Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Minek vannagyob realitása...

Minek vannagyob realitása Isten teremtésének (spiritualitás) vagy hogy a világ magától állt össze (materializmus)?

Figyelt kérdés

Két világszemlélet verseng egymással. Vannak akik szerint az elemi logika felhasználásával a Biblián alalpulva Isten mint szellemi vezető fokozatosan az egyszerűtől az összetettig megteremtette az embert. Először a sötétséget különválaszotta a világosságtól, majd fokozatosan 7nap alatt eljutott az ember megteremtéséig, de minden a világon egy szellemi spirituális teremtő alkotása.


A másik elmélet szerint melyet látszólag alátámasztani látszik a tudomány a materiális elmélet szerint a semmiből egy robbanás által jött létre minden, abból pedig évezredek évmilliók alatt a világ, csillagok, ködök, galaxisok, bolygók és minden így lett. A materialisták szerint nincsen értelme az életnek és semminek sem csak úgy elvagyunk. Én még nem láttam semmit ami magától állt volna össze és a természetben sem látni semmit. Ha eldobsz egy könyvet az szétesve ér földet vagyis nemhogy összeáll egy rendezett egésszé hanem a rendezetlenség felé tart. Tegyük hozzé, hogy az ember alig pár száz éve kutatja materiális alapokon a világot és a tudomány nem tévedhetetlen. Míg spirituális alapokon évezredek óta.


Te miben hiszel?


2014. jún. 27. 14:42
1 2 3 4
 31/31 anonim ***** válasza:

Hogy hogy jön ide az ismeretlen szerző idézete?

Egyszerű:

Szeretem továbbadni a kapott bölcseséget

Javadra váljon!

2016. febr. 20. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!