Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Ez az álom jelenthet valamit?...

Ez az álom jelenthet valamit? Mert számomra elég érdekes

Figyelt kérdés

Volt egy álmom ma aminek lehet egy elozonek a folytatása vagy csak azt hiszem. Mert ismerős volt az álom és ugye erre csak akkor jöttem rá mikor álmodtam hogy ez egyszer már volt. De a lényeg. Ha minden igaz az első álmom arról szólt hogy kint voltam egy utcán és asszem egy ismerősömet elütöttek kocsival. És ahogy eluttotek előről kezdődött az egész és az volt a cél hogy vagyis azt akartam hogy most valtoztassam meg a jövőt hogy ne üssék el.De nem sikerült. És ma volt ennek a folytatása úgymond. Így az a szitu de most nem tudom mit csináltam másképp de valahogy megmenekült. Próbáltam erősen koncentrálni hogy ne üssék el és végül így is történt. És ez az egész eseménytől kb 100 vagy kicsivel több métere állhatam.


Ennek van valami jelentősége?


Meg van egy másik amit tuti 2x álmodtam. Voltam egy ilyen kinti kifozdében ahol az egyik ember vitte vissza a megmaradt kajáját amit már nem tudott megenni. Ezért eloptam (nem voltam éhes pedig) a tányéron volt 3-4 különféle kaja (nem tudom mik már de ilyen zöldborsó tészta stb) és először az egyik kajabol kezdtem el enni.


Aztán másodjára ugyan ezt álmodtam csak közben rájöttem hogy ez ismerős és ez már volt ezért nem avval kezdtem a evést amivel az előző álmomban hanem a másikkal.


Ezeknek egyáltalán van valami bármi jelentősége?


Köszönöm aki egyáltalán elolvassa és válaszol is :)



2018. febr. 6. 20:03
 1/5 anonim válasza:

- Messzirõl látott baleset: rosszat kívánsz valakinek. Baleset, amit elszenvedsz: valamit nagyon megbántál


Én ezt találtam

2018. febr. 6. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
ne törődj vele, nem minden álom üzenőfüzet.
2018. febr. 6. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Lefekvés előtt jól bekajáltál? Álmomban szoktam azokat az arcokat látni akiktől óvakodni kell de azt is(ha nem az arcot látom akkor a helyet)ahol segítenek. Lehet,hogy vannak őrangyalok,akkor az enyém sokszor ügyeletes! Meg kell ismerned az álmod a te gondolkodásod,helyzeted szerint mit jelent./szűkösebb vagy bőségesebb idő az életedben/
2018. febr. 7. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Bánki Tomi ***** válasza:

Szia Kérdező!


Nekem ez amit leírtál, azt jelenti, hogy te nagyon türelmes vagy. Mindjárt megérted, hogy miért.


Régebben nem emlékeztem, hogy mit álmodtam. Majd hetekig elég sok álmomra emlékeztem. Néha olyan volt, mintha tudnám irányítani az álmaimat. De amior nem sikerült irányítani, rögtön, menekülésként felébredtem. Két három alkalommal esett ez meg, utánna újra nem emlékeztem az álmaimra. Ezért gondolom, hogy te türelmesebb vagy, mint én, mert a következő álomban meg tudod változtatni a történéseket.

Azt ne kérdezd, hogy mi a jelentősége ennek. Ez olyan ritka jelenség, hogy a pszichológia nem vizsgálja komolyabb szinten.


Esetleg, ha gondolod írd le privátban néhány álmdat, teljes részletességgel és megpróbálok segíteni elemezni.

2018. febr. 10. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:

Az hogy ettél,(és hogy más étkét etted) azt jelentheti hogy a tudásra szomjazol. Szeretnél mondjuk annyit tudni,olyan okos lenni,mint az akitől álmodban loptál.

De ezt ne vedd készpénznek,csak általában az ételeket a pszichológia a bölcsességre való vággyal hozza kapcsolatba. (ez sem mindig törvényszerű)!

2018. febr. 10. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!