Miért szorongok az utcán és miért nem tudok másokkal normálisan beszélgetni?

Szoc fóbia, netán még pánikbetegség is mellé.

Én is ilyen vagyok de régen sokkal durvább volt.

Pszichiátert ajánlom, kiírja a megfelelő gyógyszert és te sem fogsz stresszelni mint bárki más.

Már nagyrészt teljesen feszültségmentes vagyok ilyen helyzetekben, de mondjuk ha kevesebbet veszek be, netán még egy duplakávét is iszok akkor az amúgy tökre önműködő járás helyett tudatosan kell irányítanom a lábaimat főleg ha szembejönnek, rohadt kellemetlen.

Beszélgetés szintén gördülékenyebben fog menni, és a semmi különös helyett mondhatsz olyan dolgot amiről tudod h ő is érintett a témában, mindjárt hosszabb lesz a beszélgetés.

Néhai kérdésem:

http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__2..

a gyógyszer valóban csak tüneti kezelés, volt már h nagyon ráfüggtem, mostanában csökkentgetem az adagot.

Egyénfüggő h mennyire lehet ebből kijönni, pl ha az egyén agya úgy van beállítódva h konstans életveszélyt érez akkor csak agyműtéttel lehet segíteni?

A kérdező szerencsére nem ilyen, próbálkozhat valeriánával, a doki csak azért kéne h jobban tudja kiértékelni h a páciensnek mire van szüksége.

Nem kell félni a pszichiáterektől(persze csak a járóbeteg ellátásban), nálunk ez még szokatlan, pedig nincs nagyobb jelentősége mintha fogorvoshoz menne.

Pár éve én is hasonló helyzetben voltam. Akárhova mentem előjött ez a szorongás (főleg ha iskolába vagy gyakorlatra mentem), a tünetek nálam is hasonlóak annyi kivétellel hogy nekem a hasam is megfájdul ilyenkor. Barátaimmal én is simán elbeszélgettem de ha más valakivel kellett, alig vártam hogy befejezzem a beszélgetést.

Nekem a szorongásom az idővel enyhült, mai napig előjönnek ezek a panaszok de már kevésbé zavaróak. Nem szedtem gyógyszereket, sosem jártam pszichológusnál inkább megpróbáltam saját magamban legyőzni a félelmeimet.

Miért szorongsz az utcán? Elmész orvoshoz és ráirja az ambuláns lapodra, hogy alkalmazkodási zavarok, nem meghatározott szorongás. Szóval konkrétan a szorongást a szorongás nevű dolog okozza :D

Én nagyon sokszor jartam orvosnál, sok bogyót is szedtem. Volt ami segített, volt ami nem.

Látom itt is vannak hatalmas gyógyszer ellenes emberek, akik vagy soha nem küzdöttek mentális betegséggel vagy soha nem is szedtek ilyen gyógyszereket, tehát gőzük sincs róla.

Én sem örülök neki, hogy szorongás, depresszió, pánikbetegség és agorafóbia miatt reggelente be kell kapnom egy fél bogyót, de inkább beveszem mintsem ne legyen életem mert egyébként ki menni sem merek a házból.

Igen, tüneti kezelést nyújt, de pont ennyi kell. Mivel a legtöbb mentális beteg genetika miatt az, és oka sincs a szorongásának, pusztán annyi hogy olyan személyiség, nincs mit tenni, amennyire lehet elviselhetőbbé kell tenni a minden napokat.

Nagyon sokan sajnos életük végéig szednek nyugtatókat és antidepiket, de azért mert pusztán a terápia nem elég.

Én is voltam jobban, rosszabbul, amikor jóp voltam nem szedtem a gyógyszereket, amikor meg szarul muszáj voltam, mert attól lettem jobban.

Te ismered az életed, ha úgy érzed nem jó így keress egy orvost, akivel terápiába kezdtek. De azt jó ha tudod, ha nem teszel ellene lehet hogy sokkal rosszabb lesz, amiből nehezebb lesz kimászni mint a mostani helyzetből.

Szia! Nekem is volt problémám, pl utcán utáltam sétálni, folyamat azt néztem hogyan járok, vert a víz a tudattól , ami irritáló mai napig: megérzésből észreveszem ki az aki néz. Biciklivel közlekedem, mert felszabadít (bicikli túrás voltam).

Az emberekkel nem találtam s nem is nagyon találom meg a közös témákat. Sokszor magamban kerestem a hibát, mivel kicsi ovis korom óta "különc" vagyok. Kijövök az emberekkel, de nem tudok velük sokat beszélni. A rajz vonzott s kötött le. Alsós tagozatba meg is mondták : "művésznő lesz a leányzóból"-akkori osztályfőnököm. Felsőbe rajztanárom Bene János elkezdett külön foglalkoztatni, kiragadt az osztályból, hogy szinvonalasabban tanítson. Bekerültem művészeti suliba. Ott találtam 3-4 embert akivel tudtam értelmesen kommuniklni. Elmúltak azok az évek, kiléptem a felnőtt életbe s újra nehezen találok bárkit, akivel értelmesen elbeszélgethetek. Párommal 4évvel ezelőtt jöttem össze; kettőnk személyisége ég és föld, de vele mindent meg tudok beszélni (kivéve pár alkotós dolgomat) Egy PC szerelővel is megismerkedtem s vele is jól elbeszélgetek alkotás és számítógépes dolgokról. Egyik nap a társadalommal való kommunikációról is beszélt s mondta nincs bajom csak csupán más szinten vagyok, mint a nép nagy része. Ez a személyiségünkből adódik.

Megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedűl. Beletörődtem s élek az alig egy éve kialakított céltudatomnak. (nehezen találtam meg)

Nem kell ide doki, mert azok nem tudják megváltoztatni a személyiséged, amit te magadnak el kell fogadni. Próbáld ki a biciklis közlekedést s csak figyelj arra milyen érzés túlesni gyorsabban az utcán/ élvezd a biciklizést. Ha bejön)

Húgom megszólt egyszer , hogy nekem nincsenek barátaim. Erre én: Nincsenek, de nem is kell. Van egy párom s néhány ismerős akikkel jóba vagyok. S inkább legyenek ismerőseim, minthogy 20ezer barátomnak nevezett ember, akik hátba szúrnak/ nem őszinték.

Nem vagyok antiszoc, csak nem tud érdekelni a legtöbb átlagos téma, mint pl ki kivel mit csinált vagy ki hol borúlt be részegen a bokorba.

Rajzolok(grafika-manga-ruhatervek-bútor s dísz tárgyak), szobrászkodok, varrok, kockulok (blade and soul és Vindictus) barátommal vagyok s élem az életem. Szerintem ennyi minden mellett nem kell zsúfoltabbá tennem az életemet s azon rágódni ki mit gondol. Pl szüleimnek se leszek sose kedvenc... Jobb nekik a mássággal rendelkező egoista s anno drogos lopós hugi. Sose fogom megérteni felfogsukat, miért jobb a hugica,miközbe én csak magamba elvoltam. Ez is a natur nép személyiségei miatt van... Le kell tojni s Magadra koncentrálni. Ha nincs senki akivel eldumálsz olykor, akkor neten keresni kell levelező ismit.(alattam egy évvrl járó csaj egy angliai nővel dumál)