Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Van olyan aki álmodott már...

Van olyan aki álmodott már földönkívuli lénnyel?

Figyelt kérdés

Volt már részletes álmotok földönkívuli lényről? Nekem még soha ezelőtt pedig már 40 éves vagyok, tizenéves korom óta érdekel a téma.

Egyik este tévézés közben bealudtam párom mellett. Félálom volt, még hallottam a tévét is. Aztán hirtelen mintha felszippantott volna és felfelé húzott valami egyre gyorsuló tempóban, mire megfigyeltem hogy miben suhanok, akkor egyszer csak hirtelen "megérkeztem". Egy mély szurke színű helyen találtam magam, mozdulatlan voltam, mintha fekvő pozícióban lettem volna a padló magasságában és úgy néztem felfelé a kb 2 méterre tőlem álló két lényre, egy kerek nagy ablaknál mozdulatlanul álltak és csak néztek kifelé. A felém közelebb állót meg tudtam figyelni, a másik mellette állt, takarásban. Épp egy kevés időm volt arra, hogy megfigyeljem hogy néznek ki, valami elképesztő módon (álmomban pont ha meg akarok figyelni valamit jobban akkor homályosodik az egész, életlen lesz) élesen láttam. A bőruk fénylő közép szurke, ezustös fényes, arányos vékony alkat, vékony karok, a fej is arányos a testtel. Aztán egyszer csak a felém közel lévő szép lassan felém fordította a fejét de nem teljesen csak odalvást, mert én valahogy jobb oldala felől hátulról láttam rá. A feje és arc formája örökké belém égett. Nem felfelé csúcsos volt a fej inkább kerekded és hátrafelé kissé csúcsos. Az arc bár nem szemből láttam inkább kerekded. A szemei arányosan de nagyok voltak fekvő mandulavágású és az egész világos szurke, de nem egyszínű telített inkább mintha több árnyalatú lett volna mint egy kristály, kis orra volt, kis szájjal, az arca az orr vonalától lefelé, előre kissé nyújtott, pici fulek, inkább csak nyílás a szem magasság felett fej oldalsó,hátsó részén.

Nem féltem, nyugalom volt bennem és csodálat. A lény békét és kedvességet sugárzott a nézésével. Mintha úgy nézett volna rám, hogy nocsak egy váratlan vendég :D Aztán felkeltem. Nagyon valóságosnak tűnt.

Még ilyen fajta lényről nem láttam illusztrációt, rajzot. Ezt kb már egy hete álmodtam, de minden nap elmélázok rajta, tisztán látom magam előtt még mindig a jelenetet.

Nektek volt már hasonló álom élményetek?



2021. máj. 16. 09:47
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:

AP-ban nem feltétlen oda jutsz, ahová szeretnél, főleg ugye ha nincs is ilyen terv és cél...

Történhet az egész teljesen spontán is, de van rá gyanúm, hogy vannak, mondjuk úgy, "fejlettebb, más dimenziós lények" akik ezt esetleg ki is tudják nálunk váltani.

Ha meg spontán, akkor az olyan lehet, mint véletlen épp ügyesen ráhangolódni a meffelelő hullámhosszra.

2021. máj. 17. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:

Abszolút egyetértek.

Erős a gyanúm, hogy ez a kivetulés és tudatos álmodás is ilyen eseteknél (azaz tévé szól a háttérben) könnyebben működik, működhet nálam legalábbis. Azaz félig éber állapotban voltam. Persze fordult már elő többször is hogy bealudtam felszínesen és a tévét hallottam és nem történt semmi de mély álomba se tudok merulni ilyenkor.

Először úgy tűnt, hogy valami szippant felfelé, először lassan, aztán gyorsan. "Csőszerűnek" (nem szilárd) tűnt az amiben haladtam, de ez a gyorsaság miatt látszódhatott egybefuggőnek. Azért nem gondolnám, hogy ezt ők indukálták, mert a lényt is kissé meglepve érte, hogy ott vagyok és figyelem :) viszont utána egyből visszakerultem a testembe. Na és ha ők kezdeményezték volna akkor vártak volna :D

így már a kérdésem, álomból-kivetulés témába torkollott. Nemhogy a napok múlásával kétségeim támadnának és betudnám egy álomnak, egy igen valóságszerű álomnak, hanem erősödik az érzés miszerint ez megtörént ami lenyűgöző.

Álmaimban még az emberek is változnak ha meg akarom figyelni őket vagy homályosodnak, onnan tudom hogy álmodok.

2021. máj. 17. 14:21
 13/16 anonim ***** válasza:
Azután vannak álmaim velük, amióta elvittek.
2021. máj. 18. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Mesélnél kedves utolsó?

Egyszer nekem is volt lefekvés előtt furcsa érzésem és vicces lehet de mintha hallottam volna valami frekvenciát amit párom viszont nem érzékelt. Nagyon jó hallásom van, ajtófélfában nem viccelek, arra lettem figyelmes, hogy hallok valami halovány búgó hangot. Széles ajtótok van a konyhában, ahogy kiléptem az ajtóból nem hallottam, visszaléptem megint hallottam. Majd a hálószoba ablakában is és az ágyban is. Így aludtam el, fruszrálva éreztem magam kb 23.30 körul járt már az idő. Majd hajnali 3kor ágy széle felől bal fulemnél hangos, éles gépszerű sípoló hang riasztott fel, úgy hogy félig magamhoz térve is hallottam. Nagyon meg voltam ijedve. Nem tudok másra gondolni minthogy elvittek de semmire nem emlékszek még álomfoszlányra sem.

2021. máj. 18. 13:58
 15/16 A kérdező kommentje:
Volt még egy hajnali 5 köruli eset, először hallottuk hogy egy búgó hang közeledik a ház felé, aztán mintha megállt volna, majd halkult azaz odébbállt. Még párom is rákérdezett hogy ez mi volt, ő pedig nagyon szkeptikus? Kissé kulrészen lakunk, akkor tél még a mezőgazdasági gépek se jártak dolgozni. Meg már azért itt élunk pár éve ismerjuk a közeli útról és vonat felől szűrődő zajokat.
2021. máj. 18. 14:03
 16/16 anonim ***** válasza:
Az a helyzet, hogy nem lenne jó érzés, ha kinevetnének, kérdező. Az ajtós dolog ugyanaz.
2021. máj. 18. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!