Hogy érez és lát egy megvilágosodott emmber?

Bhagavad Gita (Vekerdi Jozsef)

es meg:

Tao the King (Toke Ferenc)

4 Evangelium - Mate, Mark, Lukacs, Janos (Karoli Gaspar)

[link]

de Buddha elete (szinten Vekerdi) -re is ranezhetsz

Gita bol megtudnad, es "megvilagosodhatnal" is altala, de csak ha akarod...

A megvilágosodottnak nevezett ember, ráébred hogy ő végső soron nem ember, hanem AZ az egység amiben minden létforma jelen van, eképpen ha az egyetlen létezőben ismeri fel önmagát akkor minden létező forma is ő maga, tehát a látó és látott az EGY, a teremtő és teremtett az EGY. Így minden formában önmagát ismeri fel és ennek teljességében létezik. Tehát semmitől nem tud már több lenni, nincsenek világi vágyai, hisz ő minden ami teremtett. Az EGY létező-tudat maga a határtalan és örök lét örömében és teljességében ragyog, tehát ezt éli meg az emberi formán keresztül a "megvilágosodott ember". Tehát nem az ember világosodik meg, hanem az emberi forma által ébred a tudat önmaga teljességére.

Elmondom az "én" egységre ébredésem.

Egy jelenlét gyakorlatot csináltam, amikor ettől az elme némileg csendes lett, akkor a gondolat forrását próbáltam megfigyelni, hogy hol bukkan fel a gondolat, és ekkor hirtelen testen kívüli tapasztalásom lett. Az első pillanat a megdöbbenésé volt mert kívülről láttam a testem, majd egy fél pillanat alatt jött egy váltás és ráébredtem hogy AZ vagyok aki kívülről látja a "testét", hogy nem is a test vagyok, és nem is a testhez tartozó életnyi érzés és gondolat, tanulás és tapasztalás általi halmaz ami alapján egy én illúzió jön létre, hanem AZ vagyok aki mindezt tapasztalja, és ez nagyon felszabadító érzés volt, valójában nem is felszabadító, hanem arra ébredsz hogy ami valójában vagy, AZ soha nem is volt kötöttségben, tehát nincs mitől szabadulni sem, mert nem az emberi forma vagy.

A testen kívüli tapasztalás csak pár percig tartott, majd újra a testből érzékeltem a környezetem, de nem volt jelen az elme korlátozás, azaz nem az elme szűrőjén át érzékeltem, így tekintve a környezetemre minden egyszerű valójában jelent meg előttem, amolyan üres semlegességgel volt jelen minden, nem volt ott az elme megismerése általi érzelmi töltés hogy az adott tárgy kellemes vagy kellemetlen számomra, hanem egy végtelenül egyszerű létezést, egy vanságot tapasztaltam meg, hogy minden csak van, semmi nem jó vagy rossz. Amikor az elme által megismerünk egy tárgyat akkor arról a tárgyról egy kialakult érzelmi töltést tárolunk el, hogy az milyen volt számunkra a megismerés által, ha újra elénk kerül ez a tárgy, akkor a valós látás és az elme által tárolt érzelmi töltéssel rendelkező tárgy képe együttesen jelenik meg számunkra, tehát már nem úgy látjuk a dolgokat ahogy azok vannak, hanem ahogy mi azokat megismertük, tehát egy róla kialakult illúzió színesít mindent, holott minden üres és semleges.

Pár órát voltam így felébredve és tájékozódva a világban, jöttem mentem és vizsgálódtam, majd elkezdett áthatni a szeretet egyre jobban, míg ez az érzés annyira áthatott hogy minden eltűnt belőlem, és csak ez az érzés hatott át, de ez az érzés túl áradt a testen, bele áradt a világba és ekkor ébredtem rá hogy ami vagyok, mindenki AZ, és ami mindenki, én is AZ vagyok, hogy nincs milliárdnyi én a földön, csak ez az egy tudat amiben minden létforma létezik, tehát a látó és látott az EGY, a teremtő és teremtett az EGY. Amikor ez a mérhetetlen szeretet hat át, akkor végtelen együttérzés ébred minden lény felé, és fel szeretnél minden embert ébreszteni ebből az amnéziás álomszerű emberi létből, ahol nem emlékszünk a valódi szellemi egységes létünkre.

A fentebb írt egységre ébredés és a megvilágosodás közt annyi a különbség, hogy míg az egységre ébredés után újra egy testi azonosságban találjuk magunkat, azaz elveszni látszik a felébredt egységállapot, addig a megvilágosodottnak ez az egység mélyül, mondhatni egyre jobban kibontakozik. Tehát az egyik egy időleges betekintés a végső valóságba, míg a másik az egységben való létezés folyamatossága.

Ha megnézzük az általam megélt ébredést, akkor láthatjuk hogy a tudat valójában túl tágul a testen és önmagára ébred ezáltal, de ezzel még nincs vége mert további tágulások által egyre jobban önmaga egységére ébred, mondhatni bele tágul önmagába és ezáltal önmagára ébred, tehát az emberi kis formából tágul a végtelenbe.

Nem kell túlbonyolítani:

A felébredés; minden egyes pillanatban tökéletesen jelen lenni a jelen pillanatban. Ebben az állapotban nem érzel egységet, és nem is gondolkozol róla. Nincs más, csak a jelen. Ha gondolatra vagy érzelemre figyelsz, akkor már kiestél a jelenből.

"Nem kell túlbonyolítani:

A felébredés; minden egyes pillanatban tökéletesen jelen lenni a jelen pillanatban. Ebben az állapotban nem érzel egységet, és nem is gondolkozol róla. Nincs más, csak a jelen. Ha gondolatra vagy érzelemre figyelsz, akkor már kiestél a jelenből."

Ahogy írod, de arra készülj fel hogy egyfajta halálélményen mész majd keresztül ami testen kívüli tapasztalással jár, mert a testi formát elhagyva ébredsz rá arra ami valójában vagy. Nem túl bonyolítás, hanem ha nevezhetjük ezt egy ébredési folyamatnak, akkor ennek a folyamatnak a része.

"Ahogy írod, de arra készülj fel hogy egyfajta halálélményen mész majd keresztül ami testen kívüli tapasztalással jár, mert a testi formát elhagyva ébredsz rá arra ami valójában vagy. Nem túl bonyolítás, hanem ha nevezhetjük ezt egy ébredési folyamatnak, akkor ennek a folyamatnak a része"

Ezen már rég túl vagyok. A halálélmény abból fakad, hogy az énkép, vagyis az egó meghal.