Gondokoztatok már azon, hogy a materiális világ felett létezhet egy magasabb spirituálisabb szellemi transzcendencia?

Igen, gondolkodtam. Viszont sokmindent nem tudok hova tenni. Például mi az, hogy "felett"? ("a materiális világ felett") Mi az hogy "létsík", és mitől "magasabb"?

Amit végképp nem értek:

"spirituális, szellemi és tulajdonképpen létezésünk célja eme transzcendentalitás megélése"

Létezésünk célja egy nagy talány, de ennek is két oldala van. Az egyik kívülállóként, kívülről nézve. Eszerint létünknek nincs konkrét célja, inkább létünk egy törvényszerűség, amely a környző világ tulajdonságaiból következik. A másik nézőpont a saját szempontunk, vagyis hogy nekünk mi a célunk, de annak már nem sok köze van a természethez, inkább filozófiai kérdés, esetleg pszichológiai.

Szóval számomra a leglenyűgözőbb, hogy talán (szinte biztos) létezik a világunknak olyan arca, amit nem érzékelünk, de ami a legcsodálatosabb, hogy ez tőlünk teljesen független. Vagyis semmi köze a mi céljainkhoz, gondolatainkhoz, és akkor is létezik, ha senki nem tud róla. (A kvantumfizikusok most biztos vitázni fognak ezzel. :D) Annyira aprók és jelentéktelenek vagyunk, hogy a mi céljaink, vágyaink szinte egyáltalán nem befolyásolják a világot, és valami törvényszerű célt sem adnak. Ez elég nyers, kegyetlen így, és ezért nehéz elfogadni is, nekem viszont megmozgatja a fantáziám. :)

Amúgy ami a kérdésedből érződik, az egy nagyon régi vágya az embernek: hogy el tudjon szakadni ebből a fizikai világból. Sajnos attól hogy vágyunk rá, esetleg elméleteket is gyártunk hozzá, még nem válik valóra. És miközben ezen filózunk, nem vesszük észre a valódi csodákat. :)

11:44 voltam.

Minél többet gondolkozok ezen, annál kevésbé van értelme.

Kezdetben az ember sokmindent nem értett abból, ami körülötte zajlott, és megpróbált rá mindenféle csodálatos magyarázatokat találni, persze emberi szemszöggel és motivációkkal. Reprodukálni esélyük nem volt pl. esőt, villámot, ezért kitalálhattak bármit, nem bizonyosodott be róla, hogy pl. nem Zeusz az oka mindennek. Aztán teltek az évszázadok, kezdték kicsit tudatosabban, analitikusabban megnézni, mi is folyik itt, és rájöttek, hogy végsősoron minden kis részecskékre és a köztük ható kölcsönhatásokra vezethetők vissza. Newton bácsi tette le a tudományos vizsgálódás kritériumainak alapjait, ami lényegében annyit jelent, hogy alaposan, objektívan, minden körülményt kellő mértékben figyelembe véve vizsgálódunk, összefüggéseket keresve. Aka józan ész módszere. Ezzel a módszerrel sikerült napjaink összes tudományos eredményéhez eljutni, és jelenleg nem ismerünk ennél jobb megközelítési módot (nem is fogunk).

Ezzel szemben, amikor ilyen ezós izékról olvasok (akárhol), mindig azt veszem észre, hogy a magyarázat zavaros, logikátlan, nem egymásra épülő, körbeérvelő és légbőlkapott. Egyszóval nincs értelme az egésznek, sokszor még nyelvtanilag sem. Például itt van ez a "magasabb létsík". Mi ez? Miért magasabb? Miért létsík? Miért pont sík? Ha sík, akkor érvényesek rá a síkgeometriai szabályok? Ha lét, akkor ott nincs halott? Vagy mi? Az egy dolog, hogy a köznyelvben ez egy elterjedt szófordulat lett, és kábé tudom, mit értetek alatta, de a kevésbé ismert dolgokon már ez sem segít. Pláne, hogy a tudományos módszer lényege pont az alapos megismerés, nem pedig a "kábé tudom mi", amit úgy veszek észre, az ezósoknak bőven elég. Ha létezik egy ilyen "magasabb létsík", akkor meg lehet vizsgálni, hogy miből van, mire hogyan reagál, miféle entitások lakják, ők miből vannak meg satöbbi. _Teljesen_ tökmindegy, hogy miféle tudatos szeretenergialópikulákból áll, azt meg _lehet_ vizsgálni. Valahogy. Ha ez sikerült, akkor bekerül az "ismert világ"ba, és onnantól kezdve semmi extra nem lesz benne, ugyanúgy a világ része, mint a kisbolygók vagy az elektromágnesesség. Tehát mindenféle "természetfeletti" kifejezés értelmét veszti (azaz soha nem is volt értelme). Ha viszont nem tudjuk vizsgálni, nem tudunk semmiféle részével kapcsolatot teremteni, akkor az olyan, mintha nem is létezne (ha tőlünk teljesen független lenne, akkor _senki_ _sehogy_ nem tudna vele kapcsolatot teremteni, tehát tökmindegy, van-e vagy nincs, szóval vegyük úgy, hogy nincs).

A jobbnál jobb ezós magyarázatokból meg kénytelen vagyok arra következtetni, hogy az egész spiritualitás annak a terméke, hogy egyeseknek nem tetszett a könyörtelen világ, vagy túl buták voltak, hogy megértsék, és egy ilyen álomvilágot hoztak létre a maguk szórakoztatásukra. Amivel egész addig nem lenne baj, amíg nem próbálnák meg működő világképként beadni másoknak, ami sajnos megtörtént, és nagyon káros hatása van.

Tudományos szemszögből nézve a spiritualitást és hasonlókat semmi sem indokolja, teljesen felesleges és zavaró lenne a létezésük, így célszerűbb nemlétezésük felett pálcát törni. Ahogy szokták mondani a drága ezósok, mi, gonosz szkeptikusok nem értjük az egészet. Ami lehet igaz is, viszont egyrészt nincs is mit érteni, másrészt nem tudják úgy elmagyarázni, hogy értsük, harmadrészt ők sem értik. De ők a tudományt sem értik. Így lett minden ezóhitből felületes, tesséklássék álomvilág. A túlvilágban való hitet egész egyszerűen a halálfélelem motiválja.

És nem, nem vagyok elvakult. Nyitottan várok bármilyen ezós bizonyítékot, akárkinek akármije van, mutathatja . Én csak az igazságot keresem, de a jelek szerint az igazság a tudományban van. Ez van.

Gondolkodtam. Hogy miért? Mert minden ismerősöm valamilyen formában, de hívő. Valaki egy a bibliai istent követi, más a vonzás törvényében hisz, megint más a reinkarnációt nyomatja, van aki pedig a jóslást, egy másik ismerődöm pedig a szemmel nem látható, de általa érzékelt mindenfajta-féle természetfeletti lényeket. Volt osztálytársam, aki a szellemekről beszélt, és saját gyógyító energiájáról.

Na az én tapasztalatom:

Próbálkoztam hinni, és imádkozni, de sosem volt foganatja.

A vonzás törvénye sem jött be.

Amit más az én életemben a reinkarnációval magyaráz, azt mind vissza tudom vezetni puszta pszichológiai alapon egy korábbi történésre.

Jósolni még nem tudtak olyat nekem, ami bejött volna.

Amikor megkértem a mindentlátó barátnőm, hogy mutassa már meg a "lényeit" azt mondta, épp nem tartózkodnak a házban. (Azt mondta, bárkinek meg tudja mutatni, és már többnek is megmutatta őket. Én meg akárhányszor mentem hozzájuk, hogy itt vagyok, mutassa, azt mondta, hogy a jelenlétem elűzi őket, így nem tudja.)

Szellemtevékenységet se tapasztaltam sosem. voltam szellemidézésen is, de azon kívül, hogy halálra ijedtek saját maguktól a tagok, nem történt semmi. És mindent meg tudok magyarázni ami "szellemjárás" címén történik.

A gyógyító energiáról pedig annyit, hogy amikor fájt a fejem, oda rakta a kezét, azt kérdezte, hogy "kívül vagy belül érzem a keze melegét". Mondtam, hogy naná kívül, mire azt mondta, hogy az jó, és hamarosan nem fog fájni a fejem. De annyira fájt később is, hogy haza kellett mennem a vendégségből.

Mindazonáltal én sem tudom mindenre a választ, de mivel eddig is logikai alapom, reális-tudományos megközelítésből szinte mindent meg tudtam érteni, magyarázni, ezért amíg nem jelenik meg előttem egy égő-beszélő csipkebokor, vagy nem nyerem meg az ötöslottót, stb. addig az univerzum számomra "anyagi" marad.

Igen, persze, hogy gondolkoztam rajta. Meg egyáltalán azon, hogy miért is vagyunk itt? Mi az ittlétünk célja?

Érdekes módon mindig a hangya-társadalom, ill. a méhek családja jut eszembe. Ha elnézzük őket, köztük mindnek megvan a maga dolga, szerepe, teszik, amit tenniük kell, így alkotják meg a saját kis világukat. Egész biztosan érzékelik, hogy rajtuk kívül más lények is élnek körülöttük, de nem foglalkoznak velük addig, míg azok az ő társadalmukra, az ő életükre nem veszélyesek.

Persze mondhatjátok, hogy ne hasonlítsam az emberi tudást, az emberi képességet a hangyáéhoz, vagy a méhecskéhez. Nem a tudást, a társadalmunkat, a civilizációs egységünket nagyon meglehet, hogy ugyanúgy vizsgálnak minket is nálunknál magasabban fejlett lények, mint mi a hangyákat. Ugyanúgy, ahogy mi nem tapossuk el a hangyákat, ők sem bántanak minket. De attól még létezhetnek, attól még esetenként 1-2 főt "kiemelhetnek" közülünk, stb.

Vagyis igen! Lehet, hogy van, vannak, de hozzájuk képest oly parányiak vagyunk, mint a hangya az emberhez. Sosem fogunk tudni felemelkedni hozzájuk! Ezért maradjunk csak ott, ahova születtünk, és tegyük a dolgunkat, ami ideköt minket!