Miért csak anyukámmal nem tudok beszélgetni?

Anyukád zavarban van amikor veled beszél, nem tudja mit mondjon, hogy beszélgessen veled. Nincs meg a közös hang.

Ez miatt próbálkozik, viszont olyan idétlenül, annyira lényegtelen kérdésekkel próbál közeledni amiből te úgy érzed nem is figyel rád, leszarja a fejed magasról.

És mégis belekényszerít egy olyan beszélgetésbe, amiből te azt érzed felesleges. Ezért kapod fel a vizet.

Velem is csinálják ezt, egyszavas válaszokat adok minden kérdésükre.

Pl. Mindennap megkérdezik Mizu, rövid flegma válasszal letudom hogy Semmi. Ezzel szivatom őket, amíg rá nem jönnek hogy lehet nem kéne ugyanazt kérdezni.

Ha meg kiakadnak hogy nem válaszolok normálisan, mondom hogy miért milyen választ várnak. És játszom a kis szivatós játékomat.

Képzeld,nálam meg pont a fordítottja a helyzet. A legjobbakat,legmélyebbeket és leghasznosabbakat mindig csak anyukámmal tudom beszélgetni.

Ez kb 1 éve van így,amióta szakítottam az első barátommal.

Azóta anyu nekem a lelki támaszom.Nincs más olyan ember az életemben,akit hozzá tudnék hasonlítani.

Én azt javaslom neked,hogy a hozzáállásodon változtass,de minden jóindulattal mondom ezt. Azt írtad, hogy "20 éves vagyok úgy érzem nem kell minden pillanatomat gondolatomat és érzésemet elmesélni neki." ebből azt lehet leszűrni,hogy te a korodhoz kötöd ezt,hogy már nem vagy kisgyerek,és akkor nem vagy köteles beszámolni neked magadról. Hidd el, ez nem erről szól. És ez a lényeg! Én régebben sem,de ma már meg pláne nem foglalkozok ilyen hülye társadalomban cikinek tartott dolgokkal,hogy anyu a barátnőm,meg hogy jaj de kínos,hogy vele beszélgetek.

Ez mind egy nagy téveszme.

Én tényleg nehezen tudom ezt megfogalmazni,meg biztosan személyfüggő is a dolog,de ha a hozzáállásod nem ellenség,hanem mint egy szeretett személy,aki csak jót akar neked,akkor meg fogod érteni. Ha teherként kezeled a közeledését,azzal van a gond.

Persze mindent úgy csinálj,ahogy jónak látod...de én szerettem volna leírni,hogy ez lehetne nagyon másképp is.

Azt hozzátenném,hogy vannak barátnőim, de érdekes mód,egyikükre sem tudok számítani,ha pl sírni támadna kedvem egy rossz élmény után...egyszerűen nincs rá igényük,hogy empatikusak legyenek. Ezt elfogadtam. Nekem anyukám,akit nagyon szeretek,velem sír,velem nevet,és ha kell velem táncol,csak hogy felvidítson. :)