Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Sikerült az asztrál utazásom,...

Sikerült az asztrál utazásom, vagy csak álmodtam?

Figyelt kérdés
Sziasztok! Hozzáértő emberek véleményét szeretném kérni, hogy segítsenek megérteni mi is történt pontosan. Minden szokásosan indult, lefeküdtem aludni, tudatosan álmodtam (amit még annyira profi módon nem tudok sajnos irányítani). Majd álmomban lefeküdtem a földre és el kezdtem meditálni. Miközben meditáltam a fizikai testemben furcsa reakciókra lettem figyelmes (kéz, láb, fej rángás). Ezután jöttek a képek. Nagyon sok felkavaró kép jött velem szembe, és mindegyiket max 2 másodpercre láttam. Majd, mintha a lényem tényleg elhagyta volna a testem. Először csak nézelődtem, majd visszanéztem és láttam a páromat, ahogyan mellettem fekszik, és magamat. Emlékszem ott voltam a fizikai testem mellett és felfele nézte, és megláttam egy nagyon fényes csillagot. El kezdtem felfele menni és mintha az Univerzum megkérdezte volna tőlem, hogy hova szeretnék eljutni, erre én rávágtam, hogy az előző életembe szeretnék visszajutni. Viszont ennél a résznél kicsit megingott az elmém, hogy lehet csak álmodom, ugyanis amikor visszamentem az időbe, olyan volt, mintha ki lettek volna írva a dátumok (hogy milyen évet írtunk akkor) és hogy hol volt ez a hely. Ezután egy picit megijedtem és elkezdtem magamnak mondogatni, hogy vissza akarok térni. Majd hírtelen kinyitottam a szemem, körbenéztem és akkor tudtam, hogy már nem vagyok ott. Kicsit bizonytalan vagyok, hogy ez most tényleg megtörtént-e, vagy csak egy álom volt. Válaszaitokat előre is köszönöm! Legyen csodás napotok!

2020. dec. 21. 10:09
 1/9 A kérdező kommentje:
Kicsit butácskán fogalmaztam és ennél jóval több esemény volt, jobban körbe is tudtam volna írni, de nem szerettem volna, hogy túl hosszú legyen.
2020. dec. 21. 10:11
 2/9 anonim ***** válasza:
86%
Érthető teljesen. Álmodtál, meg kicsi belemagyarázást is érzek, mármint úgy, hogy még csak nem is álmodtad az egészet, csak elkezdted elképzelni.
2020. dec. 21. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
49%
Ez tényleg megtörtént hogy álmodtál
2020. dec. 21. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem sikerült
2020. dec. 28. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
A remegés OK az eset igaz
2021. febr. 2. 02:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 Angel3000 ***** válasza:
100%
Kedves kèrdezô! Ugy tûnik a leirásod alapján, hogy sikerûlt! Gratulálok!
2021. febr. 2. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Azóta nem mentél vissza?
2021. febr. 2. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Én 3 éves voltam amikor spontán sikerült


Ma meg bár mikor de már 6 éve nem gyakorlom

Túlságosan is messzire mentem

magyarul feszegettem a saját halálomat :(


kérdező becsülj meg minden szívdobbanást ITT és ott


:)

2021. febr. 3. 00:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Azóta nem sikerült sajnos visszamennem:(
2021. febr. 5. 14:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!