Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az egész mit jelent?

Ez az egész mit jelent?

Figyelt kérdés

Az álmom:


Éppen egy ismerősünkhoz mentünk szalonnasütésre, majd megjelent a nagybácsikám a gyerekeivel, hogy üljek fel az oldalkocsis motorra és menjünk egy kört. Miután visszaértünk a nagybácsikám egyik gyerekének eszébe jutott hogy otthon maradt az egyik játéka. Mondta a nagybácsikám, hogy menjek vissza egyedül a motorral érte, itt a lakáskulcs. Megkérdeztem az unokatesóm anyját, aki éppen távol volt, hogy jöhet-e velem motorral a gyerek (nevezzük Petinek) Azt mondta hogy nem, de Peti (nagybácsikám fia) mondta hogy nem érdekli velem jön. Miután megint megérkeztünk a "bulihoz" nagybácsikám mondta, hogy versenyezzünk, hogy ki jön vissza hamarabb a boltból. Nekem 2 saroknyira kellett gyalogolnom a boltba, míg neki egy jóval nagyobb távot kellett mennie motorral. Ahogy jöttem visszafelé, egy kék színű opel astra gtc-ben találtam magam, ahogy éppen gyorsulok. Végül én értem hamarabb vissza a bulihoz. Ahogy bemegyek ismerősöm a bokorból kérdezett tőlem valamit. Felmentem a bejárathoz, ahol 2 barátom veszekedett, hogy te nem törölted le a lábadat, és összekoszolod a lakást. Valamilyen okból visszafordultam, és egy 2d-s játékban voltam ,illetve én irányítottam. (pontosan: Where's my water) És az volt a lényeg, hogy csak én meg egy osztálytársam éltük túl a játékot. Majd egy labirintusban találtuk magunkat, ahol időnként találtunk 1-1 dolgot ami egy személyhez kötődött. Például egy fekete noteszt amiről tudtam, hogy ez a legjobb barátomé, mert ő ír mindig igy. A labirintus is érdekes volt, olyan volt mintha egy érben lennénk. Haladtunk tovább és összeszedtünk minden ilyen kis apróságot. Nagy nehezen megtaláltuk a kijáratot, ahol őrök fogadtak minket, és azt mondták, hogy töltsünk ki egy tesztet, ha már eddig túléltük, és ezen dől el, hogy meghalunk vagy életben maradunk. az oszálytársam ment be először, ő elkezdte kitölteni én nem mentem be, annyit mondtam az őröknek, hogy én ezt már kitöltöttem egyszer. Ők elhitték, és gratuláltak, hogy túléltem. az osztálytársam is jól töltötte ki a tesztet ő is túlélte. Majd kijöttünk, de a kijárat a régi iskolám ajtaja volt, és mondtam, hogy menjünk hátra köszönjünk be az osztály többi tagjának, akik éppen órán ültek. Én elmentem a vécére, közben majd szóltak a hangosbemondón, hogy senki sem lehet az épületben TÉL van és mindenki menjen ÚSZNI a kültéri MEDENCÉBEN! Ezután én és a barátom kimetünk az iskola kapuján és kész.


Ami a való életben jelenleg zajlik/lott:


Most ballagtam el, szeretek nagyon motorozni, és nagyon szeretem az unokatesómat. Az elmúlt 1 hétben azon gondolkodtam, hogy mivel kellene foglalkozni ha felnövök. Mérnök legyek, vagy programozó? Vagy menjek az álmom után és nyissak éttermet? És mi van ha elkezdek tanulni prograozni, de nem vesznek fel sehova? Mostanában ezen jár az eszem!


De mit jelenthet ez az álom szerintetek?



2014. júl. 1. 12:34
 1/2 tanárnő válasza:
Szerintem az álmod azt jelenti, hogy egy nagyon értelmes és jólnevelt srác vagy, aki nagy eséllyel felvételizik majd az egyetemre mérnök szakra, tekintve, hogy a műszaki szakokat érdemes a leginkább megpályázni, oda a legkönnyebb bejutni. Az étterem-nyitás ráér -ha még aktuális álom lesz az egyetem elvégzése után is- , ahhoz úgyis tetemes forgótőke szükséges, nembeszélve egy kis tapasztalatról :) Sok sikert az életben, szerintem jól fogsz dönteni!
2014. júl. 9. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
köszi a választ! Az étterem, már régi vágyam. Már kitaláltam a nevét is, a gépen ott vannak megtervezve az étlapok, az árak, az étterem külsejét is megterveztem.
2014. júl. 11. 13:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!