Kezdőoldal » Ezotéria » Mágia, okkultizmus » Szerelmi kötés levétele?...

Hercegno69 kérdése:

Szerelmi kötés levétele? Tudnátok segíteni? Ez az? Bővebben lent.

Figyelt kérdés

Bonyolult a helyzet, talán mind a kettőnkön van, de nem egymás iránt. Ő mást nem tud elengedni, és a másik sem őt, én pedig őt...

Régóta ismerem, sosem tekintettem rá többként mint barát, de egy ideje ez megváltozott egyik percről a másikra. Azóta volt kapcsolatom is, de véget vetettem miatta, mert csak rá tudtam gondolni. Azóta is szenvedek miatta, mert vonzódik hozzám, de nem úgy ahogy én szeretném, nekem viszont csak ő jár a fejemben! Úgy érzem, hogy más nem kell, csak ő és belebetegszem mert nem lehet az enyém, bármit megtennék érte.

De a harmadik fél is, józan ész keretein kívül megy utána, az illető pedig hiába nem szereti közelebb engedi magához mint engem, de engem sem lök el.

Szeretném ezt a kötést levenni róluk, de legalább magamról, hogy ne érezzem ezt mert belebetegszem! Így egészséges kapcsolatot sem tudok kialakítani majd mással, mert egyből ugrok és hiszek neki, de mindig fájdalom a vége. Lehet a 3. Fél nélkül is kudarc lenne az egész, de első sorban róluk akarom eltávolítani, mert tudom, hogy kötés nélkül is szeretném az embert. Viszont nem akarom ezt érezni már, mintha a gyógyszerem lenne..

Valaki tudna segíteni?

Konkrét szerelmi kötés jelenlétéről nem tudok, de elképzelhetőnek tartom, akár véletlen is, hisz régen rajongott értem szinte, de akkor nekem egy nagyszerű barát volt csak... Tudom, hogy a kötés árt mindenkinek, én szeretnék nekik is boldogságot..

Segítsetek kérlek.



2020. jan. 15. 00:20
 1/4 anonim ***** válasza:
86%

Ez nem szerelmi kötés, sajnálom, az ilyet nem egy kötéslevevő szertartás, hanem a mentális munka tudja megoldani, tudom ezt körülbelül olyan hallani, mint a fogyókúrázónak azt, hogy "Nem nincs fogyitabletta, diáta és mozgás van" de sajnos ez az igazság.


Érdemes átgondolni mi fog meg benne téged, mi az ami maitt nem tudod elengedni, miért vonzódtok így egymáshoz, és izgalmas lehet még a teljes érintkezés megvonás egy hosszabb időszakra.

2020. jan. 15. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
51%
Az #1-es jól írta, nincs itt semmiféle varázslat, egyszerűen csak szeretsz valakit aki nem viszonozza. Megvan az oka miért alakult ki... mivel érzelmileg instabil vagy javasolnám szakember felkeresését (nem, nem médiumét, hanem pszichológusét). Nem azért mert beteg vagy, hanem mert ha most ki is "gyógyulsz" ugyanebbe a csapdába bele fogsz szaladni legközelebb is, egy szakember meg ebben fog tudni segíteni.
2020. jan. 15. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 Krúdy Gyula ***** válasza:
70%

Kedves Kérdező!


Ezo témában tetted fel a kérdésedet, de csak azért mert az 1. válaszoló nem spirituális érveket írt még nem azt jelenti, hogy ne lenne igaza. Támogatom a válaszát.


Meg szeretném azt is említeni, hogy sok kókler életművésznek a szerelmi kötés a "specialitása". Javaslom kerüld azokat akik nem önzetlenül, hanem haszon ellenében segítenek, illetve az önzetlen segítséggel is megéri óvatos lenni.


Spirituális szempontból ha feltételezzük, hogy van rajtatok szerelmi kötés akkor az azt jelentené, hogy van rajtatok olyan energia ami az elmében egy érzelem kialakításáért, és felerősítéséért felelős. (Rossz esetben ugyan ez az energia egyszerre tompítja is a hasonló külső 3. személy felől/felé érkező érzelmeket.)


Csak azoknak az elméjére lehet hatni akik azt az energiát beengedik az életeikbe.

Ha te eldöntöd, hogy "Nincs rajtam szerelmi kötés, és tudatában vagyok érzéseimnek." Ez a gondolat nagyon rövid távon le is szed minden ilyen kategóriájú energiát.

Ehhez csak az kell, hogy legyél tisztában az érzéseiddel. Ahogy az első válaszoló is írta az első lépés spirituálisan is, és józan paraszti ésszel is az, hogy te fejben tisztázd le önmagadban a gondolataid, és érzéseid.


Sok sikert kívánok.

2020. jan. 15. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm az eddigi válaszokat :) mind hasznos volt.
2020. jan. 16. 00:27

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!