Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mi a véleményetek erről? Más...

Mi a véleményetek erről? Más is tapasztalt már hasonlót?

Figyelt kérdés

Nem egy konkrét kérdést fogok feltenni, több dolgot is érint a téma. Főleg a tudatos álmodás és a visszatérő álmok témakörét.

Tudatos, avagy éber álomról még régebben hallottam először, egy osztálytársamnak, és az Eredet című filmnek köszönhetően. Az ismerős srác lelkesen mesélte, hogy mennyire szeretné elsajátítani a technikát. Ekkor jöttem rá, higy valójában én már párszor voltam ilyen állapotban, csak eddig nem tudtam a jelenség nevét. Aztán utána olvastam, s egy csomó helyen írták, hogy milyen gyakorlatokkal fejlesztheti magát az ember. Na kb azóta, hogy utána mentem ennek a jelenségnek, szinte mindennaposak nálam ezek a tudatos álmok, pedig semmilyen módszert nem próbáltam. Egyszerűen ha álmodom, mindig rájövök, s egyfajta sandboxnak használom az álmot. (Ami azért elég király.) Viszont azt is észrevettem, hogy éjszakánként ritkábban, inkább a délutáni egy órás alvás alatt kerülök ilyen módosult tudatállapotba, s szándékosan elő is tudom ezt idézni. (Amúgy nagyon szeretem, pihentet, feltölt, nem zavar a paralízis sem, csak néha jön egy-egy ijesztő, lidércnyomásos rész, mikor úgy érzem, emberek mászkálnak körülöttem, rajtam, és beszélnek. Ez a része szörnyű.) De néha már csak ezért fekszem le délután egy órára, hogy kicsit más világban érezhessem magam. Remélem, nem függök rá túlságosan :P Szeretném tudni, hogy esetleg más is van e így ezzel? Annyit még érdemes tudni, hogy alapból nem alszom sokat, az átlagos napi rutinom kb 5-6 óra éjszakai alvás (mostanában inkább 4-5, #vizsgaidoszak) és délután még hozzácsapom ezt az egy óra pluszt.


A másik kérdésem inkább az álomfejtős részhez tartozik, ugyanis van egy álmom, ami már évek óta nagyon gyakran visszatér, tudatos és nem tudatos álmokban egyaránt. Ez pedig röviden az, hogy valamilyen okból (menekülés, vagy szimplán justforfun) nagy, fekete, tollas szárnyakat növesztek, hogy elrepülhessek. Amúgy ez némi fájdalommal is jár mindig. Sokszor tudatosan csinálom, hogy repülhessek, mert imádom az érzést, máskor csak szimplán álmodom. Viszont sokszor visszatérő elem, hogy valamiért nem tudok magasra szállni, leggyakrabban beleütközök valamibe, vagy rácsba, vagy furcsa kötelekbe, ami teljesen lezsibbaszt. És ezt a részt nagyon ritkán tudom csak tudatosan befolyásolni, és nagyon erős koncentrációt igényel. Sokszor fel is ébredem közben, főleg, ha nagyon próbálom megmásítani az álmot. (utána néztem, a jelentése elég sokminden lehet, de a legáltalánosabb a szabadság utáni vágy, gátlások, stb...)

Kíváncsi lennék, mi erről a véleményetek, esetleg vannak e hasonló tapasztalatok mindkét témában.

A válaszokat előre is köszönöm!



2021. jan. 6. 18:03
 1/2 anonim válasza:
Tudatos álmoknál én úgy gondolom hogy nem szabad átesni a ló másik oldalára. Mármint tényleg nagyon király meg ilyenek én is elszórakozok az emberekkel benne, de az agyad olyankor nem kapcsol le teljesen. Egy idő után álmosan fogsz ébredni hiába alszol sokat. Amúgy én ajánlom neked tudatos álmoknál, hogy néha tegyél fel kérdéseket a szereplőidnek. Pl.: hogy milyen nap van? Milyen évet írunk? Meg fogsz lepődni a válaszokon
2021. jan. 7. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Nem érdekel az amivel foglalkozol(menekülés, vagy justforfun), ezért dühít(fekete), hogy elkalandozol(szárnyakat növesztek), amit nagyon bánsz(fájdalom).

Mindenkinél különb akarsz lenni(magasra szállni), de akadályoznak benne(nem tudok). Hülyének néznek(rács), anyagilag befolyásolnak, gáncsolnak, nem segítenek(kötelekbe).

2021. jan. 16. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!