Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenthet ez az álom?

Mit jelenthet ez az álom?

Figyelt kérdés

Lány vagyok, ma délután álmodtam ezt, elég intenzíven. Segítenétek megfejteni? Sok fura álmom volt, de ez viszi a primet:

Egy férfi, akihez nagyon kötődök (valóságban nem tudom, ki ő) meghalt. Az álom egy pontján viszont különös dolog történt: a férfi elméje kinyílt, én pedig bejutottam oda. Ott hollófejű férfiak vitték kétoldalról a lelkét egy hosszú úton, aminek megnyílt az alja, így azt ki tudták lökni rajta. Ekkor megálltam, míg a hollófejűek tovább repültek. Nem értettem, miért tették ezt. Észrevettem ekkor, hogy ha elég közel megyek az utat szegélyező falhoz, az megnyílik, mint az előbb az alja, így pedig be tudok jutni az agyába. Nem tétováztam sokat, beléptem. Bent nyomasztó sötétség, lelakott, koszos, graffitis, szűk folyosók fogadtak, meglepően hideg volt. Az a nyomasztó érzésem támadt, hogy meggyilkolták, pedig tudtam, hogy szívroham vitte el. Rettenetesen féltem, összekuporodtam az egyik kis fülkeszerű szoba sarkában és reménykedtem, hogy nem fognak engem is megölni, de már senki nem volt ott. Néha a húgom megjelent, de talán csak én képzeltem oda magányomban.

Nem tudom, hogy, de valahogy összeszedtem magam egy idő után, rászántam magam, hogy megmozduljak. Órákig bolyonghattam az ijesztő, levegőtlen folyosók közt (amelyek egy korábbi álmomban is megjelentek, ahol emberevő szörnyek üldöztek), míg kijutottam egy nagy terembe, melynek oldalairól tágasabb szobák és további folyosók ágaztak le. Végre megpillantottam két férfit és egy nőt, műtősruhában voltak és szomorúan beszélgettek. Látszott hogy egy kórházban vagyok, de betegek sehol se voltak, a legtöbb orvos is eltűnt, illetve világítás is csak néhol volt.

Közelebb mentem. Már épp megkérdeztem volna őket, hogy mi folyik itt, mikor megjelent egy 40es évei végén- 50es évei elején járó férfi, a haja ősz volt, az arca karakteres, német, a szája keskeny, lefelé ívelő. A férfi megkérdezte a másik 3tól, hogy észleltek e bármi életjelet, de csak a fejüket csóválták. Ekkor mentem oda hozzájuk, megkérdeztem, ez mit jelent. Az ősz hajú német férfi ekkor határozottan intett, hogy csak az orvosi szobájában hajlandó folytatni a beszélgetést, így követtem őt oda. A fény pislákolt, de legalább volt. Beszélgetni kezdtünk, végig az a fura érzésem volt, hogy hatalma van fölöttem.

Aztán egyszercsak letérdeltem elé (a székében ült), majd a combjára hajtottam a fejem, így könyörögtem, hogy hozza vissza őt, ne hagyja meghalni. Erre csak elmosolyodott, majd azt válaszolta, hogy mikor megjelentem, elképzelte, ahogy felvisz a budai lakására és ott rongyosra kefél. És miközben részletezte, mit tenne velem, láttam magam előtt mindent: egy ágyban feküdtünk az orvossal, köröttünk olyan sötét volt, mint a folyosókon. Az orvos erőszakosan, durván dugott meg, miközben nézte, hogyan tűnik el bennem újra és újra a farka; a matrac unos untalan visszalökött engem. Akartam, pedig féltem tőle. A melleim szabadon voltak, de a póló rajtam volt, szóval valamikor feltűrhette, hogy lásson. Beharapta az ajkát, mikor megérezte, hogy felizgulok és a karja utan kapok, hogy abba kapaszkodjak a korom sötétben.

Ekkor visszacsöppentem az orvosi szobába, az orvos már mögöttem állt ekkor és nagy, erős sebészujjai a derekamon pihentek, miközben hozzám nyomta a merev farkát. Az álom ott ért véget, hogy az ölében pihentet, a fejem az ágyékán (nadrágon keresztül), ő pedig ijesztően mosolyog.


Mit gondoltok? Hosszú, tudom, de minden részlet elég nagy hatással volt rám, amiket leírtam. Még most se tudom elfelejteni mindezt, pedig csak egy álomról van szó. Mit jelenthet az álmom? Az apámnak koszorúérgörcse volt pár hete, jelenleg nem tudják megoperálni, de meg fogják. Elhízott (plusz genetika), szóval leadott eddig 7 kilót és próbál ezentúl egészséges életet élni és teljesen lefogyni. Úgy érzem, ennek köze van az álmomhoz, csak valahogy a végét nem értem.



2022. dec. 9. 01:46
 1/1 anonim ***** válasza:
50%
Semmit.
2022. dec. 31. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!