Álmomban a múltban utaztam. Mi lehet az oka és a jelentése? (többi lent)

Az egész a jelenben kezdődött. Egy horror játékkal játszodtam (Amnesia) viszont nagyon hamar ki kellett lépnem a játékból annyira féltem. (Nem is tudtam egyébként kilépni belőle igazából, csak leszüneteltem) Volt velem egy lány is, akit ismerek, de már nem emlékszem, ki volt az, de azt tudom hogy tetszett nekem. Ahogy "elmenekültem" a számítógép elől, úgy hirtelen a valóságban is megjelentek valami szörnyek. (Egyébként soha nem játszodtam a játékon csak néztem ahogy a barátom játszik.) A környezet egy ismeretlen helynek tűnt, viszont tudtam a falumbeli pontos elhelyezkedését.

Akkor még nem voltam a múltban, mert a lány a jelen-beli korával megegyezett. De a szörnyek miatt el kellett menekülnöm és őt ott hagytam. Átugrottam a kerítésen és úgy gondolom, akkor ugrottam vissza az időben.

Elindultam hazafele és amíg hazaértem, minden fekete-fehérré változott. Amennyire vissza tudok emlékezni, minden úgy nézett ki, mint 10-11 évvel ezelőtt, beleértve a házunkat és az udvarunkat is, ami ma már teljesen másképp néz ki. Láttam a szüleimet az udvaron és odajött anyukám, hogy kit keresek.

Ekkor nagyon keservesen elkezdtem sírni, hogy hát nem ismer meg? (egyébként nem szoktam sírni csak nagyon ritkán) Ö pedig teljesen hidegvérrel mondta, hogy nem tudja ki vagyok. Akkor kérdeztem, hogy hol van a fia, erre nem válaszolt, de sajnos ekkor felébredtem.

Egy régebbi visszatérő álom volt, hogy féltem és üldöztek, én pedig menekültem de nem haladtam, mintha egy helyben futnék, és akartam segítségért kiáltani, de nem bírtam kinyitni a szám, és a szemem sem tudtam kinyitni, csak ha nagyon erőlködtem, akkor láttam valami keveset.

Volt még egy sírós álmom is, amikor mamáék elött az úton voltunk anyuval a tesómmal és még vagy 5-6 kisgyerekkel, akiket nem ismerek. A lényeg, hogy én a gyerekekkel voltam sorba kézen fogtuk egymást, a tesóm pedig anyuval.

Valamiféle gesztusokkal és mimikával próbáltam hívni a tesómat, hogy jöjjön velünk. Alig volt beszéd köztünk, mégis mindenki tudta, hogy soha többé nem fogunk anyuval találkozni. Itt még lényeges, hogy nem anyu ment el világgá, hanem mi. Mikor a tesóm jött felém, mindenki keserves sírásra fakadt, hátat fordítva anyunak. És már csak annyit kiáltott keservesen utánunk, hogy ne menjetek el.

Lehet a vége kissé drámaira sikerült, de ahogy felidéződött bennem egy kicsit meghatódtam.

Egyébként mindíg fel tudtam költeni magam, mikor éreztem, hogy "ebből elég".

Köszi ha segítetek megfejteni nekem ezeket az álmokat.