Mi történik a halál után? Halálközeli élményt átéltek mesélnének Nekem erről?

Sajnos ezt senki sem tudja. A halálközeli élmények sem bizonyítanak semmit, hiszen az agy "szüleménye" is lehet.

Viszont elég sok bizonyíték van a szellemekre, tehát elég valószínű, hogy nem csak a nagy semmi van utána.

Volt halálközeli betekintésem, és "elértem" a samadhit is évekkel később, megpróbálom nagyjából leírni hogy mi a különbség a kettő közt.

Amikor a test véget ér, csak a jelenlétünk marad, és lepereg az életünk, újraélünk minden érzést és gondolatot amit csak megéltünk életünkben, de egy magasabb szemszögből arra is rálátunk hogy másokból milyen érzéseket váltottunk ki a cselekedeteinkkel, ezáltal egy életnyi érzés marad az életlepergés után, és mivel testünk addigra már nincs, csak "üres" személytelen jelenlétünk, és az elmúlástól való félelmünk, ezért azzal az érzelmi állapottal élünk meg azonosságot, ami az életlepergés után megmaradt. A buddhizmusban ezt nevezik karmának, mert ez az érzelmi állapot, egy hasonló érzelmi közegbe fog leszületni. Egy jó élet után kellemes érzelmi állapotot élünk meg, egy rossz élet után pedig kellemetlen érzelmi állapotot, a lényeg hogy ez az érzelmi test, egy hasonló érzelmi közegbe fog leszületni, és ott ez az érzelmi háttér késztet majd cselekvésre, de egy új énként, tehát van reinkarnáció, de nincs aki újjászületik, mert az én egy életnyi tudás halmaz csupán. Amikor megszületünk, akkor alakul ki az énünk, hogy én ez a test vagyok, ekkor születtem, ezt tanultam, ezt tapasztaltam, ezen tudás halmaza alkotja az énünket, de az érzelmi mozgató erő életről életre más, mert minden élet végén változik a megélt élettől függően.

A samadhi pedig annyit tesz, hogy kilépsz a karmából, halál esetén is megtörténhet és életünkben is, ha életünkben történik, akkor megvilágosodás a neve. Ennek az a lényege, hogy a tudat tere meghaladja a test határait, és ahogy kívülről látunk rá a testre akinek hittük magunkat, felébredünk az emberi létből, de amire ébredünk az nem egy új dolog, hanem arra ébredünk ami mindig is voltunk, örök időtlen jelenlétre, ami tanúja a születésnek és az elmúlásnak, így már azt látjuk hogy a világ bennünk keletkezik és múlik el, és ami vagyunk az független mindentől.

A végső látóra ébredünk, amit a vallások egyetlen létezőnek neveznek, itt ér véget az elkülönült lélek útja, és csak az egység "állapota marad, a végső tanúság, ami szavakkal leírhatatlan, ÖRÖK VAGYOK és üdvösség.

Azért örök, mert nincs idő, az idő és a tér akkor jön létre amikor ebben az időtlen "ürességben", nem tudom másképp írni mert anyagtalan létezés, szóval amikor ebben a tudatos ürességben megjelenik egy forma, az behatárol némi teret, ezzel létrejött a tér fogalma, és mivel ennek a formának van keletkezési és elmúlási ideje, rögtön az idő fogalma is megjelent, tér+idő=univerzum, és ami valójában vagyunk, AZ maga az időtlen örök létező. Hasonlattal leírva, olyan mint amikor az ember álmodik, és álmában egy álomtestben, egy álomvilágban, több álomkarakterrel együtt megél egy kalandot, míg álmodunk addig az valósnak tűnik, hiszen ha álmunkban üldöznek, akkor mentjük az életünket, mert valósnak éljük meg a helyzetet, de ha felébredünk akkor már csupán egy illúzió volt az egész. Az ébrenlét és az anyagi világ is hasonló mint az álomállapot, csak ez már egy tartósabb létállapot, de hasonlóképpen ébredünk majd fel belőle, és vagy egy érzelmi állapottal azonosulva egy köztes létsíkon létezünk, majd újra leszületünk egy hasonló érzelmi közegbe, vagy kilépünk az egész azonosságból és a végsőre ébredünk, erről szól az élet játéka. Minden szinten csak a jelenlétünk valós, ahogy az álomban, úgy az ébrenlétben, és a szelleminek nevezett létsíkon is, mindvégig azonosságot élünk meg, az álomban egy álomtesttel, az ébrenlétben az anyagi testtel, és a szellemi síkon a szellemi testtel, ami hasonló mint az álomtest, ha mindegyikből felébredünk, akkor csak a végső jelenlétünk (tanúság) marad, ami minden vallás alapja.