Lányok; nök összejönnètek egy vak sráccal aki a szūleivel ès nincs állása?

Attól, hogy empatikus vagyok, és pl. segítek a boltban egy látássérültnek, még nem vagyok önsorsrontó.

Halmozottan vannak jelen a családban olyan betegségek, amik öröklődnek, és megkeserítik az egyén és a család életét.

Elismerem: egy napot nem bírnék ki vakon. Ez így van. Szörnyű lehet. Pont ezért nem kockáztatnám, hogy vak legyen a gyerekem.

Ez egy teljesen normális, és egészséges emberi viselkedés. Akkor is, ha a kérdezőre nézve ez igazságtalan és kegyetlen.

De ahogy itt is: mindig lesz olyan, akinek ez se számít, így is elfogadna. Kérdés, hogy neked kell-e.

Ha egyszer sikerül szerelemre találni, akkor azt a lányt nagyon, de nagyon becsüld meg!

Nekem az alábbi kérdéseim lennének:

- napi szintű támogatásra szorulna-e tőlem, ha összejönnének, vagy sem?

- keres-e állást, milyen valószínűséggel lesz állása huzamosabb időn belül?

- van-e szándék benne különköltözésre a szüleitől?

Abban az esetben összejönnék vele, ha nem kellene máltau szeretetszolgálatot, vöröskeresztet játszanom mellette, mert nagyon nem vagyok ilyen típus. Ismertem másféle fogyatékossággal rendelkező embereket, az egyikükkel simán összejöttem volna, ha nem lett volna akkor párom és külsőre tetszett volna, a másikkal semmi pénzért, mert konkrétan aki kapcsolatba került vele, attól ELVÁRTA, hogy a saját programjait, életét, életritmusát háttérbe téve őt kísérgesse, amikor csak füttyent. Na, az ilyen nálam ki van csukva, szükségem van az "én-időre".

Az expárom is anyjával élt, amikor összejöttünk és munkanélküli volt - de keresett és kapott is munkát, és amikor elég pénzt összegyűjtöttünk, akkor különkmöltöztünk... az én lakásomba, de ha nem lenne léakásom, és albérletbe költöztünk volna, nekem az sem lett volna gond, de ne akarjon a szülihez költöztetni, sem pedig évekig csak járogatni úgy, hogy a szüleit pumpolja.