Kezdőoldal » Ezotéria » Jóslás » Mit gondoltok erről, amit...

Mit gondoltok erről, amit idéztem? Én nagyon megijedtem!

Figyelt kérdés

1837. Író, Boldog Taigi Anna Mária. (Jövendölések-1) 35, 51.


Mély sötétség fogja elborítani az egész Földet három napon és három éjszakán keresztül. Semmit sem lehet majd látni, a levegő járvánnyal lesz tele, amely főleg – de nem kizárólag – a vallás ellenségeit ragadja el. E sötétség alatt nem lehet majd mesterséges fénnyel sem világítani. Csak a megszentelt gyertyákat lehet meggyújtani, hogy világosságot nyújtsanak. Aki kíváncsiságból nyit ajtót, hogy kinézzen, vagy elhagyja házát, ott fog nyomban holtan összeesni. E három nap alatt az emberek maradjanak házaikban, imádkozzák a rózsafüzért és könyörögjenek Isten irgalmáért.


E szörnyű esemény következtében a gonosz emberek, Isten és az Ő Egyháza ellenségeinek akkora sokasága pusztul el az isteni büntetéstől, hogy a rengeteg holttest úgy hever majd Róma körül, mint ahogy a Tevere legutóbbi áradásakor kivetett halak tömege feküdt a partokon. Az Egyház valamennyi ellensége – az ismertek és a titkosak – el fognak pusztulni az egész Földön a mindent ellepő sötétségben, mindössze néhány kivétellel, akiket Isten rögtön utána magához fog téríteni. A levegőt a démonok jelenléte fogja megfertőzni, akik mindenféle gyűlöletes formákban jelennek majd meg.


(Miközben a „háromnapos sötétséget” szemlélte:) E három nap alatt az emberek maradjanak otthonaikban, imádkozzák a rózsafüzért, és könyörögjenek az Istenhez irgalomért.


1837. Író, Buffalói Szent Gáspár. (Jövendölések-1) 36.


(Ez a szent is megjövendölte) az Egyház megátalkodott üldözőinek pusztulását a három napos sötétség alatt. Annak, aki túléli a sötétség és félelem e három napját, úgy fog tűnni, mintha egyedül lenne a világon, mivel mindenütt hullák fogják borítani a Földet.


1837. Buffalói Szent Gáspár. (Ism.)


Az Egyház bűnbánat nélküli üldözőinek halála a háromnapos sötétség alkalmával fog bekövetkezni. Aki túléli a sötétséget és a három nap félelmeit, azt fogja gondolni, hogy egyedül van a Földön, mert az egész Föld holttestekkel lesz borítva.


2012. dec. 19. 14:30
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
86%
Hát, ha te ettől berezeltél, akkor olyan egyszerű lehetsz, mint egy bot.
2012. dec. 19. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Ne ijedj meg, keres olyan jövendöléseket amik soha sem jöttek be, több van belőle.
2012. dec. 19. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
2012. dec. 19. 15:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
hát én meg nem
2012. dec. 19. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:

Olvasd el, itt van pár jövendölés ami nem jött be:

[link]

2012. dec. 19. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:

előző!

húú, és akk most hova szarjak?

2012. dec. 19. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
92%
Egyház által kreált piszkos ürülék...
2012. dec. 19. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
a reptoidos kérdéseket is töröld le mert abból meg már nekem van elegem
2012. dec. 19. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
Nem lesz itt semmilyen világvége, na :) legyünk végre pozitívak is. Nem kell minden hantát elhinni.
2012. dec. 19. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Nem írnak dàtumot.Most komolyan mikorra jövendölték?
2012. dec. 19. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!