Miért nem szeret senki?

Nem akarom sajnáltatni magam,de úgy érzem most már tényleg segítségre van szükségem.

21 éves lány vagyok, már kiskoromban nem stimmelt velem valami,visszahúzodó,csendes voltam,nehezen teremtettem kapcsolatot.Nem igazán voltak barátaim az oviban sem,és igazábol sohasem.Mármint volt egy-kettő de nem voltak igaz barátok,inkább csak heverok.A szüleimmel sem jó a kapcsolatunk.Nem tudom miért vagyok ilyen,kicsit antiszociális, de még is magányos vagyok és vágyom a társaságra, de valami vissza tart,és félek valamiért.Nem hibáztatom a családom mert részben az én hibám hogy nem alakult ki az a kapocs, de szerintem ők sem adtak/adnak meg megfelelő figyelmet nekem.Sokáig depressziós voltam,az sem érdekelte őket,észre se vették, hónapogig alig ettem,nem tanultam,suli után egész nap csak feküdtem a sötét szobámban.Volt öngyilkossági kisérletem is, akkor azt mondta anyum hogy kár hogy nem haltam meg.és még nagyon sok ilyen bántó dolgokat vágtak a fejemhez egész életem során.Suliban is mindig ki voltam közösitve,gúnyoltak, volt hogy meg is vertek.

Azóta valahogy megerősödtem és össz szedtem magam nagyjábol, viszont most meg ismertem egy fiút. (tudni kell hogy elötte csak egy barátom volt) de ugyanúgy mint az elöző barátom,pár hónap után azt mondta hogy nem szeret. És most úgy érzem el vagyok cseszve nagyon,és soha senki nem fog szeretni.21 éves vagyok, nem nagyképűsködésböl de nem vagyok bányarém se, bár szép sem.Még is mintha láthatatlan lennék.mindig is az voltam.Elviselhetetlenül magányos vagyok és üres.

Viszonylag egy erős lánynak mondanám magam,mert már sok szarságon túl vagyok, és tényleg nem sajnáltatni akarom magam, reálisan látom a dolgokat, nem hiszek az átokban meg ilyenek, tudom hogy nekem is kellene változatnom de fogalmam sincs hogy hogyan.Úgy érzem muszáj lépnem valamit különben megörülök.És öszintén kicsit félek hogy megint oylan mélyre kerülök mint anno.