Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Miért tanítják az iskolákban,...

Miért tanítják az iskolákban, hogy a Gizai nagy piramisokat az egyiptomiak építették, hiszen ma sem tudnánk megépíteni? Ez ma a legmeggyőzőbb bizonyítéka az UFOk itt jártára?

Figyelt kérdés

Zoltánkvantumfizikus kérdése :


Bármikor amikor vitatkozok, kollegákkal ; fizikusokkal, biológusokkal egyszerűen bárkivel a földönkívüliekről, mindíg elérkezünk ahhoz a ponthoz, hogy bizonyítékot kérnek tőlem az itt létük nyomára. Ilyenkor a legkétkedőbbeket is azzal győzöm meg, hogy nézd meg a Gizai nagy piramisokat ! Ma sem tudnánk felépíteni ezt a monumentális, precízebb statikai tulajdoságokkal rendelkező építményt, hogyan húzhattak fel ilyet az egyiptomiak kőeszközökkel, olyan pontosan hogy nem súllyedt a talajba évezredek alatt, teljesen síma oldalt, ha ránézel egy házra már pár méter után látod azt melyik irányba nyúlik, de a nagy piramis teljesen sima !


Én világéletemben tipikus szkeptikus voltam. Már iskolában is az a tipikus fárasztó gyerek voltam, mert amikor magyaráztak a tanárok, hogy fiam mi hogyan, Én mindíg is rákérdeztem, hogy miért? miért? miért? Állandóan tettem fel a kérdéseket, hát útáltak is érte, mert vannak dolgok, amelyek nem rakhatók egyetlen képbe, ezek egyike az egyiptomi nagy piramisok.


Az iskolában a napjainkig azt tanítják, hogy ezt 20 év alatt 2.3 millió kőhasábból építették fel,egy kőhasáb 2-15 tonna közt volt, ezeket rámpákon görgették fel. Mindössze 1 perc 27 másodpercük volt, hogy egyik követ a másikra rakták ! :-D


Mai legjobb eszközünk a korongvágó amivel a köveket meg vagyunk képes munkálni. Én voltam egyiptomban és Én garantálhatom, hogy ott egyetlen kőtömb közé sem tudunk egyetlen papírlapot sem dugni. Egyetlen kőtömb közé sem tudunk.Ezt a mai technológiával sem vagyunk képesek megvalósítani !!


*


Teljesen biztos, hogy ezt legalább minket jelenleg évezredekkel megelőző tudományos szinten álló földönkívüleik alkották, de az is lehet,hogy évmilliókkal előznek meg ! Ezek a földönkívüliek számtalanszor tanították őseink, mint az le van írva szinte minden ősi nép hagyományaiban. Tanítottak minket, hogyan győzzük le a természet erejét, hogyan építsünk számunkra alkalmas öntözőrendszereket, vízvezetékrendszert (dél amerikában) hogyan boldogoljunk és közben a végső kérdéseket is elmondták, amiket az Őssámánok a saját ismeretikkel, szavaikkal tudtak átadni hagyományaikban, meséikben és amely roppant nagyfokú hasonlóságpt mutat a modern kvantumfizikai, kvantumfilozófiai ismeretinkkel. Analógiailag kifejtettem itt http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__agykontroll__4768461..


Akit érdekel a mérnökök magyarázata is, arról miért nem tudnánk megépíteni a piramisokat és valójában ez mi volt, már nem titok, egy mikrohullámú erőmű, minden jel erre utal. Az itt végignézheti https://www.youtube.com/watch?v=-CjWrmEtPSY és https://www.youtube.com/watch?v=EOvkFLK1fn0


*


Végül felmerül a kérdés, mit tudtak a piramisok építői, amit ma sem értünk ? Milyen tudás van elrejtve a tanítások, vallásba bújtatott modern kvantumfizika közt ? Ma már ezen el tudunk indulni, hiszen megvannak a kvantumfizikai alapismeretink http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__agykontroll__4768461.. Mi következeik ezekből? Mire gondolsz?



2014. aug. 23. 19:15
1 2 3 4 5 6 7
 1/61 anonim ***** válasza:
87%
Mert meg tudták építeni, ahogyan azt már bizonyították.
2014. aug. 23. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/61 Shai-Hulud ***** válasza:
83%

Zoli megint hülyeségeket beszél. :-DDD


Több módot is ismerünk már, ahogyan fel lehetett építeni a piramisokat Egyiptomban.

[link]

[link]

(Különösen a figyelmedbe ajánlom a másodikat, egy igen egyszerű módszer eredményességét számítja ki.)


Pedro

2014. aug. 23. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/61 anonim ***** válasza:
69%

Az iskolában tényeket tanítanak, és nem igazolatlan elképzeléseket (legalábbis amikor még iskolába jártam, akkor így volt). Mivel még egyetlen halott földönkívüli maradványait sem találtak meg a piramisoknál, sem űrjárművet, sem olyan eszközt/szerszámot amely meghaladta a kor technikai fejlettségét, ezért a tudomány nem mondhat mást, mint hogy a piramisokat emberek alkották.


Ahhoz képest, hogy kvantumfizikus vagy, a matematikai alapműveletekkel vannak még gondjaid (20*365*24*60*60/2300000=274.23mp, azaz 4p 34mp, nem pedig 1p 27mp), ami persze csak akkor lenne érdekes, ha az egyiptomiak egyesével rakták volna helyükre a köveket, de talán eszükbe jutott, hogy egyszerre több követ is a helyére lehet rakni párhuzamosan.


Ha ezek a földönkívüliek évezredekkel (évmilliókkal) előznek meg minket technikai fejlettség terén, miért kövek egymásra pakolásával fitogtatják hatalmas tudásukat? Ha ezek a földönkívüliek annyi tudást átadtak az emberiség számára hogy lehet, hogy egy olyan egyszerű eszköz, mint az Arkhimédészi csavar csak 2000 évvel később jelent meg (az elektromosságról, sugárhajtóműről, vagy a himlő elleni oltásról nem is beszélve)?


Gondolom erről mikrohullámú erőmű elméletről egy YouTube-os videónál megbízhatóbb leírással nem rendelkezel (mi generálja a mikrohullámokat, milyen frekvencián sugároz a piramis, mekkora teljesítménnyel stb).

2014. aug. 23. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/61 anonim ***** válasza:
11%
Ennyi szkeptikust hogy hordhat a hátán a föld? Annyira bíznak a tankönyvekben, hogy bele sem gondolnak annak lehetőségébe, hogy talán tévedtek a kutatók. Mert aki náluk tanultabb, annak a szava szent, mert eleget tud, hogy ne tévedjen. Hát ezeknek a mélyen megértett embereknek üzenném, hogy a föld is lapos volt, nem lehetett gyorsabb semmi 80 mérföldnél, és az ősnemzés is elfogadott teória volt régen. ezeket teljes meggyőződéssel tanították, és aki mást mondott, azt elítélték. Ez megy ma is.
2014. aug. 23. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/61 anonim ***** válasza:
90%

LOL vicces lenne, ha azt tanítanánk a gyerekeknek, hogy anno az ufók malterozták össze nekünk a piramisokat, aztán a gyerekek meg rákérdeznének, hogy tényleg járnak-e ide az ufók, és senki nem tudná rá a választ :D

Vagy benyomnának mellé egy összeesküvés elméletet, hogy: " A piramisokat azok a földönkívüliek építették, akiknek a létezését a kormány nem ismeri el" XD

Ne süssük már ki a gyerekek agyát ilyen fiatal korban.

A legvalószínűbb magyarázat az egyiptomi fáraók egyiptomi sírkamráinak megépítésére az egyiptomi munkaerő... (vagy tudomisén milyen rabszolgákat alkalmaztak)


Manapság olyan sokan alábecsülik az ősi kultúrák fejlettségét, pedig ők is olyan okos/leleményes kis töpörtyűk voltak, mint a mai tudósok...

2014. aug. 23. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/61 anonim ***** válasza:
70%

"precízebb statikai tulajdoságokkal rendelkező építményt,"


Majd ha megtalálják az ókori felhőkarcolókat, akkor beszélhetünk statikai precizitásról. Hatalmas köveket egymás tetejére pakolni egy gúlában tényleg elég strapás, de statikailag az egyik legmasszívabb alakzat.


" teljesen síma oldalt, ha ránézel egy házra már pár méter után látod azt melyik irányba nyúlik, de a nagy piramis teljesen sima"


Egyszer talán az volt: Most így néz ki:

[link]

2014. aug. 23. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/61 Shai-Hulud ***** válasza:
88%

"Ennyi szkeptikust hogy hordhat a hátán a föld?"

Hát például úgy, hogy van, aki a tanulmányai felhasználásával gondolkodni is tud.

(És van olyan is, aki már azt is elfelejtette, hogy tanítottak neki valamit.)


"Annyira bíznak a tankönyvekben, hogy bele sem gondolnak annak lehetőségébe, hogy talán tévedtek a kutatók."

De belegondolunk. Elég sokszor. Csak az én életem során is már rengeteg új tudományos vívmány, felfedezés volt. Hogy mást ne említsek, csak maga a számítógép...

Igen, a tudósok is szoktak tévedni. De jóval kevesebbszer, mint azok, akik bármilyen tudás nélkül mondanak (gyakran igen határozott) véleményt.

A tudás, amivel a tudósok rendelkeznek, HITELESEBBÉ teszi a véleményüket. Emiatt ha egy tudós mondja, hogy szerinte hogyan építették fel a piramisokat, azt könnyebben elhiszem, és VALÓSZÍNŰBBNEK TARTOM, mint ha Kovács Pistike állítja tévedhetetlenül, hogy szerinte azt úgy aztán nem lehetett, és inkább a földönkívüliek voltak.


"Hát ezeknek a mélyen megértett embereknek üzenném, hogy a föld is lapos volt, nem lehetett gyorsabb semmi 80 mérföldnél, és az ősnemzés is elfogadott teória volt régen."

Igen, akkor, az akkori ismeretekkel, tudással az volt a tudomány álláspontja. A tudomány NEM VÁLTOZTATJA EGYKÖNNYEN az álláspontját. Ha azt tenné, nagyon hamar nevetségessé válna. Egy tudományos álláspontot meg kell cáfolni, méghozzá nem olyan érvekkel, hogy "a szomszéd Lajos bácsi azt mondta", hanem szintén tudományos módszerekkel, ellenőrzött, megismételhető, és FELDOLGOZHATÓ kísérletekkel. Ha valamiről bebizonyosodik, hogy hamis, azt a tudomány előbb-utóbb elveti.


"ezeket teljes meggyőződéssel tanították, és aki mást mondott, azt elítélték. Ez megy ma is."

Ma nem ítélik el, aki a tudománnyal szembe megy, maximum röhögnek rajta. Főleg olyankor, mikor a kedves széllel szembe menő egy olyan (számára nyilván új, és gondolatébresztő) dologgal harcol a tudományos álláspont ellen, amelyet már hitelt érdemlően megcáfoltak... Csak éppen ő még nem is hallott a cáfolatról, vagy fel sem fogja azt.

Az emberek többsége azt hiszi el, amit SZERETNE elhinni, azaz a szubjektív érzelmi hozzáállása igencsak befolyásolja az értékítéletét. Emiatt hajlamosak az emberek (főleg a laikusok) elhinni égbekiáltó badarságokat. - Mert ugye a tudósok csak hülyeségeket tudnak kitalálni... Igen, erre is van példa, de jóval kevesebb, mint az ellenkezőjére. Ha a tudósok alkalmatlanok lennének a feladatukra, akkor nem járna villamos az utcákon, nem lennének autók, ökörrel mennénk szántani, és nem használnánk Internetet. Nem lenne GPS, nem tudnánk, milyen messze van a Jupiter, és nem csapoltuk volna le a mocsarakat. És persze most nem írogatnánk ide, mert számítógépek sem léteznének...


A tudomány nem tévedhetetlen, de ezt nem is állította senki. Sőt, általában egy tudományos álláspont sok tévedésen, korrekción, pontosításon keresztül "fejlődik". Egy elméletet sokan ellenőriznek, utána számolnak, logikailag ízekre szedik, már csak azért is, mert egy jól hangzó elméletet megcáfolni ugyanolyan dicsőség, mint egy ilyet kitalálni, és felépíteni... :-) Mire egy elméletet elfogad a tudós társadalom, mire az a tudomány részévé válik, addig igen sok ellenőrzésen megy át. Ez persze nem garancia arra, hogy az elmélet feltétlenül helyes is lenne. De azért lássuk be, hogy eléggé csökkenti a tévedések valószínűségét.


Igen, ha egy tudós állít valamit, azt sokkal inkább elhiszem, és iskolában oktathatóbbnak tartom, mint egy tudománytalan, a szakterületen járatlan, vagy éppen mindenféle babonákból, hiedelmekből, alátámaszthatatlan elméletekből táplálkozó ember (általában igen nagy mellénnyel előadott) állásfoglalását.

Még akkor is, ha esetleg később bebizonyosodik róla, hogy a tudós tévedett.


Pedro

2014. aug. 24. 00:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/61 anonim ***** válasza:
90%

"Ennyi szkeptikust hogy hordhat a hátán a föld? Annyira bíznak a tankönyvekben, hogy bele sem gondolnak annak lehetőségébe, hogy talán tévedtek a kutatók."


- Teljesen. Egyetlen logikai hibát vétesz: a lehetből nem következik, hogy úgy is van. Sőt, inkább itt Te vagy a szkeptikus, mert a tudományok megbízhatatlanságából egyfajta metafizikai relativizmust sugallsz.

2014. aug. 24. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/61 anonim ***** válasza:
82%

#4 A tudományt nem érdekli hogy ki mondja, hanem csak az, amit mond. A tudománynak nincsenek dogmái (bármit megkérdőjelezhetsz ha új bizonyíték merül fel, vagy jobb/egyszerűbb magyarázatot tudsz adni bármely ismert vagy ismeretlen jelenségre). Az ókori építészettel kapcsolatos ismeretek hiánya sajnos nem számít bizonyítéknak. Mellesleg te is szkeptikus vagy (az ókori történelemmel kapcsolatban mindenképpen).


Egyébként felmerül a kérdés miért a földönkívüliek építették a piramisokat, miért nem manók, óriások, tündérek vagy a képzelet bármely más teremtménye? Mert ahogy a manókra, óriásokra, tündérekre nincs bizonyíték, úgy a földönkívüliekre sincs.

Ha földönkívüliek olyan fejlettek, miért csak piramist építettek, miért nem a Parthenónt, a Pantheont, a Colosseumot, vagy a Hagia Szophiát? Ezek megépítéséhez nagyságrendileg több matematikai, fizikai és építészeti ismeretre volt szükség, és ugyanúgy kézi/állati erővel építették meg őket, mint a piramisokat.


"...a föld is lapos volt, nem lehetett gyorsabb semmi 80 mérföldnél, és az ősnemzés is elfogadott teória volt régen. ezeket teljes meggyőződéssel tanították, és aki mást mondott, azt elítélték. Ez megy ma is."

1. Az emberek tévednek. De honnan tudod, hogy mi tévedünk, és nem te?

2. Kiket ítéltek el valamely tévedése miatt? Az inkvizíció áldozatait nem számold, mert a vallásnak annyi köze van a tudományhoz, mint a földönkívülieknek a piramisokhoz.

3. Ha ma is elítélik a tévedéseket, akkor Zoltánkvantumfizikus milyen büntetést kapott?

2014. aug. 24. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/61 anonim ***** válasza:
100%

"Ha földönkívüliek olyan fejlettek, miért csak piramist építettek, miért nem a Parthenónt, a Pantheont, a Colosseumot, vagy a Hagia Szophiát?"


Emiatt ne aggódj, mindent a földönkívüliek építettek...

Ezek ilyen építőipari bolygókról jönnek, ha nem tudnád :P

2014. aug. 24. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!