INTJ-k! Nektek sikerult beilleszkedni az iskolaba, munkahelyre, stb?

Az iskolás időszakom ilyen szempontból maga a pokol volt. Már óvodában is kitűntem. Többet voltam az óvónőkkel mint a korombeliekkel. Iskolában már voltak barátaim kb. 1-2. Én voltam a tanárok kedvence, az osztálytársaim addig nem csesztettek, amíg megcsináltam helyettük a házi feladatot. Kb. 2. osztályos voltam amikor azt mondtam, hogy NEM. Na onnantól kezdve napi szinten ment a zaklatás, csesztetés teljesen 8.osztályig. Középiskolában valamelyest már jobb volt a helyzet, szerencsére intelligens közegbe kerültem.

A munkahely pedig szintén nagyon más volt. Jó érzés volt végre érett felnőtt emberekkel dolgozni, könnyebben szót értettem velük.

Amit idáig megtanultam az az, hogy a gyerekek a világ legrosszindulatúbb, leggonoszabb, gátlástalan lények a világon. NULLA empátia van bennük és tisztelet. Akik azt mondják, hogy gyerekek ártatlanok azok még nem ismerik őket eléggé.

Óvoda:

Amint kitesznek a csoport termében, beülök az építőkockás doboz melletti sarokba, és ha nem muszáj valami "szenzációs program" miatt elmozdulni onnan, akkor ott is maradok, ameddig nem jöttek értem. Utálom az egészet.

Általános iskola, alsó osztály:

Félrehúzódok az udvaron, amennyire tudok, az órákon hozom a maximumot, nem szólok a többiekhez, csak ha muszáj, várom, hogy jöjjenek értem, és végre kiszabaduljak ebből az állatkertből. Utálom az egészet.

Általános iskola, felső osztály:

Szünetben vagy a folyosón, vagy az udvaron félrehúzódva olvasok, akik a "barátféleségeim" azokhoz sose megyek oda én, mindig ők jönnek oda hozzám. Nem létesítek kommunikációt, ha nem muszáj, hozom a maximumot, a nap nagy részében annyira hallgatok, hogy amikor utolsó osztályban egy könyvről hosszadalmasabban értekezek valakivel, akkor ledöbbennek, hogy 8 év alatt nem nyitottam ki a számat ennyi időre egyhuzamban. A társas részét, a kötelező jellegű programokat, a csoportos feladatokat egytől-egyig utálom, ha iskolán kívüli elfoglaltság van, mint az osztálykirándulás, akkor megelőző csapást mérve kihúzom magam belőle.

Középiskola:

A sok 14-18 éves főszereplővel bíró könyvtől idealizálva a helyzetet, arra számítok először, hogy "ez most más lesz", "itt megtalálom a helyemet", "itt nagy dolgok fognak történni"... és az osztálytársak értelmesebbek is, mint korábban, de lényegében ugyanaz a földönkívüli vagyok, akit nem vártak meg a hajó felszállásával, és hátrahagytak, mint amikor leültem a kockás doboz mellé. :P Órán hozom a maximumot, az órán kívül eső időben könyvvel a kezemben vagy fülhallgatóval a fülemben félrehúzódok, amint vége az utolsó órának, már bedugom a fülhallgatót, hogy kifele menet se kelljen szóba állnom lehetőleg senkivel.

Baromira sztereotipikus INTJ vagyok én is, szóval... nem mondom, hogy hébe-hóba nem zavart, hogy minden intézmény felnőttjei, gyerekei abban a hitben vannak, hogy egy önbizalomhiányos, túlérzékeny szerencsétlenség kupac vagyok, aki nem mer barátkozni, aki túl félénk hozzá, hogy kinyissa a száját. Hébe-hóba nem zavart - megint csak a könyves támpontokra alapozva - , hogy én a világért se tudok rokonlélekre találni, akivel egy húron tudok lenni... de összességében nincs emiatt hiányérzetem. Jól elvagyok egyedül, azok a dolgok, amiket szeretek, 100%-ban "magányos cselekvések", szóval csak akadályozna a végzésükben, ha a társaság nagy arca lennék. Akivel lehetett volna közös érdeklődési kör, mert mondjuk szeretett olvasni, azzal meg azért nem jött össze a harmónia, mert pontosan az előbb felsorolt tulajdonságok jellemezték. Míg én nem azért nem barátkozok, nem beszélek sokat, mert annyira érzékeny, szerény vagy félénk lennék, hiszen türelmetlen, kíméletlenül logika-vezérelt, maximalista, nyers, cinikus és némileg arrogáns alkat vagyok. Hanem azért, mert nem tudok, és igazából sokszor nem is akarok mit kezdeni ilyen téren az emberekkel, mert nem vagyok szociális lény.

meloban az en tarsasagom kifejezetten keresik, valszeg azert mert kulsore is megmondhato hogy nem vagyok tipikus, meg alapvetoen egy pozitiv ember vagyok. a gond a kapcsolattartassal van nalam, szoval ha senki nem keresne a tarsasagom akkor nehez lenne beilleszkednem, na nem mintha annyira fontos lenne ez szamomra/szamunkra (INTJ-sek szamara).. egyebkent nagyon szivesen meghallgatom oket, elmondom a velemenyem, tudok mosolyogni kedvesen, szoval tobbnyire kedvelnek, mar megtanultam ugy elmondani a velemenyem hogy ne legyen serto vagy tamado jellegu de akkor is oszinten tartalmazza a lenyeget.

Melo mellett jarok suliba is, ahol mar vannak gondok, nem mintha nagyon beakarnek illeszkedni, de eleve 2-3 evvel fiatalabbak nalam (tobbnyire alapbol olyan emberekkel jovok ki akik min. 4-5 evvel idosebbek tolem) es ok veszelynek erzik hogy talalekonyabb vagyok naluk, tobb tapasztalatom van, “okosabb vagyok” bar ezt nem erzem igaznak, inkabb csak szorgalmasabb es jobban tudok osszpontositani, na meg engem nem a szuleim kuldtek iskolaba, hanem en dontottem ugy hogy visszamegyek tanulni, tehat en magamert csanalom veluk ellentetben, igy nagyobb az erdeklodesem es az erdekem a dologban. Viszont ok tipikusan azok a karorvendo emberek akik annak orulnek ha valaki kudarcot vall es ok toluk butabb emberekkel veszik magukat korul, hogy okosnak erezzek magukat, en meg inkabb okosabbakkal hogy tanuljak toluk, szoval semmi kozos erdek nincs veluk, igy nem banom hogy nem akarnak baratkozni velem :D

elozo vagyok, nekem korabbi tapasztalataim:

Ovi:

2,5 evesen mentem oviba tesommal (o 3,5 eves volt) es egyutt beultunk a bejarat mellette sarokba, es kb 2 heten keresztul minden nap ott vartuk amig jonnek ertunk, meg voltak az odvaron ilyen traktortkerekek amig ugy voltak megcsinalva mint egy alagut, oda bujtam be, amikor bejott egy lany, bemutatkozott, vele azota is baratok vagyunk. massal nem nagyon baratkoztam

Altalanos suli: szinten nem nagyon baratkoztam, ugyanazok az emberek voltak, tesom osztalyabol 1-2 emberrel joba voltam, meg az ovis baratnommel :) volt amikor ugy csufoltak hogy kakukktojas vagyok, nem ertettem miert mondtak ezt, de annyira nem is erdekelt.

Kozepsuli: koliban laktam messze az otthoni ismerosoktol, es elfontottem, hogy letoltottm ott a kotelezo 4 evet, nem baratkozom, csak tanulok, aztan egy lany aki osztalytarsam es szobatarsam is volt, nagyon ramtapadt, es nagyon utaltam emiatt, de vegul joba lettunk, neki is eleg fura szemelyisege van, maskepp gondolkodik mint a legtobb ember, lehet vele erdemben beszelgetni, megvitatni az erveinket, stb. de o extrovertaltabb mint en. a tobbiek nem utaltak ki, eleinte nehanyan probaltak is baratkozni velem de nem nagyon keltettek fel az erdeklodesem igy annyi volt a napiszintu erintkezesunk hogy egy teremben voltunk az orakon.

foiskola:

nem nagyon volt idonk baratkozni, igy csak erdekbaratsagok alakultak ki, tananyagok cserelgetese meg hasonlok miatt. de ez mindenkire vonatkozott nem csak ram

aztan most melo+okj, amit elozoleg irtam.

Voltak problémáim a beilleszkedéssel, sőt, a mai napig vannak. Nem találkoztam magamhoz hasonló személyiséggel, és nem volt segítségem, aki segített volna megérteni és fejleszteni önmagam. Ehhez jött hozzá gyermekkorban egy hónapig elhúzódó, traumatizáló betegség, és szüleim válása, amit senki nem segített feldolgozni.

Gyors felfogású, okos, érdeklődő, nem átlagos gyerek voltam. Az általános iskolában kezdetben kitűnő voltam, majd az általános vége felé valamennyit romlott a teljesítményem a "kamaszkori lázadás" miatt. Olyan személyekkel barátkoztam sajnos, akik a deviáns irányba vittek el (cigi, alkohol, buli) - és ez a gimnáziumban is megmaradt. Bizonyos értelemben "beilleszkedtem" - de rossz közegbe sajnos.

A gimnáziumban közepes / jó tanuló voltam, nem igazán érdekelt a tananyag. Míg gyerekként kalandregényeket, tudományos ismeretterjesztő könyveket, enciklopédiákat olvastam, amolyan "kis tudós" voltam, addig középiskolában krimiket és egyéb, nem fejlesztő hatású műveket. Barátaim nem voltak, inkább "ismerősnek" nevezném őket, akikkel több időt töltöttem együtt.

Egyetemen sem tudtam beilleszkedni, nem találtam magamhoz illő társat, csapódtam különböző emberekhez, csoportokhoz alkalmilag, de ezek felszínes kapcsolatok voltak. Az egyetem vége felé felismertem, hogy amit tanultam, nem nekem való terület lesz, de befejeztem kínlódva az egyetemet.

Az egyetemen már belekezdtem bölcseleti alkotómunkába, amit folytattam évekig, próbáltam segítséget kérni, alkalmi kapcsolatok jöttek létre, érdemi eredmény nélkül. Elkezdtem dolgozni, mellette hobbiként foglalkoztam írással. Elkezdtem magamra, "INTJ önmagamra" találni, a munka mellett engem érdeklő területeket kezdtem tanulni, sokat fejlődött önismeretem, tudásom.

Ismeretlenek, akik negatív véleményt mondanak rólam, általában arrogánsnak, nagyképűnek mondanak - teszik mindezt rendre arrogáns, bántó módon. Kevesen akarnak megismerni, véleménye azokban sokaknak van, sajnos. Szeretnék magamhoz hasonló INTJ személyiségekkel megismerkedni, bízom abban, hogy bölcseleti-tudományos munkámhoz sikerül együttműködőket találnom.

Hát nehézkesen, de úgy látom hogy az évek előre haladtával jobb lesz a helyzet (vagy azért mert az emberek komolyodnak, vagy azért mert én tudok jobban idomulni az emberekhez nem tudom).

Általános: Katasztrófa. 1 emberrel még tartom a kapcsolatot azóta is, ami már csodának számít. Természetesen már ekkor is kilógtam a sorból valamiért, én voltam kb a "legokosabb" lány (bár volt olyan időszak amikor nem nagyon erőltettem meg magam tanulás ügyileg, matekból majdnem megbuktam 6.-ban). Nem nagyon találtam a helyem, többször voltam a lúzer szekcióban is (csendes, nem érdekelt az öltözködés meg az 5 kiló smink, menő sem akartam lenni, általában szorgalmas voltam). Általában csapongtam jobbra balra, aztán vége lett a szenvedéseimnek egy kis időre.

Középiskola: Sajnos egy gettós helyre kerültem, tele idióta és lusta diákkal akiket csak a party és a jókedv érdekelt ("Mi az hogy jövő és érettségi? Előre tervezni?"). Így hiába vártam a csodát, már a gólyatábor is megterhelő volt.

Idegesített az osztálytársaim képmutatása és hazudozásai, egyszer az egyiknek be is szóltam, írtam neki egy 2 oldalas levelet, hogy milyen álszent... Persze én jöttem ki rosszul a dologból, hogy hogy mondhatok én ilyet Ő egy kedves ember, szorgalmas; és én ezt biztos csak az elnyomott frusztrációim miatt írtam ilyen rosszakat róla. Persze. De másnap egy kicsit összeesve jött be, legalább akkor egy kicsit magába nézett, ha azóta még rosszabb is lett a helyzet és még beképzeltebb, álszentebb mint volt.

Érettségi átvételekor (csoda, hogy mindenkinek lett) persze ment a mennyire szeretjük egymást, tartjuk majd a kapcsolatot, mi már egy család vagyunk... Hatalmas közhelyek, 2 emberen kívül (barátok) senkivel se tartom a kapcsolatot, osztálytalálkozóra se mentem el.

Egyetem: Nehézkesen indult, kihagytam a gólyatábort. De már a beiratkozáskor találtam hozzám hasonló embereket, akikkel elvoltam (igaz feladták év közben). Azóta találtam másokat, ők már már a barátaim is (és az egyikük ESFP! Hosszú távon nagyon elfáradok tőle és a vicceitől. 5 nap vele már sok, de egy csupaszív ember).

Egyéb észrevételek: Bárhová mentem új társaságba (pl. nyelvtanfolyam, most az egyetemen), valakivel/valakikkel mindig kölcsönösen utáltuk egymást.

Nem tudom hogy történik, de könnyen kiszúrom azokat az embereket, akiktől jobb 20 lépés távolságot tartani (idegesítő, túlbuzgó, nagyon buta, kihasználó...), és ez meg is szokott maradni úgy nagyjából életem végéig.

A másik a partyk és egyéb "szórakozási" lehetőségek.

Pont elég az a társasági esemény amin meg szoktam jelenni, nem fogok számomra kínos eseményeken megjelenni, még ha érzem is a kényszert több oldalról. Ezt mintha bizonyos emberek (főleg az ExFx-ek) nem tudnák felfogni és csak azért is erőltetik. Aztán csodálkoznak ha(!) elmegyek, de mégis zsémbes vagyok és rossz kedvű. Eleve gyűlölöm a tömegnyomort, a katasztrofális zenét, a túlárazott/vizezett innivalót, és a felszínes beszélgetéseket. Erőltetni ami nem megy...

És az egyik nagy kedvencem, amikor valaki azt hiszi, hogyha nem nézek rá akkor nem hallom amit a másiknak mond (általában titkokat/kényes dolgokat mesélnek ilyenkor). Nem tudtam, hogy a hang csak 1 irányba terjed... Lehet ez egy új fizikai tény. Az egy másik kérdés, hogy a legtöbb ember (tisztelet a kivételnek) nem tud egyszerre többfelé figyelni. Csak én pont az a személy vagyok aki tud. (Meglepetés!) De ez (ha a másik akadályozó tényező az előrehaladásban) a megfelelő helyen és időben tökéletes a másik tönkretételére. Igen sajnos néha gonosz vagyok. :D

INTJ-T