Mi az oka annak, hogy sok nyugat-európai és amerikai irtózik a belsőségektől, és a belőlük készült ételektől?

Kelet-európai vagyok, de gyűlölöm a csontokat, porcokat és nem tudok megenni semmit, amiben ezek vannak.

Párom szülei viszont mindent csontosan esznek, a levesbe belerakják a szétszedett csirkét, nyakat, lábat, hátat, aztán arról szopogatják le a húst. Horrorlevesnek hívom és nem tudok hozzányúlni. Ugyanez a porcokkal, rosszul leszek ha valaki ilyet ropogtat.

Innentől nem nehéz megértenem, valaki hogy irtózhat a belsőségektől.

Ez tényleg szokás kérdése. Csigát, békacombot, de még tengeri herkentyűket se eszem (utóbbit próbáltam, de nem jött be, a halat pedig szeretem egyébként), viszont egy jó zúzapörköltet, vagy rántott csirkemájat, stb. (belsőségeket) szeretem. A rántott agyvelőt nem tudnám megenni, mint ahogy a pirítósra kent velőt sem.

Sokfélék vagyunk. Európán belül biztosan.

Ilyen csontundorról még nem hallottam, de nyilván létezik mindenféle... Viszont Kínában képesek szilánkosan darabolni a csontot az ételben... S nyers májat kínálni készételként. Az már egy normális, nem előítéletes embernek is sok szerintem.

Én megkóstolok szinte bármit, akár majmot is ennék, de van határ. A pacal határeset, nem tudom, eszem-e valaha, de nem zárom ki.

Viszont tegnap olvastam a svédek lúgban áztatott rohasztott haláról. Ahhoz képes a sima rohasztott hal szolid, plusz abba nehezebb is belehalni.

De ne menjek el a vad ételek világába...

Nos, szerintem egyszerűen így szokták meg. Ha valaki úgy nő fel, hogy neki csak a színhús (pláne a sovány színhús, ami most túl divatos) a húsféle étel, annak szokatlan lehet egy belsőség.

Én gyerekként is kaptam hagymás vért és hurkát, finom is volt, nekem az OK. A nyers hal és a csiga már újdonság volt, de szeretek kipróbálni dolgokat, sosem jártam meg, max. nem ízlett a cucc (a csiga rém unalmas, inkább eszem szinte bármi más. a nyers hal viszont szuper, azt sokszor ettem azóta is).

Belsőségeket nem szoktam enni, de mivel szinte soha nem eszem húst, ez nem csoda. Plusz nem is ízlik pl. a nyúlmáj vagy a csirkeszív... De csak mert belsőség, bajom nincs vele, miért is lenne? Az is egy állati tetem egy darabja, mint a színhús vagy a háj. Vannak neccesebb szervek, amiknél még megértem az idegenkedést, de hogy a szívvel mi lenne a baj...? A máj pedig egészen megszokott, pástétomokat is csinálnak belőle, külföldön nem tudom, hogy van ez.

"Viszont tegnap olvastam a svédek lúgban áztatott rohasztott haláról."

Kevered a rohasztott és lúgozott halat! :)

A svédeké a sóban erjesztett hering (surströmming), a norvégoké pedig a lúgozott (lutefisk), ami szárított, majd lúgban áztatott tőkehalból készül. Mindkettő másként büdös!

A fő ok egyébként az, hogy nyugaton gyakorlatilag már nincs otthoni vágás, ahol az állat minden részét fel kellett használni. Nyugaton már az idősebb generációnak sincs tapasztalata ilyesmiről. Nálunk pedig még a közép-korosztályból is sokan láttak ilyesmit, vagy részt is vettek benne, ettek a friss vágásból készült ételekből. Én a 40-es éveimben vagyok, városban nőttem fel, de gyerekkoromban még többször láttam csirkevágást, és disznóvágáson is voltam, illetve rendszeresen kaptunk kóstolót innen-onnan. Ennek ellenére a belsőségeket nem szeretem, a májat és a csirkezúzát még megeszem, de többit egyáltalán nem. De a látványukat nem találom különösebben gusztustalannak, csak a szagukat és ízüket nem szeretem. Viszont aki gyerekkorában nem látott vágást, feldolgozást, az nagy valószínűséggel undorodni fog az ilyesminek a látványától is. A fiatal generációval már nálunk is ez a helyzet, nyugaton meg már gyakorlatilag minden generációra ez jellemző.

Európában viszont sok helyen élnek még helyi ínyencségnek számító ételek, ezeket nyugaton általában nagyobb becsben tartják, mi a saját helyi különlegességeinket. Ezek között vannak belsőségből készültek is, amiknek vannak lelkes rajongóik, de nyilván ott sem mindenki rajong értük. Amerikában annyiban más a helyzet, hogy ott nem is nagyon vannak hagyományos helyi jellegzetességek.