Kezdőoldal » Emberek » Társasági élet » Szerintetek emberi dolog...

Szerintetek emberi dolog emiatt irigynek lennem?

Figyelt kérdés

22 éves egyetemi hallgató fiatal srác vagyok, mérnöki pályán tanulok.

A kérdésem elég szerteágazó valójában, ezért megpróbálok nem egy komplett regényt írni.


Az lenne a kérdésem tőletek, hogy szerintetek normális dolog néha megirigyelni a többi korombeli fiatalt, akik elmentek dolgozni akkor amikor én az egyetemet elkezdtem, és mostanra már nem győznek villogni az autójukkal, azzal hogy élvezik az életet a munka mellett, és hogy többnyire már stabil karrierjük van a huszas éveik elején is?

Hozzájuk képest visszanézek arra, hogy az utóbbi négy évemet azzal töltöttem hogy a lehető legtöbbet, legjobbat hozzak ki a tanulmányaimból, miközben teljesen elment mellettem a fiatalságom (14-15 éves koromban én már kibuliztam magam, kipróbáltam dolgokat mint mindenki más, de utána nem vonzott többé, egészen mostanáig az a korszak), és ha el is végzem ezt a szakot 24 éves koromig, én csak akkor fogom elkezdeni a valódi karrierem, amikor ők már lassan családot fognak alapítani.


Meglehetősen rosszul érzem magam mostanában emiatt, hogy például a korombeli lányok/fiatal nők rám se bagóznak, csakis az 5-6 évvel idősebb palikra buknak, abból is azokra akik villognak az Audi/Mercedes-Benz/BMW/Lexus/stb. slusszkulccsal, meg az önbarnítós, művészien kicicomázott arcukra: ugye ezalapján a gondolatmenet alapján én meg lehet bejövök a nálam 4 évvel fiatalabb lányoknak, de sajnos elnézve a mostani 18 éveseket, nekik ugyanezeknek a magamutogató 28 körüli pasiknak a 10 évvel fiatalabbi verziója jöhet be: a tükörben pózolós, szülők pénzéből márkásan öltözködő nagyszájú, tiszteletlen srácok.


Hogyan vészeljem át ezt az abszolút elhagyatott, magányos korszakot?

Csakis a tanulmányokra és a hobbijaimra koncentrálok, sajnos társasági életre nem jut idő. El kellene fogadnom hogy ez ilyen, és arra koncentrálni ami valóban érdekel, nem rágörcsölni arra hogy van-e már autóm vagy sem, vagy van-e barátnőm, stb.?



Sejtem hogy vagy nem fog jönni egy válasz sem, vagy többnyire kötekedés meg élcelődés lesz, de azért remélem lesz értelmes válasz is a kérdéssel/szituációval kapcsolatban amit felvázoltam



2019. máj. 30. 23:09
 1/8 anonim ***** válasza:

Aki manapság mérnöki szakon tanul, azok mind ezt érzik, mint Te, vagy nagyon hasonlót.

Rendkívül nehéz a képzés, sok a szívatás, haszontalan elméleti jellegű tárgyak, a csúszás sem kizárt. Így úgy tűnik, kb mintha alig haladnánk előre az életben. Aki meg szakmát végzett, és már rég dolgozik, nyilván sokkal gyorsabban jutott el oda, ahol van. Valljuk be, egy jó szakember fizetése nem is rossz, akár egy villanyszerelő vagy gázszerelő legyen.

Így teljesen érthető, kicsit kettős érzés ez az egyetem: kapunk egy elvileg jó szakmát, diplomával, presztízs stb. de ugyan akkor pl. a volt osztálytársak már lehet rég a családon gondolkodnak.


A lányok terén hasonló a helyzet, ami leírsz. Illetve igazán idő sincs az ismerkedésre sokszor. Hiába ott a sok lány az egyetemen, nem olyan egyszerű ez.


Engedd el ezt az egész görcsösséget, csak magadra koncentrálj. Ott a tanulás, legyen jó hobbid, ami leköt. Esetleg sport. Próbálj kicsit társaságba is járni, kimozdulni, ha időd engedni. Ezek sokat segítenek. Akár két vizsga között 1-1 lazább, pihenő nap, amikor megisztok valamit együtt.

2019. máj. 30. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

A 30 éves szakadt BMW-vel csak a szintén szakadt csajoknak tudnak villogni. Akik akkor elkezdtek dolgozni amikor te az egyetemet kezdted (18-19) évesen mégis milyen karriert futottak be egy érettségivel ? Csoport vezetők egy gyárban nettó 200-ért ? Vagy a tescoban részleg Manager ?


Nézd arról az oldalról, hogy még pár év és te leszel a főnökük és neked tényleg lesz mivel villogni. Nagyon bugyuta sztereotipia, hogy a lányok csak a gazdagabb idősebb pasikkal vannak.


Itt nem a pénz és hazonélvezeti tárgyak hiánya a probléma hanem ez a belefásultságod. Én bármit megadnék jelenleg, hogy visszaülhessek tanulni.


Egyébként 22 éves vagy. Ne a korosztályodban keresgélj, simán lemehetsz 17-18 éves korosztályig is. Nem tudom hol laksz, de pesten ha 10km-es körzetbe állítod be a tindert akkor is kb. 40 perc mire elhúzgálod azt a 100 like-ot (csak egy tipp).

2019. máj. 30. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

22-24 évesen, azért szakmával lehet össze szedni egy kocsira valót, nyilván dolgozni is kell érte rendesen.

Egy szakközépből, szakmunkás vizsgával 18 évesen kerülnek ki az emberek.

A fent említett szakmákba, villanyszerelő, autószerelő, gázszerelő be lehet szállni a családi vállalkozásba is, ez manapság elég gyakori.

+ megjegyezném, a szakmai fizetett gyakorlatot (igaz, ez nagyon kevés), de már 16-17 évesen elkezdik szakmunkásba.

Ez nem nagy kereset, de a semmihez képest 20-30 vagy 50 ezer is valamennyi. Tiniknél meg menő, ha tudsz ezt-azt venni akár magadnak vagy a lánynak, saját tőkéből.


Azzal a részével egyet értek a második válaszolónak, hogy vannak nagyon rendes, és nem anyagias lányok is. De ez már megint más kérdés.

Manapság a face, insta világában ez az értékrend. Kocsi, pénz, luxus - ezt kellene mutatni, aki követi a divatot. Különben ciki, ha te csóró vagy és nem elég menő.

Nekem nincs insta profilom, de épp láttam, most ez a sablon "friends", "holiday" meg valami harmadik... Ja, párkapcsolat. "Love"


Az itt a probléma, hogy nagyobb arányban vannak a kevésbé reális értékrenddel rendelkező lányok, 16-22 év körül. Hiába van sok csaj fent tinderen, ha a 90-95 %-uk messze kerülendő kategória (legalábbis nálam).

2019. máj. 31. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 A kérdező kommentje:

Engem is egyetlen egy lány kivételével csakis csalódások értek Tinderen, el is tudom képzelni miért: Naponta alsó hangon kaphatnak 100-200 matchet meg üzenetet, és egyikük se fog figyelni valakire aki nem dörömböl a mellkasán mint egy kanos gorilla.


A gond ott kezdődik szerintem, hogy a legtöbb ember (és úgy legtöbb, hogy nem 10-ből 6, hanem szerintem 1000-ből ha 1 kivétellel) egyáltalán nem néz magába, és beszélget el őszintén magával azzal kapcsolatban hogy kicsoda is valójában, és hogy ahhoz képest mekkora az egója (ami általában egy hatalmas lufi, ellentétben azzal az 1 emberrel, aki első látásra közel sem tűnik akkorának mint egy lufi, inkább egy kemény billiárdgolyóra emlékeztet: azt kapod amit látsz is a felszínen, nincs félrevezetés, kicselezések, stb., úgy mint az előbbi embereknél)


Az a két tény visz előre csak, hogy:

1) ígyis-úgyis meghalunk egyszer

2) a legtöbb embert senki, de senki más nem érdekel magán kívül (ezalól én sem vagyok kivétel, de csak azért mert tudom hogy magamon kívül nincs senkim akitől segítséget kérhetek). Nincs olyan tett, amin ne tudná túltenni magát a hétköznapi ember, akár jó, akár rossz tett is volt: ennélfogva halálunk után is maximum csak 1-2 percre fogunk eszébe jutni bárkinek is

2019. máj. 31. 00:44
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

A Tinder és egyéb netes felületek szerintem kerülendők. Egyszerűen akkora a túlkínálat, hogy a lányok se nagyon tudnak válogatni. Személyesen jó esetben szemtől szemben beszélsz valakivel, nincs más, vagy nem 10 vagy 100 másik, akivel egyidőben még beszélget, ismerkedik. És mindig van egy jobb, és mégjobb.


Érdekes gondolatokat vetettél fel. Avagy a most hatalma. Az élet rövid, és ki tudja mennyi van még hátra ?

minden lehetőséget, amikor boldogok tudunk lenni, jól érezzük magunkat, ki kellene használnunk.

Olyan dolgokra, emberekre, akik nem hasznosak, vagy nem szereznek nekünk örömet, egyszerűen el kéne engedjük.


Ha nincs barátnő, akkor nincs, ott van még ezer más dolog, ami boldoggá tud tenni. Nem a másik személyen múlik sosem, hogy érezzük magunkat. Az érzések bennünk jönnek létre, és múlnak ki.

2019. máj. 31. 01:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
Szeintem nem attol függ, hogy kinek milyen barátnője van, hogy milyen kocsid, és menyi pénzed van. Ott vagyok én példának, nincs kocsi nincs pénz, és nincs barátnőm se! 😂
2019. máj. 31. 04:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a hozzaallasoddal van a baj, es valoszinuleg ezt a negativitast ks sugarzod ki magadbol.

Meg hany eved van hatra az egyetembol? Ha ennyire szenvedsz, hogy az ad “erot”, hogy ugy is meghalunk egyszer, akkor nem kellene inkabb valtanod?

Felnott ember vagy, a mernoki kepzes nehez, ezt most vagy elfogadod es vegigszenveded vagy valtassz.

Masreszrol te magad is irod, hogy semmilyen tarsasagi eletre nincs idod, akkor miert szukseges egy baratno most?

Ja, digi-dugi partnert keresel a tinderen? AZ MAS! Akkor meg ne csodalkozz, hogy ott a lanyok tobbsegenek az altalad leirt ferfiak jonnek be.

Nyilvan te sem a szereny, kedves lanyokat veszed eszre, hanem azokat a cicababakat, akik ott viritanak a bmw anyosulesen.

A te bajod az, hogy te x vagy, de y alarsz lenni, viszont nem vagy hajlando valtoztatni semmin, es az onsajnalatban sajat magadat is elvesztetted.

Sajnos nagyon gyakori manapsag.

2019. jún. 1. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

7-es remekül megírta!


Annyival egészíteném ki, hogy jelenleg befekteted az időd, képzed magad. Ergo, ha úgy értelmezzük nem "élsz", viszont ezzel semmi probléma nem lesz, hiszen x év múlva bőven megtérül, hidd el.


Saját példával élve:


Rengeteget tanultam, emellett dolgoztam is. Kezdésként okj-val indítottam (szakközép). Ezzel a végzettséggel elkezdtem a szakmabeli karrierem, nagyon keményen lekellett tennem a névjegyem, mert ez ilyen szakma. Közben egyetemen egy erre épülő képzésre jártam, hogy a későbbiekben még jobb és még több megbecsülést és munkát kapjak. Nem igazán volt életem, úgy mint neked. Közben azt láttam, hogy a barátnőim szebbnél szebb ruhákban járnak szórakozni, kiállításokra, kulturális műsorokra, izgalmas férfiak társaságában. Néha úgy éreztem, hogy a kispadon ülök. Teltek-múltak az évek, nekem meglett a végzettség, ismerettségem, remek szakmai tapasztalattal. A barátnőm is boldogultak bár, de nem biztosították be maguk. Ez most sztereotípia lesz: de míg ők szórakoztak, nekem lett egy fix hátterem, amit ütőkártyaként feltudok használni; állami projecteken dolgozom, nagyon jó fizetéssel, ellenben sajnos nekik csak érettségi végzettségük van és sajnos az egyik jelenleg munkanélküli, míg a másiknak faragnak állandóan a fizetéséből. Nem csak hogy stresszesek, de esélyük is 0-ra redukálódott a jobb munka szempontjából, hiszen 20-tól, ha egyetemre mennének, kell nyelvvizsga, kell 2 emelt szint. 26 évesen kellene elkezdeniük...

2019. jún. 8. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!