Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Univerzum, vallás, és úgy...

Univerzum, vallás, és úgy minden. Mit szóltok?

Figyelt kérdés

Mivan ha volt egy jó élet, elbsztuk, ezért ide kerültünk "szenvedni" ?

A biblia amúgy, azt írja, hogy nem is fog fájni a pokol, csak szomorú mindenki, mert rájön,

Ő maga fordult el az istentől...


Szóval aki "boldog" az nyilván nem követett el akkora vétséget?

A bibliára is csak egy emlék, és azért hiszünk a túlvilágban, mert ez a mély érzés bennünk maradt, hogy van?

(Mert ugye akkor még tényleg volt)

Nyilván halál után az agy az marad, benne van minden emlék, csak annyi maradna meg, az előző utazásból,

aminek sikerült formáznia a lelkedet.

Hogyha ezért találjuk ki a szuperhősöket,

mert érezzük hogy egyszer képesek voltunk rá?

Ádám és évának egyedül kelelt művelnie, karban tartania azt a földet, amit ma gépek kemény munkájával, is alig sikerül.

Ez megmagyarázná a sok spirituális dolgot, a dejavuket is. (Egyébként azt pedig elvileg az okozza, hogy az egyik szem

egy nagyon kicsivel elöbb közvetíti a látottakat az agynak...). Szóval vagy emlékek, vagy van valami összeköttetés.


Van élet a halál elött? Az is tök reális lennem, ha pl. ez csak egy /bedrogozott/ álom a rendes életben.


Hogyha álmodsz az is nagyon összetett lehet, csak nem emlékszel rá. Lehet, hogy 70 évnek éled meg.

Elvileg nagyon pörög olyankor az agy, lassabnak érzed az időt. Egy álom nem lehet több 12 percnél,

de ha ez hatványozódik odalent, mint az eredet c filmben?

Hogyha így van akkor ti nem is léteztek, csak a tudatalattim vagytok:D



Alapból adott még egy kérdés: Mikor ébred egy agy a saját tudatára?

Mikor képes a sok apró sejtecske a maga kis sejtmagjával létre hozni, egy szervet, az egy szervrendszert

az pedig az egész szervezetet, szóval az embert, ami aztán létre hoz robotokat,

amik létrehozzák majd a tökéletes rendszert, ami nem hibázik? Ja, de mindezt úgy hogy közben túl kell élni sok ezer évet.

Különben is, be vagyunk zárva 4,5 MILLIÁRD éve. Ennyi idő alatt akkor akármiből kifejlödik egy gondolkodó valami?

Pl. vegyünk egy nagy adag semmit. Lerakom a ma reggeli kakaóm maradványát és 4,5 milliárd év múlva beszélgethetek vele?


Elvileg annak az esélye hogy 1 SEJT mutálódik a környezet hatására,

annyi, mint hogy egy homokkal borított bolygón egy vak ember megtalálja azt a bizonyos homokszemet amit kijelöltek neki.

Egymás után 3szor.Szóval MAJDNEM semmi.

Erre hivatkoznak a hívők, DE

Most azt vizsgálják a kutatók, hogy még mindig tágul-e a világegyetem, esetleg megállt,

vagy csak a visszahúzódás elötte pillanatnyi megállásnál tartunk. Mintha feldobnánk egy labdát,

és mielött vissza esik, megáll egy pillanatra.

Szóval mivan, ha most visszahúzodik, összecsattan minden bolygó, a hatalmas energia miatt pedig újabb ősrobbanás?

És ez addig megy amíg ki nem fejlödik az ami most van. Lehet hogy már mi vagyunk a sok billiomodik Föld.

Hiába ilyen kicsi az esély, a végtelen lehetőségből egyszer csak bejön.


És még egy kérdés. Szerintetek létezik olyan "dolog" ami örök?

Azt irja a biblia, hogy örök kárhozatra vagy örök életre vagyunk ítélve, de szerintem semmi se lehet örök.

Ugye bár ördög az isten egyik fellázadt szolgája, de akkor elöbb-utóbb nem lázadhat fel mindegyik?

Vagy nem térhet jó útra? Vagy nem lehet hogy elege lesz Istennek és lelép másik dimenzóba az Isten haverjaihoz?

Tudom nincsenek, de ha lennének, akkor se tudnánk róla..., legalábbis a helyében nem mondanám el magunknak...:D


Ja, és még annyi hogy az időről kérdeznék. Ez csak szerintem szubjektív?


"Az idő fogalma a történelem során fokozatosan fejlődik, mert vele kapcsolatos ismereteink állandóan bővülnek.

Arisztotelész úgy vélte, hogy " egy és csakis egy idő létezik".

Vele szemben Epikürosz azt vallotta, hogy "az idő nem létezik önmagában, önmaga által,

csak tárgyakon keresztül érzékelhető".

Az újkori természettudományban Newton számára vált szükségessé a szabatos,

egyértelmű idő (és tér) fogalma, hogy a mechanika törvényeit egyetemes érvényű alakban mondhassa ki.

Ezért alkotta meg az egyes testektől, folyamatoktól föggetlen abszolút idő fogalmát,

ami magában, természeténél fogva egyenletesen telik.

A későbbi tapasztalatok azonban megcáfolták az idő ilyen értelmezését (relativitáselmélet).

A Föld forgását időszabványként használó időt világidőnek szokás nevezni." gyk.hu-ról idéztem:D


nagyon sok féleképpen mérik, de hogyha, nincsenek műszerek?

Szerek hatására lassabban öregszünk? Vagy beszívunk és lassabnak érezzük?

Esetleg akkor is ott a gravitáció, de az is semmi.

Lehet hogy a világegyetem másik felében, gyakorlatilag "lassabban telik az idő?"

vagy az egész csak egy emberi találmány? "Isten örök idők óta van, nincs kezdete,

ebbe a gondolatba bele lehetne őrülni.

Viszont ha csak az ember megjelenése óta van idő, úgy nem is olyan felfoghatatlan.


Ezen kívül még egy utolsó kérdés.

Hogyha sikerült leelőzni a fénysebességet, akár robotoknak is.

Hogyha kiküldjük őket, nagyon messzire és beérik a földröl két ezer éve elindult fényt, ezt megnézik távcsővel,

Utána visszajönnek, akkor megnézhetjük Jézust? Akkor lehetséges lenne az "időutazás"?


Mi erről a véleményetek? Biztos nektek is vannak hasonló gondolataitok.


na mindegy cska ennyi köszi ha elolvastad, és tudom kevesebbet kéne gondolkodnom:D

16 F



#vallás #idő #Isten #univerzum #Kora dél utáni agyf4sz
2013. jan. 24. 12:40
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
88%
42
2013. jan. 24. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 eNerdzsy ***** válasza:
78%

Bevallom őszintén, hogy csak az első harmadáig olvastam de már addig is párszor elvesztettem a fonalat.

Nincs azzal gond, hogyha elméleteket fabrikálsz filmekben látott dolgokból vagy neten olvasottakból.

A gond csak az, hogy ez az egész így annyira egyedi lesz, hogy senki sem lesz képes átlátni a kuszaságot ami benned zajlik.

Nehogy abba a hibába ess, hogy ezért azt gondold majd magadról, hogy te vagy az egyetlen szerencsés kiválasztott, aki érti az Univerzum titkait. ;-)

Szerencsésebb helyzetben lennél, ha keresnéd a hozzád hasonlóan, igazság keresők társaságát, mert legalább lesz akikkel megbeszéld a gondolataidat.


De tudok egy még jobb variációt is!

Keress egy barátnőt magadnak, akivel szerethetitek egymást, és meglátod, hogy meg tud változni az érdeklődésed hirtelen.


U.I. A lánynak majd ne ilyen témákkal kezdj el udvarolni...

2013. jan. 24. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:

Én elolvastam.

A legjobban az eleje tetszett,ahol azt írod,hogy lehet,hogy a föld az "utóélet",vagy inkább pokol csak nem tudjuk.

Amúgy én is szoktam így agyalni,de én arra jutottam,hogy valószínűleg az a válasz amire senki nem gondolt/gondol/fog gondolni (még én sem).

2013. jan. 24. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 Antimod ***** válasza:
57%

Szerintem nincs azzal semmi baj, ha gondolkodsz. Mindig lesznek olyanok, akiknek ez nem tetszik. Neked sem tetszik minden. :) Ne foglalkozz velük.


Ha még tovább akarsz jutni, akkor próbálj meg elvonatkoztatni a dogmáktól. Így a Bibliát is nyugodtan tedd félre, legalább a gondolkozás erejéig. Szabad választásod van, hogy hívő legyél, vagy ne legyél, de ne abból indulj ki, hogy biztosan igaz, ami abban (vagy bármi másban) le van írva.


"És még egy kérdés. Szerintetek létezik olyan "dolog" ami örök?"


Szerintem minden örökké létezik, mivel az idő a fizikai dimenzióban érzékelhető jelenség (szerintem Epikürosz elég jól ragadta meg a lényegét). Ha megnézed a természetet: alapjáraton körforgás van, mindig ugyanaz és ugyanaz ismétlődik.


"Van élet a halál elött? Az is tök reális lennem, ha pl. ez csak egy /bedrogozott/ álom a rendes életben."


Tetszik ez a felvetésed, és igazad van, semmivel nem kisebb a realitása, mint annak, hogy az "élet" után van álomszerű állapot (vagy épp' nincs semmi). De tudod mit gondolok én? Azt, hogy csak élet van, értelmezhetetlen az előtte, és az utána is, csak mindig más formában tapasztaljuk meg azt. És nem mindig vagyunk a tudatában a folytonosságának, - örökkévalóságának - ha úgy tetszik.


"Nyilván halál után az agy az marad, benne van minden emlék, csak annyi maradna meg, az előző utazásból, aminek sikerült formáznia a lelkedet."


Lehetséges. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy egyáltalán nem az agy tárolja az emlékeket, csak előhívja valahonnan - ez pl. elég jó magyarázat az emlékezetkiesés jelenségére, pontosabban arra, hogy bizonyos elfeledettnek, "kiesettnek" hitt emlékek a semmitől visszatérnek, és újra "kéznél" vannak.


Biztos, hogy ebben a topicban sok értelmes választ (is) fogsz kapni, és gyakran egymástól eléggé eltérőeket. Mindig legyél nyitott; mindig keress új válaszokat, meglátod, mennyi érdekes gondolattal találkozol majd. :) Aztán ezekből kezdheted összegyúrni a saját világnézetedet.

2013. jan. 24. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 anonim ***** válasza:

"Szóval aki "boldog" az nyilván nem követett el akkora vétséget?


Ebben az igazságtalan világban a gazemberek a legboldogabbak, pl maffiavezérek :S

2013. jan. 24. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/26 anonim ***** válasza:
100%

"Vagy nem lehet hogy elege lesz Istennek és lelép másik dimenzóba az Isten haverjaihoz? "


Ez a gondolatod ATOM !! :LOL

2013. jan. 24. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
ok amm ez fura de igaz! szntem! de olyat hallotamhogy a galaxisok közepén egy stabil fekete lyuk van! ha ez igaz akkor azért távolodnak a galaxisok mivel mi az esemény horizontba zuhanunk de nem veszük észre nem? xD
2013. jan. 24. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 Jézus :) ***** válasza:

Azért van ennyi kérdésed, mert észrevetted te is, hogy valami nem stimmle a bibliával. Tudjuk, hogy Constantinus császár vezetésével i.sz.u. 300-as évben egy zsinat keretén belül rakocskadták össze a mai Bibliát. Itt dőlt el, hogy mi kerüljön bele, és mi ne. Lényegtelen. A lényeg, hogy hajlamosak vagyunk Istent személynek elképzelni.

Jézus azt mondta, hogy Isten bennetek van és rajtatok kívül, Isten maga a szeretet. Mert rájött mi az élet értelme. A szeretet. Persze feltétel nélkül. Mikor tudunk feltétel nélkül szeretni? Ha nincsenek elvárásaink, előítéleteink mások iránt. Mikor nincsenek előítéleteink? Ha nem félünk a másiktól. És végül mikor nem félünk a másiktól? Ha felismertük egónkat. Ő az aki bennünk fél mindentől. Megalázástól, szegénységtől, elvesztéstől. Mert egónkat vágyaink irányítják. Ha ezt felismerjük, hogy minden nyomorúságunk táptalaja saját vágyaink, akkor többet nem fogunk aggódni. Megszűnik az előítélet, az elvárás, a hatalomvágy, a megfelelés. Eldobjuk álarcainkat, amiket oly gyakran csaerélgetünk. Mást veszünk fel szüleink előtt, mást a barátok társaságában, mást a főnök előtt, mást egy szeretett személynél és mást egy hajléktalan közelében. Ha ezeket felismerjük, elhagyjuk őket, akkor nem marad más csak a feltétel nélküli szeretet. Ez a csodálatos érzés Isten. Vagy hívhatod Tao-nak vagy akárminek. Ha ez mindenkiben így működne, eljönne a várva-várt Paradicsomotok. Ami rég itt van, cask nekünk fontosabb az egó fentartása ebben a társadalomban, és ezt legjobban pénzel tudjuk megtenni.

Isten a jó a megbocsátó a szerető, mondják sokan. Én azt mondom Isten a szeretet. Isten te vagy ha képes vagy rá. Ez a szeretet teremtő erővel bír. Megteremt egy új Világot. Olyat, amit csak mesékben olvashatsz. Pokol nincs. A te tudatod a pokol. Elkövetsz valami rosszat, nem a pokoltól való félelemtől fogod rosszul érezni magad, hanem saját lelkiismeretedtől. Te vagy maga a pokol is számodra. Te teremted meg a Világot. Mindenkinek más a Világ. Minden ember külön Világ. Csodálatos, egyedi. Ha megnézed a buszon az embereket, néhányan unott arcal, meg savanyodva ülnek. Pedig ott van a lehetőség, hogy felismerjék a boldogság "titkát". De még így is gyönyörűek. Mert nekik máshogy jelenik meg a Világ. Saját egónk a legnagyobb ellenségünk ebben a "harcban". Amíg ő van addig nem leszel boldog, mert mindig többre fogsz vágyni. Mindig a holnapra fogsz gondolni, a jövőre, hogy majd az jobb lesz. De nem lesz , mert ha eléred több kell majd. Ismerd fel, és kezdj el mostantól igazán szeretni.

Hogy újjászületünk-e? Hogy letezik-e az evolúció? Hogy csak elménk kivetülés az egész Világ?

Mit számít, ha egy csapásra megváltozhatna minden.

De nemfog. Mert aki már elért az életben valami anyagi dolgot (pénz, hatalom, elismerés), az már félni fog. Fél, hogy ha meghal , akkor minden oda. Ez a lényeg, ha felismered egód, elmaradnak hiú vágyaid, többé nem fogsz félni a haláltól. Mert megismerted a mindenséget. Amit magaddal viszel ha meg is halsz. Ezért mondta Jézus, ha "mégértitek szavaimat, többé nem ízlelitek a halált".

De nem értették meg, mert a társadalom félelemben tart, hogy irányíthasson.

"Jézus mondta: Szomjat oltani jöttem közéjük, de mindet ittasan találtam." Mind tele voltak nagyravágyó vágyakkal. Neki miért van több mint nekem? Én miért ne lehetnék szebb, gazdagabb bla-bla?


Látod mekkora lehetőségeid vannak? Hogy minden ami miatt aggodalmaskodtál, tök fölösleges? A tudás ott van a kezedbe.

Kedves kérdező! Ne hagyd abba. Folytasd a gondolkodásodat.

"Jézus mondta: Aki keres, talál. És mikor talál, meglepődik, és a mindenségen uralkodni fog."

2013. jan. 24. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 A kérdező kommentje:

Bocsi, hogy összefüggéstelen lett, de olvasd csak el, a lényeg hogy lassan legyen időd közbe gondolkodni. Az érdekel, hogy ezek után/közben milyen gondolatok születnek benned, szóval alkosd újra magadban! :)


A körforgás már feltünt, mindenben. Földből leszünk föld. G3ciből leszünk g3cik...legalábbis jó páran.:D

De a társadalmak is szépen omlanak össze, várom már a mienk mikor fog. Picit mintha már ropogna a rendszer...


A halált könnyen kézzel lehet fogni szerintem, lehet hogy minden nap átéljük.

Gondolj vissza arra az állapotra amikor alszol, álom nélkül. Tudsz bármit mondani, azon kívül, hogy nyugodt volt, és semmi nem bántott?:P Még az időt sem érzékeled, és csak akkor nyer értelmet, ha felkelsz utána és vissza tudsz gondolni rá. De ha nem kell fel?


Én nem láttam még boldog gazembert, gengsztert, de nem is hallottam róla, hacsak a drogok okozta fizikai "jólét" nem számít annak. Még akkor se lehetnének boldogok, ha semmi következménye, mellékhatása nem lenne ezeknek a szereknek, Főleg mikor levágja az anyagot:S


A boldogság alapja szerintem a család, azért éri meg reggel felkelni, hogy eltudd tartani őket, hogyha azért kelsz fel, hogy meglegyen a következő pakkra a lé az úgy nem élet...

A szüleim ismerőse itt lakott a közelben, egész életében a pénzt hajtotta, tehetséges volt a tetoválásban, a miami inkesek is tanítgatták anno, ilyen távolságra nem volt ugye konkurencia. Mikor már jachtokat vett, mert megvolt rá a pénze, akkor rájött, hogy ennek így nincs értelme, és öngyilkos lett. Szóval erről szerintem ennyit.


Utolsó: Igen feltünt, hogy valami nem stimmel, főleg mióta egyházi suliba járok. Mondogatják velünk a miatyánkot napi 5x mintha tampon reklám lenne.

A poén az, hogy a sok gyökér meg el is mondja, mert ezt látta otthon, ezt nevelték beléjük.

Az ilyen emberek milyen jogon ítélik el a cigányokat mondjuk? Pont ugyanolyanok lennének ők is, ha oda születnek.

Nagyon jó lenne, ez az "álarc" eldobása, de ez csak úgy lehetséges, ha mindenki egyszerre teszi, nem? Legalábbis anélkül 99% hogy kicsinálnak, mintha a védő pajzsod dobnád le...egyedül talán a szüleim maradnának. Így tényleg boldog lenne a világ, kicsit hasonlítanánk a régi benszülött törzsekre, de megnézném mi lenne ezzel a fejlett technológiával.

Hallottam olyan infót is, hogy csak az U.S.A egy éves hadi költekezése elegendő lenne az éhezés megszüntetéséhez a földön 50 ÉVRE. Ezen azért ledöbbentem.


Egyébként te hány éves vagy? Boldogan élsz? Környezeted milyen szemmel néz?


ui.: a 42-t válaszolónak, a filmben amikor mondja a szuperszámítógép hogy az élet értelme 42, többször is átszámolta, akkor annak van valami átvitt értelme? Kicsi voltam mikor néztem. Esetleg az az értelme, hogy nincs értelme?:D

2013. jan. 24. 16:42
 10/26 anonim ***** válasza:

A pokol és a mennyország is létező hely! Mi teremtjük meg magunknak, akárhol is vagyunk!

Érezted már pokolian magad? A pokolban voltál!

Érezted már a fellegekben magad? A mennyben voltál!

Ilyen egyszerű az egész, nem kell túlbonyolítani! :)

Na, erre mit lépsz?

2013. jan. 24. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!