Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Álomfejtést szeretnék, és...

Álomfejtést szeretnék, és csak NORMÁLIS válaszokat kérek! (? )

Figyelt kérdés

Mostanában eléggé fura dolgokat álmodok. Olyan, mintha egy filmet néznék. Ott vagyok, teljesen átélem, de nem tudok beleszólni, vagy valamit máshogy csinálni benne. Mindig tudom az ehhez hasonló álmokban, hogy csak álom, és szerintem ezért nem tudom őket irányítani. Már jó pár hete / hónapja. De ezt most hagyjuk.

Ma délután amikor ledőltem kicsit pihenni, elaludtam, és álmodtam. Tudtam arról is, hogy álom. De sem tudtam beleszól,ni de viszont abba én voltam benne, és egy-két ismerősöm csak. Az álom:

Egy kisebb szobában voltunk bent összesen úgy kb. hárman. Valamiért bezártam az ajtót, odamentem hozzájuk, és mutattam nekik a kezem azon belül a tenyerem. Összeszorítottam ökölbe a kezemet, majd lassan kinyitottam. Egy kék lángcsóva volt benne. Meglepődve nézték, majd kimentünk az udvarra. Az iskola udvarára. Olyan volt, mint egy hétköznapi átlagos nap. Beszélgettem az ismerősökkel, mint általában. De aztán odajött hozzám valaki, akit még régebben láttam(azt az embert csak egyszer láttam, kb. 2 hónapja. nézett nagyon a házunk felé. odamentem, ránéztem. még mindig ott volt. kinyitottam az ablakot, kihajoltam, és már nem volt ott.). Majd ez az ember azt mondta nekem, hogy sietnem kell. Megkérdeztem tőle, hogy miért. Oda mutatott egy lány ismerősömre. ránéztem, majd egyszer csak eltűnt. Odamentem ahhoz akire rámutatott, majd egy régi álmom "esett be". Utána visszakerültem arra a helyre, amit előbb írtam. Felmentem az igazgatói irodába, de nem volt ott senki. Megfordultam, lementem az udvarra vissza. De addigra már nem volt ott senki. Éppen elindultam volna haza, amikor egyszer csak egy nagy tömeg felém közeledett. Nem tudom mért, de nem futottam el. Megvártam míg oda érnek hozzám. kb. 1 saroknyira megálltak. Az egyik ember odajött hozzám, és valami olyasmit kérdezett, hogy "Mehetünk?". Azt mondtam hogy igen, és felébredtem.


2014. ápr. 7. 18:55
 1/2 anonim ***** válasza:

Meg vagy hívva a klubba. De nem biztos. Lapozd fel az álmoskönyveket és a spirit of eridu nevű oldalt. Onnan több helyre is mehetsz. Olvasgass és dönts. Ha még nem vagy benne persze.

Saját vélemény!

2014. ápr. 7. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Mindenki szokott néha furcsákat álmodni.

Az álmok egy furcsa keveréke a gondolatainknak, élményeinknek, vágyainknak, és amit látunk, hallunk az életben, akár film, akár bármi.


A hagyományos álomfejtésben nem hiszek. EZt neked kell megfejteni. Lehet, nincs is jelentősége. Az agyad dolgozik, míg alszol. És napközben nem alszol olyan mélyen, ezért jobban emlékezek rá.

2014. ápr. 7. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!