Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Mágia használat eszközök nélkül?

Mágia használat eszközök nélkül?

Figyelt kérdés
Mi a szerepük az eszközöknek és nem lehetne elhagyni őket?

2021. júl. 11. 19:16
1 2 3 4
 21/39 Grimfox ***** válasza:
100%
Általában papírt, és írást használok. A cél legyen mondjuk az, hogy a félelmet, feszültséget, szorongást megelőzze, és feloldja a "késztermék". A szándék ez esetben irányulhat önmagadra, vagy másra. Én magamnak szoktam ezt elkészíteni, így esetemben a szándék befelé irányul. Innentől majdnem teljesen pszichológiai folyamat, megtámogatva az által, hogy leírom a szándékot. Nem latin betűket használok, hanem rovásjeleket, azokat is egy elég összetett módon, ligatúrákat alkotva. Minden szó írásjeleit addig vonom össze, és rendezem, amíg egyetlen jellé nem állnak össze. (ezeket a jeleket minden más esetben ugyanebben a formában használom, így szimbólum éártékük lesz) A szavakat is úgy választom meg, hogy mindegyik jelentéshordozó legyen. Az első szavak erőhordozók, azaz a tudattalanban az erő fogalma kapcsolódik hozzájuk. Az ezt követő szavak a szándékot fejezik ki. Az írást nem szöveg formájában rendezem el, hanem vagy mintaként, vagy egyetlen oszlopként(fügőlegesen fentről lefelé vezetem a sort). A kész írás már a célt szimbolizálja. Általában a tűz szimbólumot használom mint "erőforrás". Egy gyertyával erősítem a tudatban a szimbólumot. Aztán amikor elkészült, amolyan önszuggesztióként felolvasom magamnak a teljes "folyamatot" azaz a szöveget, amit felépítettem. Majd az egészet elégetem, mivel a tüzet határoztam meg erőforrásnak, és a hatást létrehozó katalizátornak is. A szöveg a teljes építő folyamatot leírja. Erőforrás, az erőforrás összekapcsolása, és a szándék leírása. Ha csak úgy leírnám, nem történne semmi. Szimbólumokká kell tennem a lépéseket, hogy a tudattalant mozgásba hozzam. Ezért is igyekszem a lehető leginkább elvonttá tenni a dolgot rovás ligatúrák használatával. Nem igazán érzem úgy, hogy túl érthetően írtam volna le, mert próbáltam nagy vonalakban magyarázni. A lényeg a fizikai folyamat felépítésének, és a mentális folyamat felépítésének összekapcsolása. A fizikai folyamat nélkül még nem tudok teljes mentális folyamatot felépíteni. Egy-két segédeszköz akkor is kell, legalább szavak formájában, ha főleg mentálisan dolgozok.
2021. júl. 12. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/39 A kérdező kommentje:

Teljesen érthető amit írtál,hasznos a válaszod.

Az érdekelne még,hogy miként lehet programozni mondjuk vizet,ételt vagy akár levegőt?

Ezeknek a módszereknek mi a lényegük?

2021. júl. 12. 20:40
 23/39 Grimfox ***** válasza:

Amennyire én tudom, csak olyasmit lehet programozni, ami képes tárolni az információt. A víz képes, kristályos anyagok képesek. Az étel, és a levegő nem igazán. Egyes irányzatok, például a teozófusok úgy vélik, hogy a saját életerőddel fel lehet tölteni az ételt, és italt, így "megtisztítva" ezeket különböző káros energiáktól, amik az étel alapanyagaiból(pl hús), és hasonlókból származnak, de ezt csak információként tudom írni, nem tudom, hogy érdemes e ezzel foglalkozni.

A különböző anyagok, amik tudnak tárolni információt, mondhatni programozhatók. Képesek arra, hogy különböző tulajdonságú energiát tároljanak(amilyennel megtöltöd) relatív hosszú ideig. A nagyon tiszta kristályos anyagok, megfelelő módszerrel gondolatformát is tudnak tárolni, ami ténylegesen információ, de ez sem végleges, vagy tökéletes.

Ha csak egy bizonyos tulajdonsággal rendelkező energiát akarsz "programozni" egy megfelelő anyagba, az csak annyiból áll, hogy feltöltöd vele. A víz egy darabig tárolja, de folyamatosan veszít belőle. A kristályos anyagok tovább tárolják, de ha egy bizonyos ponton túl töltöd, elkezdenek repedni. Ha egy kristályt sokáig használsz ilyesmire, tele lesz zárvánnyal. A gondolatformák rögzítésére csak a rituálé módszereit ismerem, eszköz nélkül nem tudok rögzíteni se tartósan, se ideiglenesen ilyesmit.

2021. júl. 12. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 A kérdező kommentje:
Eszközókkel hogyan nézne ki a feltöltésük?
2021. júl. 12. 20:58
 25/39 Grimfox ***** válasza:
100%
Rituáléval "leírod" a szándékod. Ez nagyon erősen attól függ, mit, és mivel töltesz fel, így konkrét példát nem tudok írni, de ilyen formában lehetséges bizonyos tárgyakat végleg egyetlen célra formálni. Illetve amíg a tárgy meg nem szűnik abban a formában létezni. Itt is ugyanaz érvényes, mint amit a papírra írt szövegnél említettem. Felépíted a szándékodat a megfelelő szimbólumokkal, csak itt nem csak az elmédben, hanem a tárgyban is. Van, aki úgy gondolja, fel kell tölteni a tárgyat valamilyen erővel, és aztán azt formálja majd a rituálé. Vagy éppen a rituálé részeként töltöd fel. Mindezt egy magas szellemi szinten álló személy képes megtenni tisztán az elméjével is, és gyökerénél ez ugyanúgy működik, mint ha rituáléval csinálná, de mivel erre nem igazán vagyok képes, nem tudom pontosan leírni, ez hogy működik.
2021. júl. 12. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 A kérdező kommentje:
Ha például vizet akarok feltölteni,azt tehet úgy,ahogyan a fentiekben írtad a szimbólummal ellátott,majd elégetett papír esetében,azon kiegészítéssel,hogy a papírból keletkezett hamut egy pohár vízben keverem el majd elfogyasztom?
2021. júl. 12. 22:02
 27/39 A kérdező kommentje:
Esetleg az égéskor keletkező füstel feltölthetek mondjuk egy követ?
2021. júl. 12. 22:03
 28/39 Tudi333 ***** válasza:
77%

Jó kis beszélgetés alakult ki, de nekem most ez kicsit túlbonyolításnsk tűnik. Először is az önmegtartóztatàs az segíthet igen dnergiatöbbletet létrehozni, de fel is tudod tölteni magad. Szerintem teljesen elég lehet, ha nem eszel egy napig mondjuk.

Mindent lehet programozni kb. Ez is úgy hat ahogy beszéltük, mankó, de attól nem rossz és működik.

2021. júl. 12. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 A kérdező kommentje:

Lényegében a cél a tudattalan meggyőzése,az akarat szimbólumok útján való beleágyazása?

Teljesen szabad kezem van a rituálé megtervezésében vagy ismertek olyan alapelvek amik kihagyhatatlanok?

Mi jelentőssége van az időzítésnek?

Bocsánat ha egyszerre sok kérdésem van,de minden részlet érdekel és ha kivessézük a témát,más idelátogató is hasznosulhat belőle.

Válaszaitokat előre köszönöm!

2021. júl. 12. 22:14
 30/39 Tudi333 ***** válasza:

Kérdezhetsz nyugodtan sokat! :)

Azt hiszem más elveket vallok mint Grimfox, de azt mondom, hogy az egyik jobb mint a másik, csak más.

Szerintem nem ez a cél! Csináltál már valamilyen màgiát? Ha igen milyet?

Nincsenek kihagyhastatlan dolgok, hàt eszközmentesről beszélünk, az alapelvek is eszközök.

Nemigazán van az időzítésnek jelentősége, végsősoron az is csak program, hogy ekkor majd jobban működik.

Igazából, hogy így tetted fel a kérdést, hogy "eszközmentes" azért válaszolok így. Minden eszköz, ha ezt használok vagy azt, vagy önmegtartóztatok vagy ekkor csinálom vagy akkor vagy elemeket használak, az, hogy fejezzem ki csak abban segít, hogy ráhangolódj, beleéld magad és nem utolsósorban megmagyarázd magadnak, hogy ez mitől működik, mert durvàn belénk van égetve, hogy ezek a dolgok nem működnek és ha azt gondoljuk, hogy nem működnek akkor nem is fognak. Így érthető nagyjàból? Gyakorlatilag semmihez sem kell semmi.

2021. júl. 12. 22:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!