Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom?

Mit jelenthet ez az álom?

Figyelt kérdés

Egy kis faluba küldték nyomozni eltűnt nők után (Sosem nézek ilyen filmeket). Szorgosan írogattam össze a neveket egy kopott papírra, rájöttem, hogy az egyik esetre közben fény derült.

Teljesen véletlen rajta hagytam a nevét a listán. Pontos sztorira nem emlékszem már, de lényegében az erdőbe csalták az áldozatot ahol később elütötte egy busz, ott találták meg.

Egy hütében beszélgettem egy magas világosbarna hajú férfivel, fapadon ültünk kérdezgettem tud-e valamit az felsorolt nevekről, majd ijedten rám nézett, amikor meglátta a fent említett nő nevét a papíron. Elkezdtem neki mesélni hogy mi történt vele, mire a férfi felpattant és üvöltve, sírva szaladt a közeli erdő felé. Rohantam utána, be akartam fejezni a sztorit, hogy őt már megtalálták, a pasi csak szaladt kétségbe esve megkeresni a nőt, nem értem utol.

Lelki ismeret furdalással ballagtam vissza. Tél volt, látszódott a lehelletem. Út közben csörrent a telefonom, az albérletünk számlái elmaradtak, így az új lakók már bent laknak a házban. Következő percben már a házban voltam. Idegenek használták a cuccainkat, főleg anyám cuccait (nyár vége óta nem él, nyugodjon békében), igyekeztem a lehető leghamarabb elpakolni, de egyszerre csak egy táskát tudtam összepakolni. Mindig mikor mentem máshol voltak a cuccaink, újra és újra meg kellett őket keresnem és észben tartani ha legközelebb jövök ne felejtsem el. Innen elkezdett az álom nagyon zavaros lenni. Az utolsó jelenet amire emlékszem, hogy anyával egy vízparton pihenünk és mondja, hogy milyen rég el szeretett volna már jönni. Itt is hideg volt, de mi fürdőruhában voltunk, kicsit sütött a nap is, a levegő friss volt, de csípett. Amikor bementünk a vízbe egy kisfiú a parton megilyedt egy bogártól, mire anya megjegyezte, hogy én is milyen bénán mutogattam kis koromban a légyre (Ez nem történt meg a való életben). Mondtam neki, hogy ő még csak egy kisgyerek. Mire ő hosszan elmerengett mennyit változott a világ. Aztán mintha az egész gondolatmentet, párbeszéd meg sem történt volna csendben relaxáltunk tovább a vízben.


24/L



2020. nov. 19. 19:44
 1/3 A kérdező kommentje:
*küldtek (bocsi, javító)
2020. nov. 19. 19:44
 2/3 anonim ***** válasza:

A hideg érzelmi lehűlés előjele lehet.

Alapvetően, ha az édesanyád mond valamit álmodban, azt jóslatként kell felfogni. Emellett azt is jelenti hogy vigyáznod kell magadra.

(A megijed pedig pontos j)

2020. nov. 21. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszi, igen igazad van nem is figyeltem.
2020. nov. 22. 17:08

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!