Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Lehet ennyire akarni valamit,...

Lehet ennyire akarni valamit, vagy ezek csak véletlenek?

Figyelt kérdés
Gyerekkoromban is már volt párszor, azóta is, hogy ha valamit nagyon akarok akkor az bekövetkezik. Pl. a boltban egy nő bunkó módon szólt hozzám, erre azt kívántam bárcsak valami rossz történne vele, erre 10 másodperc múlva magára borított egy egész polcot a boltban. Vagy apukámnak olyan munkája volt sok évig amit nagyon utált (de nem mert tovább lépni) és azt kívántam bárcsak kirúgnák, (így felnőtt fejjel nagyon szégyellem magam miatta) és pár hét múlva minden indok nélkül kitették. Vagy volt hogy 1 mondatot nem tudtam a vizsgára, és azt kívántam bárcsak valahogy megúsznám, erre kiderült, hogy a tanárnak közbejött valami, így elmarad a vizsga. Akkor az autóvezetésnél a rutinnál nagyon szerettem volna az Y megfordulást húzni, és a kötelezőkön felül azt húztam, majd ugyanez eljátszódott a teherjogsinál is. Még általános iskolás koromban volt olyan csaj az osztályban akivel nem hogy barátnők nem voltunk, de ott tett keresztbe ahol csak tudott. Azt kívántam bárcsak visszakapná ezeket a dolgokat az élettől. Erre eltelt azóta sok év, becsúszott neki egy gyerek pedig nem is akarta, elvetetni nem tudta, és még a párja is elhagyta. És még nagyon sok ilyen dolgot felsorolhatnék.
2012. nov. 18. 18:59
 1/5 anonim ***** válasza:
76%

Ez barátom boszorkányság!

Nem szoktál éjtszakánként a város felett seprűnyélen repkedni?

2012. nov. 18. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Az én olvasatomban ezek puszta véletlenek, de hit kérdése az egész. Én gyerekkoromban egyszer megálmodtam,hogy másnap egy távoli rokonunk meglátogat, aki egyébként nagyon ritkán jön hozzánk és úgy lett. Akkor persze nagyon meglepődtem és azt hittem,hogy különleges vagyok, de... nem hinném. :)
2012. nov. 18. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Első vagyok, és viccet félretéve két magyarázat létezik:

Ilyen "csodák" nincsenek, csak véletlen egybeesés, a polcos dolog pedig bárkivel megtörténhet stb.

Vagy:

A tudatalattid jobban kihat a környezetedre, mint másoknak és lehet, hogy tudat alatt annyira akartad hogy megtörténtek az említett dolgok. Ehhez a változathoz vegyük példának apukád kirúgását, mert indok nélkül elég ritkán tesznek ilyet.

Üdv:KDzs-2-0-0-0

2012. nov. 18. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 Antimod ***** válasza:
75%
Második válaszoló: nem vagy különleges, ez minden emberben benne szunnyad, és néha olyan természetesen tör a felszínre, hogy észre sem vesszük. (Tipikus példa erre a "nahát, éppen hívni akartalak" valódi, nem mismásolós esete.)
2012. nov. 18. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 slobelt ***** válasza:
Ez a vonzás törvénye is lehet, vagy valóban boszorkányság. Én is szoktam kívánni, néha be is jön amit szeretnék. De nem nagyon kellene ráolvasni senkire negatív dolgokat, mert vissza csap rád. Ezt hívatjuk akár karmának is. Inkább jó dolgokat olvas rá másokra, mert azokat is vissza kapod, csak azok neked is jók lesznek.
2012. nov. 19. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!