Ki fogom e bírni a kollégiumi életet, ha szociális fóbiám van?

Én is szocfóbbal mentem koleszba. Nekem nagyon sokat kimozdulós szobatársaim voltak, így szinte mindig egyedül voltam a szobában 🙂

Aztán ha mégsem jött össze, még mindig ott volt a tanulószoba, amit kutya faca se használt.

Előttedlevő vagyok. Engem sosem csesztettek. Egyetemen vagyunk basszus 😃

Sőt! Hívtak ki buliba, inni, stb... néha elmentem, de ha nem is szoronganék, akkor se lenne az én világom. Introvertált vagyok amúgy is.

Mennyire? Szerintem ez attól függ, hogy ez konkrétan mit jelent, tehát mennyire nem bírod a társaságot, mennyire félsz az emberektől stb. Egy kollégiumban szerintem azt nem lehet megoldani, hogy teljesen elszigetelten élj és semmi közöd ne legyen a másikhoz. Kivitelezhetetlen, hogy pl. egyáltalán ne kelljen kommunikálni másokkal, egyáltalán ne kelljen alkalmazkodni másokhoz, egyáltalán ne kelljen együttműködni stb., mert ez is egyfajta közösség és együtt laktok. Ha már szimplán mások közelségétől is rosszul vagy, vagy, ha már attól is lever a víz, ha valaki megszólít vagy ilyesmi (ne haragudj, de nem tudom, hogy ez nálad mégis hogyan mutatkozik meg, ezért kérdezem), akkor az úgy nem biztos, hogy menni fog. Nem gondolnám, hogy beszólogatnának stb., mert ez nem ovi és én még életemben nem láttam/hallottam ilyet, illetve szerintem majdnem mindenkinek okoz valamilyen problémát/nehézséget a kollégium megszokása, szóval azért a többség empatikus és megértő. Szerintem max. azzal lehet probléma, ha neked nem jó és nem bírod a közeget vagy nem tudom, hogy hogyan fogalmazzak.

Alapvetően szerintem ez mindenkinek nehéz és problémás (még egy olyan embernek sem könnyű, aki amúgy nyitott és szívesen ismerkedik, barátkozik, könnyen kijön másokkal, rugalmas stb.), hiszen a többség számára ez egy teljesen új és még szokatlan helyzet. Én picit introvertáltabb vagyok, kell egy kis "én idő", nem szeretem a tömeget, zsúfoltságot, nyüzsit és emlékszem, hogy mikor kolis lettem, akkor azt hittem, hogy ez maga a pokol és egy hétig sem fogom bírni.... Otthon ahhoz voltam szokva, hogy van egy saját szobám, ahol egyedül lehetek, azt csinálhatok, amit akarok, békén hagynak, csend és nyugalom van stb., ehhez képest a koliban két tök idegen lánnyal kellett együtt laknom egy picike szobában. Nagyon nagyon furcsa volt, hiszen nem is ismertük egymást és még egyikünk sem volt ilyen szituációban korábban. Idő kellett ahhoz, hogy megszokjuk és megtanuljuk, hogy alkalmazkodni kell egymáshoz, osztozni kell a tereken, tekintettel kell lenni a másikra stb. Az sem mindegy, hogy milyen koliba kerülsz és kikkel. Én szerencsére nem a "legbulizósabb" koliba kerültem, de itt sem volt csend és nyugalom, mert mindig volt valami hangzavar, csörömpölés, kiabálás, mászkálás stb., ezt is meg kell szokni. A szobatársaimmal mi pl. más-más szakon tanulunk és más az órarendünk így előfordul, hogy pl. egyedül vagyok a szobában, mert a többieknek órája van, ami tök jó. Valamint azért nem kell egymás nyakán lógni, tehát mindenki azt csinál, amit akar és oda megy, ahová akar, tehát azért adódnak ilyen alkalmak. A legtöbb koliban vannak közösségi terek is pl. tanulószoba, "nappaliszerűség", ahová el lehet vonulni, ha szerencséd van és nincsen ott senki, de én sokszor kimegyek az udvarra/tovább maradok az egyetemen/beülök a könyvtárba, ha tanulni szeretnék vagy szimplán csendre/egyedüllétre van szükségem. Ami még megnehezítheti a dolgot az az, ha teljesen más szellemiségű, gondolkodású fiúval/lánnyal kerülsz össze, akinek eltérőek a szokásai is stb. és ott azért valamivel több alkalmazkodás, rugalmasság, nyitottság kell, de ez is megoldható.