, az más, mint az hogy van mellette valaki, egy másik eleven lény, akivel kommunikál, szavakkal vagy anélkül, tehát van aki kitöltse egy kicsit az életedet, aki mellett nem olyan monoton. Abba ugyanis bele lehet bolondulni, ha csak a négy falnak lehet beszélni. Lehet hogy nem 20-30 évesen de majd később 35-40 évesen is az üres lakásba térsz haza, az nem tudom mennyire jó.

De végülis kinek mi, én csak nem tudom megérteni, miért jó az, ha egyedül van az ember.

Én 32 évesen találtam meg a párom. Azóta van 2 gyerekünk is.

Hiába van olyan, hogy "ideális" kor megtalálni, ha egyszer nem találod... Mert ugye olyan mellett nem akarsz maradni, aki valami miatt nem jön be.

Hogy nekem miért nem ment? PL: Volt egy férjem 22 évesen, aki a munkatárásval megcsalt, aztán 1 évvel később elvette őt, de azóta már harmadjára nősült... Aztán volt egy pasim, akiről kiderült, hogy iszonyú gyerekes a felfogása, teljesen olyan volt, mint egy óvodás...Dicsekedett mindennel, mindenkinek, mindenhol, komolyat még véletlenül sem lehetett volna vele tervezni. Aztán volt egy, aki totál pszichopata volt... Lelkileg próbált bántani, persze nem az elején... Állandóan üvöltözött vele, hogy a munaktársaimmal úgyis megcsalom előbb-utóbb, mert nincs olyan, hogy egy nő meg egy pasi CSAK munkatársak, CSAk barátok, CSAK szomszédok legyenek...nagyon durva volt. Ezen kívül volt pár próbálkozás, de nem passzoltunk.

Szóval nekem évekbe telt, mire sikerült.

Azért meg nem lehet vkivel együtt lenni, mert kben kifutsz az időből.

Én megszívtam párszor. Volt, h kétségbe is estem... De aztán minden jóra fordult.

Egyébként van 4 barátnőm ,akik szintén 30 felett találtak párt maguknak.

"Sokáig én is ebben a tévhitben éltem, hogy jó ez így nekem, nincs kötöttség, nem kell igazodnom senkihez, azt csinálhatom amit szeretnék, de rájöttem, hogy ez picit sem jó, mert legalábbis én, fél embernek érzem magam."

Ha már erre kanyarodott a téma, én alkotó alkatú vagyok, aki kifejezetten befelé él, a társam is én vagyok, egésznek érzem magam, ha lenne mellettem valaki, szegény már fölösleg lenne. Mint a nemesgáz, ami nem vegyül. Kifejezetten örülök, amikor végre egyedül lehetnek, írhatok, festhetek, és az alkotáson keresztül kommunikálok önmagammal.

A "társas lény" szindróma pedig... a társas lény jól érzi magát egyedül is, legfeljebb másokkal együtt még jobban; máskülönben társfüggő. Az ember kilépett az ösztönvilágból, tudatos lény, legyőzheti a függőséget, és akkor élhet boldogan akár egyedül, akár sokadmagával, ahogyan neki tetszik anélkül, hogy görcsösen kapaszkodna a kapcsolatba, legrosszabb esetben feladva akár az emberi méltóságát is.