Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Szellemidézés? Többit lent...

Szellemidézés? Többit lent találod.

Figyelt kérdés

Tudom, hogy ehhez hasonló kérdések garmadája van fent ezen az oldalon, de hiába olvastam el őket, nem jutottam előrébb.

Az a helyzet, hogy egy barátommal szellemet akartunk idézni, amit egyszer, még idén áprilisban meg is tettünk, viszont az égadta világon semmi nem történt, a sok parázós, figyelmeztetős szöveg ellenére, hogy így meg úgy rossz dolgok történhetnek, ezért meg azért ne csináljuk, etc. Pedig mi tényleg mindent megtettünk, gyújtottunk gyertyákat, rajzoltunk táblát, tisztelettel beszéltünk, sötét is volt, szellemidézős szöveget is kerestünk, meg minden anyámkínja, de hiábavalóan. Azt hozzá kell tenni, hogy mindketten erősen szkeptikusak vagyunk, az egész a tapasztalatszerzésre irányult, azonban a végén ugyanúgy szkeptikusak maradtunk, talán még jobban is, mint előtte (légyszi olyat ne írjon senki, hogy azért nem jött össze, mert nem hiszünk benne, mivel rengeteg olyan sztori kering a neten, hogy sikeres volt a szellemidézés, és az addig szkeptikus résztvevő is hinni kezdett ezekben a dolgokban utána). Könnyen meglehet, hogy mi voltunk bénák, de az is megtörténhet, hogy tényleg kamu az egész. Tudnátok tanácsot adni, hogy hogyan próbálkozzunk legközelebb? Vagy esetleg ha vannak történeteitek a téma kapcsán, amik veletek történtek meg, szívesen elolvasnám.



2017. aug. 12. 18:52
 1/9 anonim ***** válasza:
0%
Épp ezért nem fog sikerülni mert szkeptikus szemmel látjátok. Deee nem csak a sablonos szövegek miatt fog -rosszul történni a szellemidézés. A szellemszférát nem szabad felszilárditani. A természet törvényeit karmával feltörni. Ne tegyétek . A ti életetek fog rossz lenni a szellem meg végleg max fényben megy el de elküldeni nehéz lesz. Én eltom küldeni és beszélni a szellemmel mert egy látó vagyok de nem engedem hogy zavarjatok egy nyugalmas szellemet. Nem tudjátok mivel jár azt se hogy milyen következményekkel. Ennyit mondhatunk. Ha meg nem hallgatjátok meg a tanácsomat és folytatjátok tovább hát ez nektek lesz rossz és ne nekem kelljen elküldenem . Rajtam kívül senki sem küldi el.
2017. aug. 12. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
55%
Mégegy önjelölt látó, aki gyanítom ebből keresi kenyerét is, gratulálok...
2017. aug. 12. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 Aneem ***** válasza:
100%

Miért a szellemekkel akarsz kapcsolatbalépni ? Keresd inkább az Angyalok társaságát, ők szívesen segítenek számotokra bármilyen ügyben is forduljatok hozzájuk. Egy kis segítség az elinduláshoz www.angyalforras.hu


Érdemes lenne nézni egy angyalkommunikációs tanfolyamot is, ha már a bizonyságtételt keresitek.

2017. aug. 13. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 thoomas26 ***** válasza:

Valóban kell hozzá a hit is, hiszen anélkül sokkal nehezebb bármit is sikerrel megcsinálni. Azonban ez nem elegendő. Azt, hogy érzékeljétek is a szellemet, akit megidéztetek, több tényezőtől is függ. A lelketek fejlettségi szintjétől, a jelenlegi képességeteken, ami a fizikai érzékszerveken túli észleléseket illeti, a lelki és mentális állapototoktól, stb.

Azontúl az is befolyásolja a kimenetelt, hogy egyáltalán van-e nektek ezzel dolgotok ebben az életben.

2017. aug. 13. 06:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Jaj...XD nem fáj a testetek mikor ilyeneken gondolkoztok?
2017. aug. 13. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:

Átkozottul nagy logika ez, hogy: ha valaki szellemet szeretne idézni, ezerszer megkapja önjelölt látóktól és egyéb ezósoktól, hogy jujjci, ne tegye, mert ez meg az történhet.

Aztán ha kiírom én, hogy idéztem, de nem történt semmi, akkor - szintén ezektől az önjelölt látóktól, meg olyanoktól, akik azt hiszik, értenek hozzá - jönnek a válaszok, utalások, hogy nem vagyok megfelelő tudatszinten, az sem biztos, hogy dolgom van ezzel, et cetera...Persze, az olyan laikust, aki eddig nem idézett szellemet, még lehet ijesztgetni bizonytalan dolgokkal, náluk semelyik nagy ezohívő nem kezdi el mondani azt a szöveget, hogy nem fog történni semmi, mert valszeg nincs megfelelő tudatszinten, satöbbi. Nálam viszont már előkerülnek az utólagos magyarázatok, de talán az egész szellemidézősdi egy túlmisztifikált kamu, és többről nincs is szó.

2017. aug. 13. 18:07
 7/9 anonim válasza:
Nem vagyok ugyan látó sem jósnő és nem is keresem ezzekkel a dolgokkal a kenyerem. De a szellemek más síkon mozognak és vannak olyan emberek akik semmilyen formátumban nem érzékelik őket és a szellemek sem akarják velük fel venni a kapcsolatot. Ahhoz hogy te magad érzékeld a szellemvilágot anélkül hogy egy szellemkapcsolatba szeretne veled lépni nyitva kell higy legyen a 3. Szemed altalaban ez az embereknek 7 eves korukban be csukodik de valakinek nyitva marad teljesen vagy resnyire...viszont a szellem vilagban tobbfele szellem van elsem hinned mennyi es sajnos tenyleg nem jonezzel szorakozni mert ha ratok ragad egy rossh lelek nehezen fog titeket beken hagyni...
2017. aug. 22. 03:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim válasza:
Nem jó az, ha idézel. Elcseszed, itt ragad, ki tudja, jó kedvében van-e. NE idézz! Nem jó átélni, hogy éjszakákon keresztül meg sem mersz moccanni a paplan alatt. Én sajnos tudom milyen, ezért ne csinálj ilyet.
2017. aug. 23. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 Csanád12345 válasza:
Van amit nem érdemes zavargatni,bármennyire is érdekel,mert a kölcsön úgy adja vissza,hogy egész életedben zavargatni fog,nem játék
2017. aug. 23. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!